Riccardo Piscitelli és Nagy Zsolt az ősz legjobbjai; Vámos Petra: Kezdünk közelíteni az élcsapatokhoz

S. T. J.S. T. J.
Vágólapra másolva!
2024.12.18. 23:40

 

A Nemzeti Sport csütörtöki számából ajánljuk:

 

Hagyományaiknak megfelelően a futballősz befejezését követően elkészítettük az NB I-es játékosok abszolút rangsorát. Tudósítóink osztályzatai alapján az újpesti Riccardo Piscitelli végzett az élen, a kapus április végén fogadta el a lila-fehérek ajánlatát, és szerződött Mezőkövesdről a Megyeri útra. Jól járt vele az Újpest, ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az olasz légiós úgy produkált 6.167-os átlagot, hogy mind a tizenhét bajnokin ő kezdett a kapuban, csak a Debrecen elleni idegenbeli találkozón cserélték le a hajrában, akkor is csak kisebb sérülés miatt. A mezőnyjátékosok közül Elton Acolatse (Diósgyőr), Yohan Croizet (ZTE) és Nagy Zsolt (Puskás Akadémia) is 6.000-s átlaggal végzett az élen, közöttük a sorrendet a több értékelhető teljesítmény határozta meg, így Nagy Zsolt lett az első.

Megvan Ádám Martin új csapata: a csatár visszatért Paksra, ahol a 2021−2022-es idényben NB I-es gólkirály lett 31 találattal. A 30 éves, 28-szoros válogatott a nyári németországi Európa-bajnokság után távozott a dél-koreai Ulszan Hyundaitól, és Európába visszatérve a görög élvonalbeli Aszterasz Tripolisz labdarúgója lett. Ez a kalandja azonban nem alakult jól: bár egyetlen Görög Kupa-fellépésén kétszer is eredményes volt, nyolc bajnokiján nem szerzett gólt. Kiszorult a csapatból, és a felek úgy döntöttek, szerződést bontanak egymással. Korábban felvetődött, hogy visszatér Ázsiába, és külföldi lapok egy kínai csapattal hozták kapcsolatba, ám szerda délután érkezett a hír, hogy aláírt az OTP Bank Ligában szereplő Paksi FC-hez.

Szoros versenyben választották meg a Nemzetközi Öttusaszövetség élére Robert Stullt. Ennél szorosabb nem is lehetett volna! Olyan volt, mint amikor a Super Bowl hosszabbításban dől el” – mondta a Nemzeti Sportnak adott exkluzív interjúban az amerikai sportdiplomata, aki egyelőre az Egyesült Államok szövetségének ügyvezetője, valamint az észak-, a közép-amerikai és a karibi térség öttusaszövetségének elnöke is. „Január végén lezárom amerikai kötelezettségeimet, és teljeskörűen a UIPM-ben ellátandó feladataimra koncentrálok” – tette hozzá. Minapi látogatásáról elmondta, „még a Holdról is eljöttem volna Budapestre! Magyarország és különösképp a fővárosa az öttusa egyik otthona, az idén a felnőtt- és utánpótlásversenyeken összesen elért 38 magyar érem, közte egy olimpiai arany több mint lenyűgöző”.

Sok olyan játékosa van női kézilabda-válogatottnak, aki a nemrég véget érő Európa-bajnokságon szintet lépett. Ilyen a nemzeti csapat irányítója, Vámos Petra is, akinél csak Győri-Lukács Viktória töltött több időt a pályán a bronzéremig tartó menetelés során (6 óra 15 perc). A 24 éves játékos a Franciaország ellen megnyert utolsó mérkőzésen is igazi vezér volt. A harmadik helyről döntő találkozón úgy volt a pályán 54 percet, hogy amikor vasárnap reggel felkelt, még nem tudta, pár órával később játékra alkalmas állapotban lesz-e. A norvégokkal szemben megvívott elődöntő után őt is elkapta a válogatottat sújtó betegséghullám, ám szerencsére vállalta a szereplést. „Annak ellenére, hogy most elértük ezt az eredményt, nem lenne reális elvárás, hogy innentől kezdve mindig dobogón végezzünk. Viszont az vitathatatlan, hogy kezdünk közelíteni a topcsapatok felé” – mondta lapunknak.

A NEMZETI SPORT NAPILAPOT DIGITÁLIS FORMÁBAN ITT OLVASHATJA EL!

 

Legfrissebb hírek

Miért nem olyan vonzó manapság német válogatottnak lenni?; Párizs hősei: Szoboszlai Dominik és Alisson Becker

E-újság
4 órája

Dupla Tízes: Valódi esélye van Liverpoolba vagy Madridba szerződnie Kerkeznek?

Légiósok
10 órája

Gera Zoltán: A mérkőzés napján sosem nézem vissza a meccsünket; Vámos Petra: Ez az igazolás úgy sült el, ahogyan terveztem

E-újság
2025.03.05. 23:55

PSG–Liverpool: a legnagyobb gólgyárak csatája; Báder Márton: Nem vagyunk reálisak, ha kötelezőnek tartjuk az Eb-szereplést

E-újság
2025.03.04. 23:45

Matthäus: A Bayern München Németország első számú csapata; Tomori: A legvégén eksztázisba kerültünk

E-újság
2025.03.03. 23:30

Fantasztikus feltámadás után a Fradié a női kézilabda Magyar Kupa!; Dobogósok rossz napja, az FTC és a Paks is csak egy pontot szerzett az NB I-ben

E-újság
2025.03.02. 23:18

Kikapott a Puskás, az FTC csökkentheti a hátrányát; Újra a két óriás csap össze a trófeáért Tatabányán

E-újság
2025.03.01. 23:38

Robbie Keane: Fordulópontot jelenthet az ETO elleni továbbjutás; Gáspár Dávid: Amikor döcögött a szekér, akkor is összetartott a társaság

E-újság
2025.02.28. 23:28
Ezek is érdekelhetik