Real Madrid: a Lyon hivatalos közleményt adott ki Mendyről

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.06.04. 22:18
null
Jelen állás szerint Mendynek még várnia kell a klubváltással (Fotó: AFP)
Bár egyes források szerint a Lyon futballistája, Ferland Mendy nagyon közel áll a Real Madridhoz való szerződéshez, a játékos klubja tagadja a megegyezést.

 

„Az Olympique Lyon – reagálva a médiában megjelent hírekre – tagadja, hogy megegyezett a Real Madriddal a válogatott védő, Ferland Mendy esetleges átigazolásáról” – olvasható a francia klub hivatalos oldalán.

Mint megírtuk, a Marca úgy értesült, hogy a 24. életévét június 8-án betöltő futballista a napokban Párizsban vesz részt a Real Madrid orvosi vizsgálatain.

A francia balhátvéd a Paris Saint-Germainben (is) nevelkedett, ám a Le Havre-ban lett profi labdarúgó. A Lyon 2017 nyarán ötmillió euróért vásárolta meg Mendyt, aki az OL színeiben 79 tétmérkőzésen lépett pályára, összesen három gólt szerzett, és hét gólpasszt adott. Mendy a 2018–2019-es idényben 44 tétmérkőzésen szerepelt.

Az AS szerint a Real Madrid 55 millió eurót fizet a kétszeres válogatott védőért, aki 2025-ig szóló szerződést köt a királyi gárdával.



Legfrissebb hírek

Óriási költekezést csap az Atlético – a végszámlát már a szaúdi tulajdonos rendezi?

Spanyol labdarúgás
2025.07.30. 10:44

Mire lesz elég a leggazdagabb francia család pénze és az RB-csoport tudása?

Francia labdarúgás
2025.07.29. 13:17

Az FTC-ből távozó Ramírez a Lokomotiv Moszkvában folytatja – hivatalos

Minden más foci
2025.07.26. 16:55

Real Madrid: világrekord költségvetés, világverő csapat?

Spanyol labdarúgás
2025.07.25. 11:01

Lyukas medencébe vizet tölteni: így megy tönkre egy BL-elődöntős futballcsapat

Francia labdarúgás
2025.07.22. 13:49

Az Atalanta 70 millió euróért adta el Szaúd-Arábiába az olasz válogatott támadót – hivatalos

Minden más foci
2025.07.21. 21:48

Az MU 75 millió euróért szerződtette Bryan Mbeumót – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.21. 21:22

Matheus Saldanha: Mintha egy filmben szerepelnék!

Minden más foci
2025.07.15. 10:11
Ezek is érdekelhetik