Találatok a Narain Karthikeyan címkére

Találatok száma: 75

Az átalakított McLarenek uralták a Német GP nyitányát

2012-07-20 09:35:53

A jelek szerint jól sikerült a McLaren-Mercedes átalakítása, az új oldaldobozzal felszerelt autóval Jenson Button és Lewis Hamilton uralta a Német Nagydíj első szabadedzését. Button a felhős időben a tréning elején több gyors kört is futott, s az időnként eleredő, majd elálló esőben senki sem érhetett a közelébe. Az utolsó tíz percre felszáradó pályán Hamilton fél másodpercre megközelítette csapattársát. A harmadik helyen Fernando Alonso, a negyediken Michael Schumacher zárt, míg Sebastian Vettel csak a 12. lett.

Bruno Senna Caterham Charles Pic Daniel Ricciardo Fernando Alonso Ferrari

Vettel kontra Mercedes a hazai dicsőségért a Német GP-n

2012-07-19 11:53:01

Az 59. Német Nagydíjjal folytatódik a 2012-es Formula–1-es idény, amelyben Sebastian Vettel első hazai futamgyőzelmére hajt. Nem lesz ezzel egyedül, mert a Mercedes-istálló is feni a fogát a hockenheimi dicsőségre, míg a McLarennél amolyan „most vagy soha” hangulat uralkodik, és akkor még nem beszéltünk az idén mindenhol esélyesnek számító Fernando Alonsóról. Beharangozó.

Bruno Senna Caterham Charles Pic Daniel Ricciardo Fernando Alonso Ferrari

Webber: A Ferrari is hibázhat, ilyen a Formula–1

2012-07-08 18:27:38

Mark Webber szerényen elismerte, hogy a Ferrari stratégiai hibájának köszönhette, hogy meg tudta nyerni a Brit Nagydíjat, amelynek hajrájában sikerült megelőznie a kopott lágy gumikon védtelen Fernando Alonsót. A vb-éllovas spanyol örül neki, hogy minden pályatípuson győzelemért csatázhat. A McLarennél már nemcsak Jenson Button, Lewis Hamilton is értetlenül áll az előtt, hogy túl lassú az autó, a csapat már csak a negyedik a konstruktőr-vb-ben, ráadásul Silverstone-ban a Williams és a Sauber is gyorsabb volt nála, csak éppen a pilótái nem tudták kihasználni teljesítménybeli fölényüket.

Williams Vitalij Petrov Toro Rosso Timo Glock Stefano Domenicali Sergio Pérez

Webber megverte Alonsót Silverstone-ban

2012-07-08 13:32:58

Az esős felvezetés után napsütésben rendezték meg a Brit Nagydíjat, amelyen Mark Webber szívós versenyzéssel, jobb taktikájának és tökéletesen kivitelezett előzésének köszönhetően legyőzte a vb-éllovas Fernando Alonsót, akivel szemben húszról 13 pontra csökkentette hátrányát az összetettben. A harmadik helyen Sebastian Vettel ért célba, a negyedik Felipe Massa lett a két Lotus előtt. A McLaren pilótái közül Lewis Hamilton a 8., Jenson Button a 10. lett.

Williams Vitalij Petrov Toro Rosso Timo Glock Stefano Domenicali Sergio Pérez

Alonso: Esőben nem sokat ér a pole, de legalább tisztán látok

2012-07-07 19:32:04

Fernando Alonso és Mark Webber időzítette legjobban a formáját a Brit Nagydíj időmérő edzésén, a világbajnokság éllovasa és legközelebbi üldözője mögül két német, Michael Schumacher és Sebastian Vettel rajtolhat. Az eső miatt több mint másfél órára megszakított időmérő után az első két sorba kerülő pilóták elégedettek voltak, s egyikük sem bánná, ha esne az eső. Sőt, így van ezzel az időmérő első szakaszában kieső Jenson Button is, aki a 16. rajtkockából indulva frissen maradt gumijaiban bízik.

