Nő röpi MK: a Szent Benedek nyerte az extraligás klubok csatáját

2023.11.18. 19:49
null
Fotó: hunvolley.hu
Az Extraligában szereplő csapatok közül a MÁV Előre nem jutott negyeddöntőbe a női röplabda Magyar Kupában, miután búcsúzott a Szent Benedek RA-val szemben.

Az már a nyolcaddöntő előtt biztos volt, hogy egy élvonalbeli együttes lemarad a negyeddöntőről, ugyanis a sorsolás úgy hozta, hogy a balatonfüredi és a székesfehérvári klub már a legjobb 16 között összecsapott egymással.

A párharc első, november 1-jei mérkőzésén a SZBRA idegenben győzött 3:2-re, és a szombati, számára hazai visszavágón annak ellenére tudott újra öt játszmában nyerni, hogy a MÁV Előre játszmák szempontjából 2:1-re, a harmadik szettben pedig 19–16-ra is vezetett.

A többi párharcban nem született meglepetés, így mindenhol a magasabb osztályban szereplő együttes jutott tovább, míg az NB I-es csapatok csatáját a Gödöllő nyerte az MTK Budapest ellen, és játszhat majd így a címvédő Vasassal.

A sorozat decemberben és januárban folytatódik a negyeddöntővel, melyben – a GRC-Vasas párharcot leszámítva – mindenhol oda-visszavágós rendszerben dől majd el a továbbjutás.

Legfrissebb hírek

Nagy csatában verték a lilák a MÁV Előrét a női röplabda Extraligában

Röplabda
2026.10.10. 22:48

Női röpi: zárul az olló vagy megint sima Vasas-arany?

Röplabda
2026.10.09. 08:22

A Haladás került előnybe a női röplabda Magyar Kupa selejtezőjében

Röplabda
2026.10.08. 20:02

Kiss Grétával visszatérnek a sikerek is Balatonfüredre?

Röplabda
2026.10.07. 07:01

Férfi röplabda Extraliga: Alekszandar Milivojevics lett a MÁV Előre új vezetőedzője

Röplabda
2026.07.15. 19:48

Észtországba szerződött Pesti Marcell válogatott röplabdázó

Röplabda
2026.07.01. 15:47

Női röplabda Extraliga: olasz vezetőedző a Szent Benedek RA csapatánál

Röplabda
2026.06.02. 14:38

Női röplabda Extraliga: távozott posztjáról a Szent Benedek RA horvát trénere

Röplabda
2026.06.01. 11:46