Real: CR lelkiismerete tiszta az adócsalás-ügyben

Vágólapra másolva!
2017.06.14. 19:24
Tiszta a lelkiismerete Cristiano Ronaldónak, a Real Madrid portugál labdarúgójának az ellene indított adócsalási per kapcsán.

„Az én lelkiismeretem mindig tiszta” – szögezte le a négyszeres aranylabdás támadó, aki bajnoki címet és Bajnokok Ligáját nyert a királyi gárdával, jelenleg pedig a szombaton rajtoló Konföderációs Kupára készül az Eb-győztes nemzeti csapattal.

Az ügyészség kedden közölte, hogy Cristiano Ronaldo 2011 és 2014 között 14.76 millió euró (4.5 milliárd forint) adót nem fizetett be az államkasszába, ráadásul mindezt tudatosan tette: egy üzleti vállalkozás segítségével szándékosan rejtette el a személyéhez fűződő kereskedelmi jogok értékesítéséből származó jövedelmét.

Ha a portugál válogatott csapatkapitányát bűnösnek találná a bíróság, legalább 15 hónapos börtönbüntetés várna rá, amelyet büntetlen előélete miatt valószínűleg nem kellene letöltenie.

Klubja kiállt Ronaldo mellett azt hangsúlyozva, hogy a 32 éves játékos „teljesen bizonyítani fogja ártatlanságát”.

„A Real Madrid teljes bizalmát fejezi ki játékosa felé, aki a törvények szerint eleget tett illetékfizetési kötelezettségeinek” – áll a fővárosi klub közleményében, amely hozzáfűzte, bízik az igazságszolgáltatás gyors munkájában.

Egy hónapja a szintén adócsalási botrányba keveredett Lionel Messi fellebbezését elutasította a spanyol legfelsőbb bíróság: az FC Barcelona sztárjára 21 hónapos börtönbüntetést róttak ki, egyúttal kétmillió eurós bírság befizetésére is kötelezte.

Büntetlen előélete miatt, s mivel a büntetés két évnél kevesebb, vélhetően nem kell börtönbe vonulnia.

 

Legfrissebb hírek

„Nem futballista, hanem pénznyomtató” – a FIFA-licences ügynöknő Joao Félixről

Angol labdarúgás
2025.07.28. 18:26

A szurkolók megszavazták, Cristiano Ronaldo az idény legjobbja

Minden más foci
2025.07.16. 15:05

Az Al-Naszr új edzője: Ronaldo nélkül nem lennék itt…

Minden más foci
2025.07.15. 09:41

Egy év börtönbüntetést kapott Carlo Ancelotti

Spanyol labdarúgás
2025.07.09. 16:33

„Ennek semmi értelme” – Cristiano Ronaldo Diogo Jota haláláról

Minden más foci
2025.07.03. 12:37

Portugál sztáredző veszi át Cristiano Ronaldóék irányítását – sajtóhír

Minden más foci
2025.06.28. 20:08

Cristiano Ronaldo elképesztő új szerződésének részletei – galéria

Minden más foci
2025.06.27. 13:18

Cristiano Ronaldo meghosszabbította szerződését az Al-Naszrnál – hivatalos

Minden más foci
2025.06.26. 16:07
Ezek is érdekelhetik