Közeledik a válogatott 1000. mérkőzése; Böde Dániel nem híve a lábtenisznek

S. T. J.S. T. J.
2025.02.17. 23:22

A Nemzeti Sport keddi számából ajánljuk:

November végén még távolinak tűnhetett a tavaszi folytatás, a Németország elleni hazai 1–1-et követően minden szépnek és jónak tűnt, Szoboszlai Dominik pimasz tizenegyese pedig jó ideig témát szolgáltatott a szurkolóknak. De immár nyakunkon az újabb válogatott meccs, márciusban két fontos találkozó vár a magyar válogatottra: előbb Isztambulban (ez lesz a nemzeti együttes történetének 1000. mérkőzése!), majd Budapesten mérkőzik meg Törökországgal, a tét a Nemzetek Ligája elitjében, vagyis az A-ligában maradás. Nem ígérkezik sétagaloppnak egyik összecsapás sem, a török válogatott játékereje jelentős, és Marco Rossi szövetségi kapitánynak jó néhány nehézséget le kell még küzdenie a március 20-i és 23-i csatáig. Hátul és a középpályán lehetnek gondok, egyedül a támadók miatt lehetünk optimisták. Címlapsztorinkban elemezzük, miképp festene jelenleg mi 11-ünk.

Böde Dániel, a paksiak 38 éves, 25-szörös válogatott támadója csereként beállva két góljával eldöntötte a Ferencváros elleni rangadót. Az első Üllői úti gólja előtt a magasból lehulló labdát elegáns mozdulattal küldte a hálóba.  Jó néhány élvonalbeli játékos gyaníthatóan „eltörte” volna a labdát vagy egyszerűen kirúgja a stadionból. „Ha teli rüszttel találom el, alighanem én is kirúgom a stadionból! – mondta lapunknak Böde Dániel. – Az volt bennem, hogy belsővel, nagy felülettel kell eltalálnom, leszorítva, és persze fontos volt az is, hogy érzékelve a kapus mozgását jó irányt válasszak. Sikerült.” Noha lábteniszezőkre jellemző volt a mozdulat, a csatár elmondta: „Nem vagyok nagy híve a lábtenisznek, inkább csak nyaranta szoktam játszani, leginkább a Madocsa évzáróján. Akkor a Duna-parton rendre találunk játékra alkalmas füves területet, párosozni szoktunk vagy három a három ellen játszunk.”

A Nemzeti Sportrádió február 18-tól újabb szavazást indít. Tavaly év végén megtaláltuk a XX. század magyar góljait, most újraindul „A nemzet bombázói”, amely a XXI. század legszebb, legnagyobb vagy legemlékezetesebb magyar gólját keresi. A Nemzeti Sportban szóban, a Nemzeti Sportrádióban hangban, az nso.hu-n pedig képben is megmutatjuk a jelölteket. Három héten keresztül olvashatnak és hallhatnak a nagy gólokról, amelyeket a Nemzeti Sport online felületén képben is megmutatunk, hogy aztán március 7-én, hétfőn elinduljon a szavazás a XXI. század magyar góljára az nso.hu-n, a Nemzeti Sportrádióban mindennap 17.40 után elhangoznak a részletek. Az első gól a listán Gera Zoltán ollózós találata, amelyet 2002. október 16-án a Magyarország–San Marino (3–0) mérkőzésen lőtt.

A NEMZETI SPORT NAPILAPOT DIGITÁLIS FORMÁBAN ITT OLVASHATJA EL!

 

Legfrissebb hírek

Marco Rossi: Az embereket lelkesíti a magyar válogatott

Magyar válogatott
1 órája

Elbúcsúztatták Martos Győzőt

Magyar válogatott
1 órája

Sallai Roland és Callum Styles sérült, kikerült a válogatott keretéből

Magyar válogatott
2 órája

Kijevi jelszó: élni muszáj! – interjú az Eb-ezüstérmes Rácz Lászlóval

Magyar válogatott
4 órája

Népsport: Alulértékelve a csatársor bal szélén

Népsport
4 órája

Bárány Donát: felépülés, gól, meghívó

Magyar válogatott
6 órája

Rácz László nyugodtan viseli a háborút; Bárány lehet az adu ász?

E-újság
14 órája

„Jobb az óvatosság!” – Lisztes Krisztián fiáról az U21 kapcsán

Magyar válogatott
20 órája