Párizs 2024: a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz fordult a Wöller Ákos edzette, kizárt indiai birkózó

2024.08.09. 21:03
Wöller Ákos tanítványa megosztott ezüstérmet szeretne (Fotó: Getty Images)
A nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS) fordul Vinesh Phogat, a női 50 kilogrammos súlycsoportban döntőbe jutott indiai birkózó, akit kizártak a párizsi olimpián, mivel nem tudta hozni a súlyát a finálé előtt.

 

Wöller Ákos tanítványa kedden remek birkózással menetelt a fináléba, többek között felülmúlta a súlycsoport címvédőjét és egyik legnagyobb esélyesét, a japán Szuszaki Juit. A folytatásban ukrán és kubai riválisa sem tudta megállítani, ám az elődöntőt követően meggyűlt a baja a fogyasztással. Phogat levágatta a haját, kisebb mezbe préselte magát, egész éjszaka az edzőteremben és a szaunában próbálta rendezni a súlyát, viszont a viadal második napján tíz dekával így is átesett a súlyhatáron, ezért kizárták a versenyből.

A kétszeres világbajnoki bronzérmes, Ázsia Játékok-győztes versenyző szerint jogtalanul zárták ki, szerdán azért nyújtott be fellebbezést a szervezethez, hogy új mérlegelésen vehessen részt, mivel mindenképpen szeretett volna szőnyegre lépni a szerdai döntőben, ám az idő túl rövid volt a meghallgatás megszervezéséhez, így a döntőt nélküle bonyolították le.

A nemzetközi szövetség (UWW) szabályainak értelmében Phogatot az utolsó helyre rangsorolták, legyőzöttei pedig egyet előreléptek. A súlycsoportot végül az amerikai Sarah Hildebrandt nyerte, aki a tokiói játékokon bronzérmes volt.

Phogat most megosztott ezüstérmet követel a kubai Yusneylys Guzmánnal, akit az elődöntőben felülmúlt, mivel a viadal első napján minden szabálynak megfelelt, ezért azt szeretné, vegyék figyelembe a második mérésig nyújtott teljesítményét.

A CAS bejelentette, hogy pénteken bírói meghallgatást tart az ügyben és még a párizsi játékok vége előtt döntés születhet.

 

Legfrissebb hírek

Bajcajev Vlagyiszlav ezüstérmével zártuk a tiranai Európa-bajnokságot

Birkózás
2026.04.26. 19:40

Muszukajev Iszmail iskolabirkózást bemutatva Eb-bronzérmes Tiranában

Birkózás
2026.04.25. 19:14

Bajcajev Vlagyiszlav Európa-bajnoki döntőbe jutott!

Birkózás
2026.04.25. 17:56

Végh Eb-bronzmeccses, Bajcajev és Kuramagomedov elődöntős

Birkózás
2026.04.25. 13:01

Három másodpercen múlt Pók győzelme a világ- és Európa-bajnok ellen, Eb-ötödik lett Tiranában

Birkózás
2026.04.24. 20:38

Muszukajev nem bírt az ifjú moldovaival, Eb-bronzmeccses

Birkózás
2026.04.24. 17:38

Muszukajev Iszmail elődöntőbe jutott a tiranai Eb-n

Birkózás
2026.04.24. 13:23

Szabados ötpontos hátrányból felállt, de nem volt elég, Eb-ötödik helyen zárt

Birkózás
2026.04.23. 20:11
Ezek is érdekelhetik