Találatok a Samuel Umtiti címkére

Találatok száma: 65

Barca: „Szeretem ezt a klubot” – Umtiti gólöröme mindent elárul

2018-04-05 18:10:16

Mint ismert, az FC Barcelona hazai pályán 4–1-re legyőzte az AS Romát a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén. A házigazdák második találatához a katalán csapat játékosai közül Samuel Umtitinek volt a legtöbb köze, aki gólörömével jelezte, jól érzi magát Barcelonában, és nem gondol a távozásra – majd ezt a meccs utáni nyilatkozatában is nyomatékosította.

Samuel Umtiti Roma Barcelona Bajnokok Ligája BL

Női BL: Umtiti szeme láttára ejtették ki Marozsánék a Barcát

2018-03-28 21:58:14

Marozsán Dzsenifer csapata, a címvédő Lyon, valamint Jakabfi Zsanett együttese, a Wolfsburg is bejutott az elődöntőbe a női labdarúgó Bajnokok Ligájában: a franciák a Barcelonát, míg a németek a Slavia Prahát búcsúztatták a legjobb nyolc között.

női labdarúgás női foci női Bajnokok Ligája női BL Wolfsburg Samuel Umtiti

Barcelona: eljön Dembélé ideje? Eddig ez lehetett a probléma!

2018-02-24 12:35:23

Két izomsérülés, nyelvi nehézségek, élsportolóhoz méltatlan étkezési szokások és a 105 millió eurós vételárral járó óriási nyomás nehezítette Ousmane Dembélé barcelonai pályafutásának első hat hónapját. A helyi sportlapok bíznak benne, hogy a 20 éves francia támadó túl van karrierjének eddigi legnehezebb időszakán, és hamarosan rátalál a helyes útra.

spanyol foci Samuel Umtiti Ousmane Dembélé Lionel Messi La Liga Barcelona

Videó: a Barca-védő zseniális kötényt adott társának

2018-02-15 10:57:47

Leheletfinom mozdulattal adott kötényt csapattársának a Barcelona védője, Samuel Umtiti. A francia játékosnak elsősorban nem a trükközés a feladata, de ha már jött az esély, kapva kapott az alkalmon – Marc-André ter Stegen nem is tudott vele mit kezdeni.

videó Samuel Umtiti Marc-André ter Stegen Barcelona

Barcelona: újabb sztárja elvesztése miatt aggódik a klub

2017-12-29 17:59:18

A Barcelona labdarúgócsapatának vezetői újratárgyalnák Samuel Umtiti szerződésének részleteit, mivel attól tartanak, hogy valamelyik manchesteri topcsapat könnyedén kifizeti a francia védő hatvanmillió eurós kivásárlási árát.

szerződés Samuel Umtiti Manchester United Manchester City Barcelona

Barca: Mascherano már a télen elmenne, oda is szúrt a klubnak

2017-12-04 17:50:53

A legfrissebb spanyolországi információk szerint Javier Mascherano nem várná meg a nyarat, hanem már januárban elhagyná az FC Barcelona labdarúgócsapatát, aminek a katalán klub vezetői egyáltalán nem örülnek.

spanyol átigazolás nemzetközi átigazolás Yerry Mina Samuel Umtiti Javier Mascherano Barcelona

Barca: kihagyja az el Clásicót a csapat meghatározó játékosa

2017-12-03 03:09:31

Az FC Barcelona labdarúgócsapata a hivatalos honlapján számolt be róla, hogy a Celta Vigo elleni spanyol bajnoki mérkőzésen (2–2) megsérülő Samuel Umtitire két hónapos kihagyás vár, így a francia válogatott középhátvéd a december 23-i el Clásicóról is lemarad.

sérülés spanyol foci el Clásico Samuel Umtiti Real Madrid Barcelona

Felkészülés: hiába Kane és a videobíró, nyertek a franciák

2017-06-13 21:08:49

Ugyan az angol labdarúgó-válogatott két gólt is elért az ősi rivális franciák ellen Párizsban, a kék mezes hazaiakat emberhátrányban sem lehetett megállítani: 3–2-re nyertek végül Didier Deschamps legényei.

francia válogatott felkészülési mérkőzés angol válogatott Samuel Umtiti Ousmane Dembélé Harry Kane

El Clásico: Messi átment a „falon”, majd kiteregetett – mémek

2017-04-24 10:38:53

Szenzációs mérkőzés, remek gólhelyzetek, Ramos-kiállítás, Barca-győzelem – hogy csak néhányat említsünk a vasárnapi el Clásico jellemzői, történései közül. A lüktető küzdelemben végül Lionel Messi lövése döntötte el a három pont sorsát – és azt is, hogy ezzel a bajnoki címért folyó harc még nincs lefutva. Természetesen az internet kreatív népe nem felejtett el reagálni a világfutball talán legnagyobb rangadójának vasárnapi felvonására – íme, a legjobb mémek!

képek el Clásico Samuel Umtiti Real Madrid Marc-André ter Stegen Lionel Messi

BL: „Ez a Barcelona, a világ legjobb csapata!”

2017-03-09 00:04:23

A Barcelona véghezvitte azt a tettet, amelyet az európai kupatörténelemben korábban egyetlen csapat sem: 4–0-ra elveszített első mérkőzés után továbbjutott egy párharcból. A Barca még a 87. percben is három gólra volt a továbbjutástól, ám Neymar kétszer betalált a PSG hálójába, Sergi Roberto pedig a 95. percben döntött – a 6–1-es eredmény 6–5-ös összesítéssel juttatta a Bajnokok Ligája legjobb nyolc csapata közé a Barcát.

visszavágó nyolcaddöntő Unai Emery Sergi Roberto Samuel Umtiti PSG

Vb 2018: megsérült a Barca védője, három hetet hagy ki

2016-11-10 18:14:58

Combsérülést szenvedett a francia válogatottban az FC Barcelona futballistája, Samuel Umtiti, akinek három hetet kell kihagynia.

vb 2018 sérülés francia válogatott foci vb 2018 Samuel Umtiti Barcelona

BL: az MU ikonja kiakadt Kassai Viktor ténykedésén

2016-11-02 07:01:45

Rio Ferdinand, az angol Manchester United labdarúgócsapatának ikonja kiakadt a keddi Manchester City–Barcelona Bajnokok Ligája-mérkőzés (3–1) után Kassai Viktor játékvezetőre. A magyar bíró és csapata sajnos többször is hibázott a találkozón.

tizenegyes Samuel Umtiti Rio Ferdinand Raheem Sterling Manchester City Barcelona

NS: bemutatjuk a „Fekete Beckenbauert” – csütörtök

2016-10-26 23:44:49

A Nemzeti Sport csütörtöki számából ajánljuk.

Samuel Umtiti NS-ajánló

Videó: a Barca-védő egybeolvadt a legendával, Neymarék kiröhögték

2016-10-21 15:37:27

A Barcelona néhány labdarúgója közösen vacsorázott csütörtök este. Köztük volt a nyáron szerződtetett Samuel Umtiti, akivel egy kis tréfát űztek Neymarék. Egy okostelefonos alkalmazással a francia válogatott védő arcát a klub korábbi legendás játékosa, Carles Puyol arca helyére varázsolták. Persze, hogy mindenki dőlt a nevetéstől.

spanyol labdarúgás Samuel Umtiti Carles Puyol Barcelona

Barcelona: a nyári szerzemény nem játszhat az Atlético ellen

2016-09-20 17:01:35

Samuel Umtiti, a Barcelona labdarúgója térdsérülés miatt nem lesz bevethető az Atlético Madrid elleni szerda esti mérkőzésen.

Samuel Umtiti Barcelona

L’OL? Ugyan, ismerje meg az új Umtitit és az új Lacazette-et!

2016-08-06 13:04:13

Itt a nyár, az izzadás, az üdülés és a pálinkafőzés ideje – ha szeretne verejtékzamat, idegenforgalmi és jövedéki adó nélkül is jól szórakozni, önt is várja a labdarúgó-topligák transzferidőszaka! Itt is folyik a lé, elküldenek embereket (és néha bennünket is) egzotikus éghajlatokra és tájakra, és igen egészségesen el lehet bódulni a köröttünk röpködő összegektől. Szokásunk szerint az angol, az olasz és a német topliga után a franciával folytatjuk transzferológiai körsétánkat.

nyári transzfersorozat nemzetközi átigazolás francia átigazolás Wissam Ben Yedder Steed Malbranque Samuel Umtiti

A Barcelona a Realra dönti a transzferidényt?

2016-07-22 19:19:48

Itt a nyár, az izzadás, az üdülés és a pálinkafőzés ideje – ha szeretne verejték, idegenforgalmi és jövedéki adó nélkül is jól szórakozni, önt is várja a labdarúgó-topligák transzferidőszaka! Itt is folyik a lé, elküldenek embereket (és néha bennünket is) egzotikus éghajlatokra és tájakra, és igen egészségesen el lehet bódulni a köröttünk röpködő összegektől. Szokásunk szerint az angol, az olasz, a német és a francia után a spanyol topligával zárjuk transzferológiai körsétánkat.

spanyol átigazolás nyári transzfersorozat nemzetközi átigazolás Zinédine Zidane Valencia Sevilla

Barcelona: Umtiti öt évre ír alá, 60 millió euróért vihetik

2016-07-12 14:40:26

A Barcelona hivatalos honlapján bejelentette, hogy szerződteti Samuel Umtitit, a Lyon játékosát. A francia válogatott védő 25 millió euróért érkezik a katalánokhoz.

spanyol átigazolás nemzetközi átigazolás Samuel Umtiti Barcelona

Eb 2016: a magyar standupos dalt írt a döntősök nevéből – videó

2016-07-11 18:46:04

A kétszeres bűvészvilágbajnok, előadóművész Hajnóczy Soma kreált egy zeneszámot az Európa-bajnokság döntőjében részt vevő francia és portugál labdarúgó-válogatott játékosainak nevéből – és meg is osztotta rajongóival a Facebook-oldalán.

portugál válogatott francia válogatott foci Eb 2016 Samuel Umtiti Portugália Patrice Evra

Eb 2016: a Barca új igazolása „nem volt meggyőző Izland ellen”

2016-07-04 14:44:03

A spanyol Marca az FC Barcelona friss igazolásáról, a vasárnap este Izland ellen Európai-bajnoki negyeddöntőt játszó Samuel Umtiti teljesítményéről írt, és mint kiderült, a spanyolok nem estek hasra a védőt látva.

francia válogatott foci Eb 2016 Samuel Umtiti Franciaország Eb 2016 Barcelona