La Liga: a Sociedad utolérte a Barca, Real kettőst az élen

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2019.11.03. 22:56
null
Portu két gólja döntött (Fotó: AFP)
A Granadának megvolt az esélye arra, hogy vasárnap késő este átvegye a vezetést a spanyol labdarúgó-bajnokság élvonalában (La Liga), de ehhez le kellett volna győznie hazai pályán a Real Sociedadot: ez nem sikerült, a szintén remek őszt produkáló vendégek nyertek 2–1-re, és ezzel ők érték utol a Barcelona, Real Madrid kettőst a tabella élén.

 

A 21. percben a vendégek szerezték meg a vezetést: a felezővonal táján Mikel Oyarzabal labdát szerzett, néhány lépés után indította a jobb oldalon száguldó Portut, aki a 16-oson belülre lépve a rövid alsóba bombázott.

A 36. percig tartott az előny: Álvaro Vadillo mintegy 30 méteres, nem túlságosan helyezett, de ravaszul csapódó szabadrúgása felkészületlenül érte Álex Remiro kapust, a labda a kezéről a bal alsóba vágódott.

A 89. percben aztán ismét lecsapott Portu: a támadó remekül robbant ki középen a leshatárról, jó ütemben érkezett Adnan Januzaj kiugratása is, és a kifutó kapus csak érinteni tudta a labdát, megakadályozni Portu idénybeli első dupláját nem.

Győzelmével a Real Sociedad pontszámban utolérte a Barcelona, Real Madrid kettőst, igaz, a két óriás egy-egy mérkőzéssel kevesebbet játszott.

SPANYOL LA LIGA
12. FORDULÓ, vasárnapi mérkőzések

Granada–Real Sociedad 1–2 (Vadillo 36., ill. Portu 21., 89.)
Korábban

Osasuna–Alavés 4–2
(Rubén García 20., E. Ávila 26., Roberto Torres 45+6. – 11-esből, Juan Villar 55. – 11-esből, ill. Laguardia 27., Lucas Pérez 51. – 11-esből)
Celta Vigo–Getafe 0–1 (Kenedy 37.)
Leganés–Eibar 1–2 (en-Nesziri 6., ill. Charles 17., Kike García 84.)
Valladolid–Mallorca 3–0
(J. Fernández 40., Ünal 50. – 11-esből, S. Ramírez 94.)
Villarreal–Athletic Bilbao 0–0

Szombaton játszották
Sevilla–Atlético Madrid 1–1
Levante–Barcelona 3–1

Espanyol–Valencia 1–2
Real Madrid–Betis 0–0

AZ ÁLLÁS
1. Barcelona 11 7 1 3 29–14 +15 22
2. Real Madrid 11 6 4 1 21–9 +12 22
3. Real Sociedad 12 7 1 4 20–13 +7 22
4. Atlético Madrid 12 5 6 1 12–7 +5 21
5. Sevilla 12 6 3 3 15–13 +2 21
6. Granada 12 6 2 4 19–15 +4 20
7. Getafe 12 5 4 3 18–15 +3 19
8. Villarreal 12 5 3 4 25–16 +9 18
9. Osasuna 12 4 6 2 16–13 +3 18
10. Athletic Bilbao 12 4 5 3 11–7 +4 17
11. Levante 12 5 2 5 15–14 +1 17
12. Valladolid 12 4 5 3 14–14 0 17
13. Valencia 12 4 5 3 17–18 –1 17
14. Eibar 12 4 3 5 14–17 –3 15
15. Betis 12 3 4 5 14–21 –7 13
16. Alavés 12 3 3 6 11–18 –7 12
17. Mallorca 12 3 2 7 9–18 –9 11
18. Celta Vigo 12 2 3 7 6–15 –9 9
19. Espanyol 12 2 2 8 6–20 –14 8
20. Leganés 12 1 2 9 6–21 –15 5

 

Legfrissebb hírek

Rekordösszegért vett védőt a Villarreal, Rúben Dias még négy évig a Cityé – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
6 órája

Szerződést hosszabbított az FC Barcelona egyik legjobbja – hivatalos

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 15:51

„Még hiányzott belőlünk egy kis frissesség” – Xabi Alonso a Real Madrid első bajnoki győzelméről

Spanyol labdarúgás
2025.08.20. 09:28

Mbappé gólja döntött, Xabi Alonso győzelemmel debütált a La Ligában a Real Madrid élén

Spanyol labdarúgás
2025.08.19. 23:03

A Real Madrid klasszisa már tudja, miért nem tanácsos a lakásban focizni – videó

Spanyol labdarúgás
2025.08.19. 13:14

La Liga: kiállt a Mallorca mellett Xabi Alonso

Spanyol labdarúgás
2025.08.19. 11:23

Nem született döntés a zöld-fehér rangadón, az Elche bravúrponttal tért vissza a La Ligába

Spanyol labdarúgás
2025.08.18. 23:05

Nem minden a pénz: ilyen csapatot lehet összehozni ingyen a La Ligában

Spanyol labdarúgás
2025.08.18. 12:41
Ezek is érdekelhetik