Brit GP Bruno Senna Caterham Charles Pic Christian Horner Daniel Ricciardo

Grosjean volt a leggyorsabb a silverstone-i esőben

2012-07-06 10:44:36

Romain Grosjean zárta az élen a Brit Nagydíj első szabadedzését Silverstone-ban. A másfél órás tréning alatt végig esett az eső, hol enyhébben, hol intenzívebben. A legjobb időeredmények a gyakorlás első felében születtek, amikor még nem volt annyi csapadék. A második 45 percben már senki sem tudott javítani az eredményén. Folytatás magyar idő szerint 15 órakor, vélhetően hasonló körülmények között.

Brit GP Bruno Senna Caterham Charles Pic Christian Horner Daniel Ricciardo

Az angliai eső megtörheti Vettel lendületét

2012-07-05 13:54:26

A legutóbbi két versenyhétvége forrósága után Nagy-Britanniában hűvös, esős, szeles idő fogadta a Formula–1-es mezőnyt, és ez minden bizonnyal így marad a hétvégére is. Az eddigi tapasztalatok alapján a McLarennek, a Mercedesnek jó hír a hűvös, 16-18 fokos idő, a Lotusnak viszont nem ígér sok jót a tavaszi klíma. A Red Bull, a Ferrari és a Sauber is bízhat a jó szereplésben. A futamot tavaly megnyerő Fernando Alonso folytatmná jó sorozatát, míg Jenson Button feltámadását reméli hazai versenyétől, amelyen még sohasem állt dobogón.

Williams Vitalij Petrov Toro Rosso Timo Glock Stefano Domenicali Sergio Pérez

Ferrari: A Red Bull szintjét kell elérnünk

2012-06-25 12:43:39

Az Európai Nagydíjat hideg fejjel értékelő csapatfőnökök egyetértenek abban, hogy a valenciai hétvége egyértelmű nyertese a Red Bull-istálló volt, amely fejlesztéseinek köszönhetően hatalmasat lépett előre riválisaihoz képest, és ha ezt a szintet a következő versenyeken is tartani tudja (ami nem jellemző eddig a 2012-es idényre), nehéz július vár a többiekre. A McLaren esetében a boxkiállások feljavításával megbízott Sam Michaelt pécézték ki a kritikusok, de a csapat szerint nem a kerékcseréknél vannak a legnagyobb gondok.

Williams Vitalij Petrov Toro Rosso Timo Glock Stefano Domenicali Sergio Pérez

Vettel és Grosjean is biztos benne, hogy nyert volna

2012-06-24 19:04:55

Sebastian Vettel és Romain Grosjean is biztos benne, hogy ha nem hibásodik meg autója generátora, megnyeri az Európai Nagydíjat. Lewis Hamilton nem tudta, mi történt a Pastor Maldonadóval való ütközésekor, de a sportfelügyelők a venezuelait találták bűnösnek, és 20 másodpercet hozzáadtak a versenyidejéhez, ami miatt a 10. helyről visszacsúszott a 12. pozícióba. Nyilatkozatok az Európai GP után.

Bruno Senna Caterham Charles Pic Daniel Ricciardo Európai GP Felipe Massa

Alonso nyert Valenciában, lerázta Vettelt és Hamiltont

2012-06-24 12:51:31

Hiába temette el Fernando Alonso az esélyeit a valenciai Európai Nagydíj előtt, a 11. helyről rajtoló spanyol nyerni tudott hazájában, ezzel a 2012-es Formula–1-es idény első kétszeres futamgyőztese lett. Sebastian Vettel és Lewis Hamilton ráadásul kiesett (előbbi műszaki hiba, utóbbi a Pastor Maldonadóval történő ütközése miatt),  Alonso így a vb-pontversenyben növelni tudta előnyét. A második helyen célba érő Kimi Räikkönen mögött Michael Schumacher lett a harmadik, a Mercedes veteránja 2010-es visszatérése óta először állhatott fel a dobogóra.

