Röplabda: húsz éve alapították a Békéscsabai Sportegyesületet

Vágólapra másolva!
2020.08.28. 14:49
null
Húsz évvel ezelőtt alapították a Békéscsabai Röplabda Sportegyesületet (Fotó: Imre György – a kép illusztráció)
Fennállásának 20. évfordulójára emlékezik pénteken egykori sajtócikkek tárlatával és alapítótagok, valamint korábbi és jelenlegi edzők, illetve játékosok részvételével sorra kerülő barátságos mérkőzésekkel a Békéscsabai Röplabda Sportegyesület (BRSE).

 

Baran Ádám – aki 2010 májusa óta klubelnök, de előtte másfél évvel már segítette az egyesület munkáját – az MTI-nek elmondta, bár már a rendszerváltás előtt is volt hagyománya a sportágnak a békési megyeszékhelyen, az 1990-es évek végére, amikor a gazdasági háttér kezdett egyre fontosabbá válni, egyértelművé vált, hogy nem tudnak egy élvonalbeli csapatot eltartani.

Az akkori főiskolai klub meg is szűnt. 2000 augusztusában egy maroknyi lelkes szülő alapította meg a Békéscsabai Röplabda Sportegyesületet, de csupán azért, hogy körülbelül húsz gyereket szervezett formában tudjanak versenyeztetni. Ők varrták a mezeket is – elevenítette fel a kezdeteket.

Nagy Attila és Kormos Mihály edzőknek köszönhető, hogy az utánpótlás-nevelés irányába léptek, így 2006-2007-re a korosztályos csapatok hazai szinten elismertté váltak, de a háttér a hosszú távú élvonalban maradáshoz hiányzott. 2010-ben a megszűnés szélén állt a BRSE, pedig akkor már mintegy száz gyerek tartozott a klubhoz – mondta Baran Ádám.

Ekkor kezdtek lépésről lépésre építkezni, egy év a gazdasági háttér rendbe rakásával telt. Az első néhány évben a túlélést jelentette, hogy a felsőoktatásból hoztak játékosokat, majd elkezdték erősíteni a kommunikációt és népszerűsíteni a sportágat és a klubot.

Baran Ádám székfoglaló sajtótájékoztatóján azt ígérte, hogy két évtized után ismét lesz élvonalban érmes csapata Békéscsabának. Ezt egy 2013-as „misztikus mérkőzésig” – amikor a bronzéremért játszott a csapat, és az ellenfél már a markában érezhette a győzelmet, majd mégis sikerült fordítani – nem nagyon hitte el senki – mondta.

Mérföldkövet jelentett a klub életében, hogy idén elfoglalhatták a kormányzati támogatással, a Modern városok program (MVP) keretében épült új, professzionális épületet, a Röplabda Akadémiát. Erről a klubelnök úgy fogalmazott: ilyen szintű infrastruktúra a világ legfejlettebb röplabda kultúrával rendelkező országaiban is kevés van. A következő cél a személyi állomány fejlesztése: minőségi edzőket kell hozni, képezni – húzta alá.

Elárulta: a jelenlegi 13-14 évesek között már most van egy olyan tehetséges generáció, amely hosszú távon nemzetközi szinten is komoly csapattá válhat. A Dunántúlról, a Vajdaságból, a Partiumból és Erdélyből is érkeznek gyerekek az akadémiára. Az a cél, hogy minden korosztályban legyen egy ilyen ütőképes csapat. Ilyen háttérrel reális célkitűzés lehet az, hogy a hazai és nemzetközi szinten sikeres felnőtt csapat döntő többségében saját nevelésű sportolókból álljon – felelte az MTI kérdésére.

Baran Ádám szólt arról is, hogy a „klubot mindig az vitte előre, hogy még többet akartunk, még magasabbra emeltük a lécet; olyan tempót diktáltunk, amit néha mi magunk is nehezen tudtunk, tudunk tartani”.

A következő mérföldkő szerinte az lehet, ha ugyancsak az MVP keretében megépül egy új, 3500 fős multifunkciós sportcsarnok Békéscsabán, ahol a legrangosabb sporteseményeket, akár Bajnokok Ligája-döntőt is lehet majd rendezni. Európában a röplabda egyik fővárosává lehet tenni Békéscsabát.

„Én ebben vakon hiszek” – húzta alá a klubelnök.

Az évforduló alkalmából a BRSE megnyitja a Sajtószemelvények a 20 év történetéből tablókiállítást, és bemutatják a különböző korszakokból származó mezeket is. Ezt követően barátságos mérkőzéseket játszanak majd, egyebek mellett a felnőttcsapat tagjai az edzők ellen; az utánpótlás korú játékosok egymás ellen. Az évfordulós ünnepségre meghívtak egykori alapító tagokat, a 2000-es évek elején a csapatban játszó sportolókat és korábbi edzőket is – tájékoztatta az MTI-t Szendi Rita sajtóreferens.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik