Bundesliga: „Ez amatőr viselkedés” – Salihamidzic csalódott Gnabryban

Vágólapra másolva!
2023.01.25. 18:16
null
Gnabry a Párizsi Divathéten járt a szabadnapján (Fotó: AFP)
Hasan Salihamidzic, a Bayern München sportigazgatója amatőr lépésnek nevezte, hogy a csapat labdarúgója, Serge Gnabry két bajnoki mérkőzés között a Párizsi Divathéten járt.

 

A futballista a közösségi oldalán képeket posztolt magáról a vasárnapi szabadnapján azt követően, hogy a Bayern pénteken 1–1-es döntetlent játszott az RB Leipzig otthonában a bajnokságban. Gnabry aztán kedden már ott volt az együttesben a Köln elleni bajnokin, de a szünetben lecserélték, és a listavezető később a hajrában szerzett góllal egyenlítve játszott ismét csak 1–1-et.

„Ez amatőr viselkedés. Pontosan ez az, amit nem szeretek. A Bayern Münchennél nem szórakozol a szabadnapodon. A szabadnap azt jelenti, hogy kipihened magad, hogy aztán a következő mérkőzésen mindent bele tudj adni” – füstölgött a keddi összecsapás után Salihamidzic, hozzátéve, hogy beszélni fog a történtekről Gnabryval.

A Bayern játékosainak pályán kívüli tevékenysége azóta került különösen a figyelem középpontjába, hogy a csapat első számú kapusa, Manuel Neuer a világbajnokság utáni szabadsága alatt, síelés közben eltörte a lábát, és a szezon hátralévő részére kidőlt a sorból.

Legfrissebb hírek

Szoboszlaiék klubja többet költött új játékosokra, mint a francia élvonal

Minden más foci
2025.07.09. 14:20

Isten ujja – Csinta Samu publicisztikája

Klub-vb
2025.07.08. 22:58

Sikeres volt Jamal Musiala műtétje, kedden megkezdi a rehabilitációt

Német labdarúgás
2025.07.07. 22:36

Musialát hamarosan megműtik Münchenben

Klub-vb
2025.07.06. 16:12

„Ritkán voltam ennyire dühös a félidőben” – Vincent Kompany Musiala sérülése után

Klub-vb
2025.07.06. 09:39

Musialának eltört a szárkapocscsontja, legalább négy hónapos kihagyás vár rá

Klub-vb
2025.07.06. 08:36

Musiala súlyos sérülést szenvedett, Müller elköszönt: kiesett a Bayern München

Klub-vb
2025.07.05. 19:55

Videó: Musiala ütközött Donnarummával, borzalmas sérülés lett a vége

Klub-vb
2025.07.05. 19:34
Ezek is érdekelhetik