Bruno Senna Caterham Charles Pic Daniel Ricciardo Európai GP Felipe Massa

A Lotus pilótái még meglephetik Vettelt

2012-06-23 17:16:52

Két hét telt el a Kanadai Nagydíj óta, s mintha mi sem változott volna: Sebastian Vettel ugyanolyan magabiztosan szerezte meg a pole pozíciót, mint Montrealban. Csakhogy az autóját azóta szinte teljesen átalakították, ez is kellett a sikerhez. A Red Bull német pilótája mindent egy körre tett fel az edzés végén, és sikerrel járt. A versenye azonban nehéz lehet, főleg a Bahreinben is remeklő Lotusok miatt. A Ferrari a 11. és 13. rajthely ellenére elégedett, Fernando Alonso hisz benne, hogy előre tud törni a 11. helyről a második hazai versenyén.

Bruno Senna Caterham Charles Pic Daniel Ricciardo Európai GP Felipe Massa

Vettel megingathatatlan volt a valenciai időmérőn

2012-06-23 13:33:46

Bár Sebastian Vettel az Európai Nagydíj 3. szabadedzésén egy megcsúszás miatt nem tudott értékelhető gyors kört futni a lágy gumikon, tudni lehetett, hogy ő a legesélyesebb a pole-ra. Nem is adta ki a kezéből az első rajtkockát, több mint három tizedmásodperccel legyőzte Lewis Hamiltont. A harmadik a spanyol földön megtáltosodó Pastor Maldonadóé lett a két Lotus előtt. Fernando Alonso a 11., Michael Schumacher a 12., Mark Webber a 19. helyről indulhat.

Bruno Senna Caterham Charles Pic Daniel Ricciardo Európai GP Felipe Massa

Button zárt az élen, de Vettel a leggyorsabb

2012-06-23 10:41:10

Szombatra kisütött a nap Valenciában, ahol a Formula–1-es Európai Nagydíj első napján felhős ég alatt száguldottak a pilóták. Pénteken Sebastian Vettel volt a leggyorsabb, és így lehetett volna ez a szombat délelőtti tréningen is, csakhogy az utolsó, lágy gumis mért körében elrontotta az első kanyart. Ennek ellenére befejezte a körét, majd a boxba vezető körében két szektorcsúccsal jelezte, hogy a 13. helyezése nem reális. Így Jenson Button zárta az élen a szabadedzést a két Lotus előtt.

Williams Vitalij Petrov Toro Rosso Timo Glock Sergio Pérez Sebastian Vettel

A második edzés Vettelé lett Valenciában

2012-06-22 13:46:15

A legutóbbi két valenciai Európai Nagydíjat a pole pozícióból indulva megnyerő Sebastian Vettel zárta az élen a 2012-es F1-es szezon nyolcadik versenyének második szabadedzését. A Red Bull világbajnoka mögött Nico Hülkenberg és Kobajasi Kamui végzett. Az időeredmények jelentőségét megkérdőjelezheti, hogy az első tréningen győztes Pastor Maldonado a 13., a vb-éllovas Lewis Hamilton pedig a 14. lett.

Bruno Senna Caterham Charles Pic Daniel Ricciardo Európai GP Felipe Massa

Maldonado spanyol földön magára talált

2012-06-22 09:52:33

Meddig vándorol még szűz kezekbe a 2012-es Formula–1-es idény győzteseinek stafétája? Lesz-e nyolcadik tagja a váltónak? Ez talán a legfontosabb kérdése a valenciai kikötőben megrendezendő Európai Nagydíjnak, amelynek első szabadedzését péntek délelőtt szeles időben rendezték meg. A leggyorsabb a barcelonai Spanyol GP-t megnyerő, azóta a mezőnybe szürkülő Pastor Maldonado volt, megelőzve a Red Bull párosát. Mindenki egy készlet közepesen kemény gumit használt, és látszólag nincs probléma az abroncsokkal.

