Párizs 2024: a bokszszövetség szerint rossz a kvalifikációs rendszer, sajátot készített

Vágólapra másolva!
2023.02.20. 14:49
null
Változik a kvalifikációs rendszer ökölvívásban (Fotó: AFP)
A Nemzetközi Ökölvívó-szövetség (IBA) ellentámadásba lendült és saját kvalifikációs rendszert fogadott el a jövő évi párizsi olimpiára, annak ellenére, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottságból (NOB) történt felfüggesztése miatt nincs ráhatása a játékok boksztornájára.


„A közelgő női és férfi világbajnokságok kizárása a párizsi olimpia kvalifikációs rendszeréből egyszerűen elfogadhatatlan és szembe megy a sport és az ökölvívás lényegével” – áll az IBA honlapján, hozzátéve, hogy saját rendszere szerint olimpiai kvótákat a világbajnokságokon lehet(ne) szerezni, valamint jövő májusban egy világkvalifikációs tornán.

Az IBA-t – korábbi nevén AIBA-t – 2019-ben függesztette fel a NOB, ezért a sportág tokiói olimpiai küzdelmei, valamint a játékokat megelőző kvalifikációs sorozat is a bizottság égisze alatt zajlott az IBA teljes kizárásával, és a helyzet Párizs esetében sem változott. A 2028-as olimpia előzetes programjában pedig már nem is szerepel az ökölvívás.

A szövetség helyzete az utóbbi időben tovább romlott, miután sorra mondják le a nemzeti szövetségek a részvételt az idei női és férfi világbajnokságon. Hétfőig nyolc ország – köztük az Egyesült Államok és Nagy-Britannia – jelezte, hogy bojkottálja a két vb-t.

A tiltakozás egyik oka a szövetség orosz vezetője, Umar Kremljov, aki jó kapcsolatot ápol Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, illetve az, hogy az IBA főszponzora továbbra is a Gazprom orosz állami energiavállalat. A legfőbb indok viszont az IBA novemberi döntése, mellyel engedélyezte az orosz és fehérorosz bokszolóknak a részvételt a vb-ken országuk zászlaja alatt.

Az IBA a bojkottokra reagálva nem csupán saját kvalifikációs rendszert alkotott, hanem egyúttal jelezte, hogy a világbajnokságokon szívesen látják azokat a versenyzőket, akiknek szövetsége bojkottálja a vb-ket. Amint a szövetség írta, az érintett bokszolók számára lehetővé teszik, hogy személyesen nevezzenek és anyagi támogatást is kilátásba helyeztek a számukra.

(MTI)

 

Legfrissebb hírek

Budapestre látogat a korábbi nehésúlyú bokszvilágbajnok Tyson Fury

Ökölvívás
19 órája

Budapesten tér vissza a ringbe az ökölvívó Tommy Fury

Ökölvívás
2025.05.06. 11:02

Canelo Álvarez vitathatatlan nagyközépsúlyú bajnok lett

Ökölvívás
2025.05.04. 15:02

A bombaerős szöuli magyar csapat egyetlen elődöntőse – Isaszegi Róbert 60 éves

Ökölvívás
2025.05.02. 07:53

Szabó Szebasztián az olimpiáról: Többen maradhatnak az 50-es számok miatt

Úszás
2025.04.23. 08:37

Egy „szétszórt kirakós” lesz a Los Angeles-i olimpia a szervezők szerint

Egyéb egyéni
2025.04.22. 18:12

Ökölvívás: magyar tag is bekerült az európai szövetség bírói bizottságába

Ökölvívás
2025.04.15. 16:59

Túl az ismerkedésen az ökölvívók új kapitánya

Ökölvívás
2025.04.15. 13:39
Ezek is érdekelhetik