Serie A: Insigne büntetőből duplázott, ismét a Napoli az éllovas

Vágólapra másolva!
2021.10.28. 22:38
null
Insigne kétszer is betalált tizenegyesből (Fotó: Getty Images)
A Napoli 3–0-ra nyert a Bologna ellen az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 10. fordulójának csütörtöki záró mérkőzésén, így újra átvette a vezetést a tabellán.  

Zsinórban nyolc megnyert bajnoki mérkőzés után vasárnap, az AS Roma ellen vesztett pontot először a Napoli (0–0), de még veretlenül lépett pályára a Bologna ellen. A tabella élére visszavágyó hazaiak toronymagas esélyeshez méltóan kezdtek ezen a mérkőzésen is, és már a 18. percben előnyhöz jutottak Fabián Ruíz góljával. Nem sokkal a szünet előtt aztán büntetőhöz jutottak a nápolyiak, Lorenzo Insigne pedig értékesítette is azt, így lett 2–0.

A folytatásban újra tizenegyest kaptak a hazaiak, amihez másodszor is Insigne állt oda, s ezúttal sem hibázott (3–0). A hajrában magabiztosan tartotta meg előnyét a Napoli, amely nyert és így újra a tabella élére állt.

OLASZ SERIE A
10. FORDULÓ
Napoli–Bologna 3–0
(Fabián Ruiz 18., Insigne 41., 62. – mind a kettőt 11-esből)

Korábban
Juventus–Sassuolo 1–2
(McKennie 76., ill. Frattesi 44., M. Lopez 90+4.)
Sampdoria–Atalanta 1–3
(Caputo 10., ill. Askildsen 17. – öngól, Zapata 21., Ilicic 90+5.)
Udinese–Hellas Verona 1–1 (Success 3., ill. Barák 83. – 11-esből)
Milan–Torino 1–0
(Giroud 14.)
Spezia–Genoa 1–1 (Sirigu 66. – öngól, ill. Criscito 86. – 11-esből)
Venezia–Salernitana 1–2 (Aramu 14., ill. Bonazzoli 61., Schiavone 90+5.)
Cagliari–Roma 1–2 (Pavoletti 52., ill. Ibanez 71., Lorenzo Pellegrini 78.)
Empoli–Internazionale 0–2 (D'Ambrosio 34., Dimarco 67.)
Lazio–Fiorentina 1–0 (Pedro 52.)

Az állás
1. Napoli 10 9 1 22– 3 +19 28
2. Milan 10 9 1 23– 9 +14 28
3. Internazionale 10 6 3 1 26–12 +14 21
4. Roma 10 6 1 3 18–10 +8 19
5. Atalanta 10 5 3 2 18–12 +6 18
6. Lazio 10 5 2 3 20–17 +3 17
7. Juventus 10 4 3 3 14–13 +1 15
8. Fiorentina 10 5 5 13–13 0 15
9. Sassuolo 10 4 2 4 14–13 +1 14
10. Verona 10 3 3 4 22–19 +3 12
11. Empoli 10 4 6 14–20 –6 12
12. Bologna 10 3 3 4 15–22 –7 12
13. Torino 10 3 2 5 12–11 +1 11
14. Udinese 10 2 5 3 12–14 –2 11
15. Sampdoria 10 2 3 5 14–20 –6 9
16. Venezia 10 2 2 6 8–17 –9 8
17. Spezia 10 2 2 6 12–23 –11 8
18. Genoa 10 1 4 5 15–22 –7 7
19. Salernitana 10 2 1 7 10–22 –12 7
20. Cagliari 10 1 3 6 12–22 –10 6

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik