Real Madrid: a távozó csatár öt évre aláírt a Lyonhoz – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.06.30. 19:56
A Real Madrid és az Olympique Lyon labdarúgócsapata megegyezett egymással Mariano Díaz átigazolásának ügyében. A 23 esztendős csatár ötéves szerződést kötött a francia klubbal, amely sajtóhírek szerint nyolcmillió eurót fizetett érte.

A dominikai köztársaságbeli támadó a 2015–2016-os idényben 32 mérkőzésen 27 gólt szerzett a Real Madrid második csapatában, a harmadosztályú Castillában, ezzel kiérdemelte, hogy felkerüljön a felnőttek közé. Mariano a királyiak első csapatában az előző szezonban 14 tétmeccsen öt gólt és két gólpasszt jegyzett, a vezetőség azonban nem gördített akadályt a távozása elé.

Az Olympique Lyon pénteken bejelentette, hogy kivásárolta szerződéséből a katalóniai születésű támadót, akiért sajtóhírek szerint nyolcmillió eurót fizetett.

Mariano a 11-es mezszámot viseli majd a Lyonnál, melynek Fernando Marcal, Bertrand Traoré és Ferland Mendy után ő a negyedik nyári igazolása.

A dominikai támadó érkezésével felerősödtek azok a hírek, melyek szerint a Lyon elengedi legnagyobb sztárját, Alexandre Lacazette-et, akiért a Sky Sports legfrissebb információi szerint az Arsenal 45 millió fontot plusz bónuszokat ajánlott.

Legfrissebb hírek

Óriási költekezést csap az Atlético – a végszámlát már a szaúdi tulajdonos rendezi?

Spanyol labdarúgás
2025.07.30. 10:44

Mire lesz elég a leggazdagabb francia család pénze és az RB-csoport tudása?

Francia labdarúgás
2025.07.29. 13:17

Az FTC-ből távozó Ramírez a Lokomotiv Moszkvában folytatja – hivatalos

Minden más foci
2025.07.26. 16:55

Real Madrid: világrekord költségvetés, világverő csapat?

Spanyol labdarúgás
2025.07.25. 11:01

Lyukas medencébe vizet tölteni: így megy tönkre egy BL-elődöntős futballcsapat

Francia labdarúgás
2025.07.22. 13:49

Az Atalanta 70 millió euróért adta el Szaúd-Arábiába az olasz válogatott támadót – hivatalos

Minden más foci
2025.07.21. 21:48

Az MU 75 millió euróért szerződtette Bryan Mbeumót – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.21. 21:22

Matheus Saldanha: Mintha egy filmben szerepelnék!

Minden más foci
2025.07.15. 10:11
Ezek is érdekelhetik