Bruno Senna Caterham Charles Pic Daniel Ricciardo Európai GP Felipe Massa

Hamilton Valenciában megtörheti a győztesek átkát

2012-06-21 12:49:57

Lewis Hamilton Valenciában megtörheti a futamgyőztesek 2012-es átkát, amely szerint a legutóbbi futamon diadalmaskodó pilóta a következő állomáson legjobb esetben az 5. helyen ér célba. Persze az idei sűrű mezőnyben az sem elképzelhetetlen, hogy a McLaren világbajnoka is pórul jár, hiszen kapásból fel lehet sorolni legalább fél tucat pilótát rajta kívül, aki esélyes a futamgyőzelemre. Valenciában sok múlik majd az időmérőn, s mivel a szuperlágy mellett a közepesen kemény gumikat használják a lágy mellett a csapatok, a stratégiával is kevesebb variációs lehetőség kínálkozik. Egy biztos: nagyon meleg lesz.

Bruno Senna Caterham Charles Pic Daniel Ricciardo Európai GP Felipe Massa

McLaren: Nem normális az idény, de élvezzük

2012-06-11 13:32:17

A Monacóban nyerő Red Bullhoz hasonlóan a McLaren-istállónál sem mernek hosszú távon gondolkozni a csapat második 2012-es győzelmét követően, nem is sejtik, mit hozhat a következő futam június 24-én Valenciában. A Red Bull és a Ferrari vezérkara kénytelen volt elismerni, hogy stratégiai hibát követett el Montrealban, míg a Mercedesnél az újabb bocsánatkérést követően Ross Brawn csak arra tud gondolni, hogy a sors üldözi a még mindig csak két ponttal álló Michael Schumachert. A csapatok értékelése a Kanadai Nagydíj után.

Williams Vitalij Petrov Toro Rosso Timo Glock Stefano Domenicali Sergio Pérez

Alonso büszke a Ferrarira, amiért kockáztatott

2012-06-11 00:55:38

A Kanadai Nagydíj sem törte meg az idei Formula–1-es trendet, az idény hetedik versenyén a hetedik győztest avatták Lewis Hamilton személyében. Az angol Kanadában megtehette azt, amire Monte-Carlóban esélye sem lett volna: 20 körrel a vége előtt feladta első helyét a gyorsabb záró körök érdekében, és riválisait lehajrázva, majd megelőzve nyert. Fernando Alonso büszke a Ferrarira, hogy legalább megpróbált nyerni, míg Sebastian Vettel annak örült, hogy néhány vb-pontot megmentett gyors reagálásával.

Bruno Senna Caterham Charles Pic Daniel Ricciardo Felipe Massa Fernando Alonso

Hamilton lett az idény hetedik győztese

2012-06-10 19:17:52

A Formula–1-es világbajnokság Kanadai Nagydíját a brit Lewis Hamilton nyerte meg, a második helyen a francia Romain Grosjean, a harmadikon a mexikói Sergio Pérez zárt. Hamilton sikerével az idei 7. viadalon a 7. győztest avatták, a brit pilóta ráadásul összetettben is átvette a vezetést – előnye a 70 körös verseny 64. köréig vezető, de csak az 5. helyen célba érő Fernando Alonsóval szemben kettő, a negyedik helyen záró Sebastian Vettellel szemben három pont.

Bruno Senna Caterham Charles Pic Daniel Ricciardo Felipe Massa Fernando Alonso

Alonso: Az idény rajtja óta erre a lépésre vártam

2012-06-09 22:02:08

Sebastian Vettel szerint a Kanadai Nagydíjon megszerzett pole pozíciója bizonyítja, hogy a Red Bull RB8-asa a Monacói Nagydíj óta betiltott lyukas padlólemeze nélkül is a mezőny legjobb autója tud lenni, s mérnökeivel arra is rájött az elmúlt két hétben, hogyan lehet egy körön csúcsra járatni az autóját. Lewis Hamilton is örült a rajthelyének, amelyet nehezen kezelhető autójával szerzett meg, míg Fernando Alonso a Ferrari régóta várt előrelépése miatt volt boldog. Michael Schumacher az eredményével elégedetlen, Jenson Button nem érti, miért ment ki a pályára.

Bruno Senna Caterham Charles Pic Daniel Ricciardo Felipe Massa Fernando Alonso