Bayern: Neuer biztos benne, hogy tavasszal visszatér a pályára

MTI MTIMTI MTI
2018.04.04. 16:40
Manuel Neuer, a Bayern München labdarúgócsapatának világbajnok kapusa biztos benne, hogy még a tavaszi idényben visszatér a sérülése után.

A 32 éves játékosnál szeptemberben harmadszor diagnosztizáltak lábközépcsonttörést, meg kellett operálni. Bár eleinte úgy tűnt, januárban ismét pályára léphet, ám csak múlt kedden állt ismét edzésbe.

Legfrissebb nyilatkozatában a Sky Sportsnak úgy fogalmazott, továbbra sem tudja pontosan, mikor térhet vissza, de biztos benne, hogy még a tavaszi idényben. Hozzátette, körülbelül két hét múlva végezhet ismét futóedzéseket, ugyanakkor időbe telik, mire visszanyeri korábbi erőállapotát.

Neuer távollétében a Bayern kapuját Sven Ulreich védi, aki jó teljesítményével hozzájárult, hogy a csapat szombaton biztossá teheti sorozatban hatodik bajnoki címét, illetve előnyből várhatja a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének hazai visszavágóját a Sevilla ellen.

A világbajnok játékos leszögezte, örülne neki, ha a 71 nap múlva kezdődő oroszországi tornán mindketten szerepelnének a címvédő németek keretében.

„Nagyon fontos nekem ez a torna. Azt hiszem, a válogatottnak szüksége van rám, én pedig nagyon szeretnék a csapat tagja lenni. Az egyik legfontosabb célkitűzésem, hogy még ebben az idényben védhessek a Bayernben, a másik pedig az, hogy ott legyek a világbajnokságon” – nyilatkozta Neuer.

Joachim Löw szövetségi kapitány a közelmúltban elmondta, számít a kapusra az oroszországi tornán. A németek Mexikóval, Svédországgal és Dél-Koreával játszanak a csoportkörben.

Legfrissebb hírek

Manuel Neuer lesz a németek első számú kapusa a vb-n – sajtóhír

Foci vb 2026
2026.05.19. 16:26

Győzelmével osztályozós helyen zárt a Wolfsburg; Schäfer góllal és gólpasszal fejezte be a Bundesliga-idényt

Német labdarúgás
2026.05.16. 17:34

Manuel Neuer további egy évig a Bayern München játékosa lesz – hivatalos

Német labdarúgás
2026.05.15. 18:05

Neuer szerződést hosszabbít, vb-szereplése sem zárható ki – sajtóhír

Német labdarúgás
2026.05.13. 13:10

Harry Kane kihagyott tizenegyese is belefért, a Bayern nyert Wolfsburgban

Német labdarúgás
2026.05.09. 20:30

BL: a Bayernt sújtó bírói hibák miatt keseregnek Németországban

Bajnokok Ligája
2026.05.07. 11:29

Dembélé beelőzte Mbappét; a PSG a Barcelona gólrekordját ostromolhatja a budapesti BL-döntőben

Bajnokok Ligája
2026.05.07. 11:03

Bayern–PSG: ezért nem volt szabálytalan Joao Neves kezezése

Bajnokok Ligája
2026.05.07. 09:40
Ezek is érdekelhetik