Bundesliga: a bajor kormány a szurkolók kitiltását fontolgatja

MTI/R. P.MTI/R. P.
Vágólapra másolva!
2021.11.30. 18:23
null
Szászországban már bevezették a korlátozást (Fotó: AFP)
Markus Söder, Bajorország miniszterelnöke azt szeretné, ha a tartomány futballmérkőzéseit az év végéig zárt kapuk mögött rendeznék meg a koronavírus-járvány ismételt felerősödése miatt.

 

Angela Merkel ügyvezető kancellár és utódja, Olaf Scholz kedden folytatott telefonos megbeszélést a tartományi elöljárókkal a pandémia kezeléséről. Jelenleg minden országrész különbözően kezeli a helyzetet, ugyanakkor Söder meglátása szerint „a telt házas stadionok nem összeegyeztethetők azzal, hogy a karácsonyi vásárok zárva vannak”.

„A mi ajánlásunk a következő: az év végéig rendezzük nézők nélkül a profiligák meccseit” – tette hozzá a tartományi miniszterelnök, aki szeretné az egész országra kiterjeszteni az ötletet, de ha ez nem sikerül, Bajorországban akkor is bevezetné a korlátozást.

Szászországban – ahol a Leipzig szurkolóbázisa található – már korlátozásokat vezettek be, de Kölnben például ötvenezren voltak a hétvégi, Mönchengladbach elleni rangadón.

A döntés újfent érzékenyen érintené a listavezető Bayern Münchent, amely már így is csak 25 százalékos kapacitással tölthette meg stadionját a múlt szombati, Bielefeld elleni mérkőzésen.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik