Németország: Emre Can szeretne visszakerülni a válogatottba

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2023.03.07. 11:10
null
Emre Can Borussia Dortmundja kedd este a Chelsea-vel játszik a BL-ben (Fotó: Getty Images)
Emre Can reméli, hogy az elmúlt hetekben nyújtott teljesítménye utat nyit számára a visszatérésre a német labdarúgó-válogatottba.

 

„Az előző hetekben úgy játszottam, ahogy azt elvárom magamtól. Mindig az a célom, hogy a nehéz időszakokban segítsem a csapatomat és akár egy magasabb szinten, a válogatott szintjén is lehessen rám számítani” – mondta a Borussia Dortmund védekező középpályása a Chelsea elleni Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő keddi (mai) visszavágója előtt.

A 29 éves Emre Can eddig 37-szer lépett pályára a nationalelfben, legutóbb 2021. június 29-én, az angolok elleni Európa-bajnoki nyolcaddöntőben szerepelt.

„Remélem, hogy a formán nem csak fellángolás, és hosszú ideig kitart” – fogalmazott.

A játékos sérülésekkel küzdött, a téli szünet előtt pedig gyengén teljesített, a világbajnokság utáni januári újraindulás óta azonban nagyszerűen játszik a csúcsformában lévő BVB-ben és vezéregyénisége az együttesnek.

„A téli szünetben sokat gondolkodtam. Az őszi szezonban csalódott voltam és olyan dolgokon rágódtam, amiket nem tudok megváltoztatni. Másokra mutogattam és azt mondtam: nem az én hibám. De a futballban nem így működnek a dolgok” – mondta Can, hozzátéve, hogy a családjával és a barátaival folytatott beszélgetések segítettek neki kilábalni a negatív hangulatból.

„Azt mondtam magamnak: »Emre, mindegy, mi történik, te csináld a saját dolgodat és teljes gázzal teljesíts a pályán!«” – fogalmazott.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik