Serie A: az Atalanta hat pontra leszakította magáról a Romát

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2020.02.15. 22:54
null
Mario Pasalic nem fecsérelte az idejét, 19 másodperccel a beállása után gyönyörű gólt lőtt (Forrás: Twitter)
Az Atalanta 2–1-re legyőzte hazai pályán az AS Romát az olasz labdarúgó-bajnokság (Serie A) 24. fordulójának szombati rangadóján.

A Valencia elleni Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő első, szerdai mérkőzésére készülő Atalanta nem tehette meg, hogy pihentesse legjobbjait a Roma elleni rangadón, hiszen a fővárosiak egy esetleges győzelemmel utolérték volna a bergamói alakulatot a BL-indulást érő negyedik helyen. Ennek megfelelően a hazaiaknál Josip Ilicic, Duván Zapata és a 32. életévét épp a meccs napján betöltő Papu Gómez is tagja volt a kezdőcsapatnak.

A vendégeknél sérülés miatt Nicolo Zaniolo, Amadou Diawara és Javier Pastore sem játszhatott, míg a volt Atalanta-játékos, Bryan Cristante az eltiltását töltötte.

Az első félidő után a Roma vonulhatott 1–0-s előnnyel szünetre, José Luis Palomino hibáját Edin Dzeko büntette góllal (0–1).

A bosnyák csatárnak mostanában nagyon megy vendégségben, sorozatban a negyedik idegenbeli meccsén talált be a Serie A-ban.

Palomino a második félidő elején jóvá tette baklövését, az 50. percben közelről egyenlített (1–1).

Nem sokkal később aztán nemcsak a pályán lévők, hanem Gian Piero Gasperini, az Atalanta vezetőedzője is hozzátette a meccshez, 58:28-nál becserélte Mario Pasalicot, aki 19 másodperccel később az első labdaérintéséből átvette a labdát, majd a tizenhatoson belülről, kissé balról gyönyörűen elcsavarta a bal felső sarokba (2–1).

Legutóbb Levan Mcsedlidze szerzett gólt ilyen hamar az olasz élvonalban csereként beállva, ő 2015 márciusában 14 másodperccel a pályára lépését követően vette be a Sassuolo kapuját az Empoli játékosaként.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA (ÁTKATTINTÁSSAL)

A Román a folytatásban a két téli igazolás, Carles Pérez és Gonzalo Villar sem tudott segíteni, maradt a 2–1, így a „farkasok” hátránya hat pontra nőtt a tabellán az Atalanta mögött. (De mivel otthon is kikaptak az Atalantától, és az olasz bajnokságban azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény rangsorol, az a hat pont valójában „hat és fél”.)

A fővárosiak 2014 tavasza óta először veszítettek el sorozatban három mérkőzést a Serie A-ban.

OLASZ SERIE A
24. FORDULÓ

Atalanta–Roma 2–1 (Palomino 50., Pasalic 59., ill. Dzeko 45.)
Korábban
Lecce–SPAL 2–1 (Mancosu 41. – 11-esből, Majer 66., ill. Petagna 48.)
Bologna–Genoa 0–3 (Soumaoro 28., Sanabria 44., Criscito 90. – 11-esből)

Vasárnap
12.30: Udinese–Verona (Tv: Digi Sport1)
15.00: Juventus–Brescia (Tv: Digi Sport1)
15.00: Sampdoria–Fiorentina
15.00: Sassuolo–Parma
18.00: Cagliari–Napoli (Tv: Digi Sport1)
20.45: Lazio–Inter (Tv: Digi Sport1)

Hétfő
20.45:
Milan–Torino (Tv: Digi Sport2)

AZ ÁLLÁS
1. Internazionale 23 16 6 1 48–20 +28 54
2. Juventus 23 17 3 3 44–23 +21 54
3. Lazio 23 16 5 2 53–20 +33 53
4. Atalanta 24 13 6 5 63–32 +31 45
5. Roma 24 11 6 7 43–32 +11 39
6. Verona 23 9 7 7 28–24 +4 34
7. Bologna 24 9 6 9 37–39 –2 33
8. Cagliari 23 8 8 7 38–35 +3 32
9. Parma 23 9 5 9 31–30 +1 32
10. Milan 23 9 5 9 25–31 –6 32
11. Napoli 23 8 6 9 36–34 +2 30
12. Sassuolo 23 8 5 10 38–38 0 29
13. Torino 23 8 3 12 27–42 –15 27
14. Fiorentina 23 6 7 10 26–34 –8 25
15. Lecce 24 6 7 11 32–45 –13 25
16. Udinese 23 7 4 12 20–36 –16 25
17. Sampdoria 23 6 5 12 25–38 –13 23
18. Genoa 24 5 7 12 27–43 –16 22
19. Brescia 23 4 4 15 21–42 –21 16
20. SPAL 24 4 3 17 18–42 –24 15
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik