Cs. M. 2021.03.07 09:35 Frissítve: 2021.03.07 16:30

Hertha: „Ennél rosszabb már úgysem lehet” – Dárdai a félidőben

Mint ismert, a Hertha BSC szombaton 2–1-re nyert hazai pályán az Augsburg ellen a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 24. fordulójában. Ez volt Dárdai Pál első győzelme a berliniekkel, amióta újra kinevezték vezetőedzőnek. A mérkőzés után megérdemelt sikerről beszélt. 

Dárdai Pál motivációs beszédet tartott az öltözőben (Fotó: AFP)

Már a 2. percben hátrányba került, végül mégis nyert a Hertha szombaton az Augsburg ellen. Dodi Lukebakio a 89. percben lőtte be a győztes gólt tizenegyesből. Ez volt Dárdai Pál első győzelme a berliniekkel a visszatérése óta. A magyar vezetőedző a mérkőzés után így nyilatkozott: 

„Megérdemelt győzelmet arattunk, ez egy sikeres nap volt számunkra. Sokat dolgoztunk ezért, de összejött, nagyon fontos három pontot szereztünk. Sosem szabad lebecsülnünk saját magunkat, így tudunk csak jó eredményeket elérni. Jó úton járunk, de folytatnunk kell a munkát” – nyilatkozott Dárdai a 157. Bundesliga-meccsét követően. 

A német Kicker beszámolója szerint a magyar tréner motivációs beszédet tartott a félidőben 1–0-s Augsburg-vezetésnél, mert úgy érezte, hogy az jobban hatna csapatára, mint néhány hangos szó. „Ennél rosszabb már úgysem lehet, elég rossz ez így is” – mondta Dárdai az öltözőbe lépve együttesének, majd kiemelte, hogy miben kell javulniuk: „Nagyobb agresszivitást és több kockázatvállalást kérek” – az utasítások beváltak, hiszen a berliniek kilenc nyeretlen bajnokit követően tudtak ismét győzni a Bundesligában. 

A meccs összefoglalóját ide kattintva olvashatja el. 

NÉMET BUNDESLIGA
24. FORDULÓ
Hertha BSC–Augsburg 2–1 (0–1)
 
Berlin, Olimpiai Stadion, zárt kapuk mögött. Vezette: Florian Badstübner
HERTHA: Jarstein – Klünter, Stark, Dárdai M. – Zeefuik (Lukebakio, 65.), Tousart (Alderete, 90+1.), Ascacíbar (Guendouzi, a szünetben), Mittelstädt (Netz, a szünetben) – Darida (Löwen, 86.) – Piatek, Córdoba. Vezetőedző: Dárdai Pál
AUGSBURG: Gikiewicz – Framberger, Gouweleeuw, Uduokhai, Valentin – Strobl, R. Khedira (Vargas, 89.) – Caligiuri, Bénes (Richter, 74.), Hahn (Sarenren Bazee, 90.) – Niederlechner (Gregoritsch, 84.). Vezetőedző: Heiko Herrlich
Gólszerző: Piatek (62.), Lukebakio (89. – 11-esből), ill. Bénes (2.)

BUNDESLIGA ÁLLÁSA
  1. RB Leipzig24165346–20+2653
  2. Bayern München23164367–32+3552
  3. Wolfsburg24129338–21+1745
  4. Eintracht Frankfurt241110347–33+1443
  5. Bayer Leverkusen24117642–26+1640
  6. Borussia Dortmund23123848–31+1739
  7. Union Berlin23810536–26+1034
  8. Freiburg2497837–38  –134
  9. VfB Stuttgart2489745–37  +833
10. Mönchengladbach2489740–37  +333
11. Hoffenheim24861039–41  –230
12. Werder Bremen2268826–32  –626
13. Augsburg24751224–37–1326
14. Hertha BSC24561328–43–1521
15. 1. FC Köln23561221–41–2021
16. Mainz24461423–44–2118
17. Arminia Bielefeld22531418–41–2318
18. Schalke 0424171616–61–4510

 

2021.04.10 14:38:17

Német labdarúgás R. Gy.

Willi Orbán gólpasszt adott, három góllal nyert a vendégcsapat, amely két pontot hozott a Bayernen.

2021.04.10 14:38:14

Német labdarúgás R. P.

Sommert a 13. percben kiállították, de így sem nyertek a berliniek. A döntetlennel visszaelőzték a Bielefeldet.

2021.04.09 12:26:45

Német labdarúgás L. PAP ISTVÁN

„Időnként kevesebbet gondolkozom a kelleténél, és szabad utat engedek az érzelmeimnek.”

2021.04.06 21:48:08

Német labdarúgás nemzetisport.hu

A lehető legrosszabb hírt kapták a Bayern München szurkolói március végén. (x)

2021.04.04 12:24:08

Német labdarúgás R. Gy.

Az Union valamivel közelebb állt a győzelemhez a városi rangadón, de Dárdai csapata egy pontot megszerzett.