Női kézi Eb: hibátlan magyarok!; Djibril Cissé: Szeretem nézni, ahogy Szoboszlai futballozik

S. T. J.S. T. J.
2024.12.06. 01:14

A NEMZETI SPORT PÉNTEKI SZÁMÁBÓL AJÁNLJUK:

 

Győrben is nyert a Puskás Akadémia, és megerősítette első helyét az NB I-es tabellán. Nagy Zsolt góllal vette ki részét a Győr elleni sikerből. „Ha az idény elején játszunk egymás ellen, könnyebb dolgunk lett volna, akkor még nem álltak össze a győriek. Úgy győztük le őket, hogy hosszú hetekig jó teljesítményt nyújtottak, még ha a győzelmek nem is igazán jöttek nekik.” – mondta lapunknak a válogatott futballista. Nagy Zsolt remekül teljesít a 2024–2025-ös idényben. A bajnokságban tizenöt találkozón öt gól és öt gólpassz a mérlege (partnerünk, a Cube statisztikáit vettük alapul), a Konferencialigában négy mérkőzésen négy gólt szerzett. Akár az NB I-es gólkirályi címet is megcélozhatja, hiszen holtversenyben a góllövőlista második helyén áll.

Remekül szerepel az MTK Budapest, a kék-fehérek a harmadik helyen állnak a tabellán. A Horváth Dávid csapata ebben az évben még utazik Paksra, majd fogadja a Fehérvárt. „Az előző idényben a nyolcadik helyen zártunk, azzal a céllal vágtunk neki az idénynek, hogy előrébb végezzünk – mondta lapunknak Horváth Dávid, az MTK Budapest vezetőedzője. – Nemcsak eredményességben, a mutatott játék minőségében is előreléptünk. Ugrásszerű fejlődést értelemszerűen a fiatalabbak mutatnak: Kata Mihály, Kosznovszky Márk, Molnár Rajmund, Molnár Ádin és Varju Benedek nevét emelném ki, mindegyikőjük remek statisztikákat produkál. Miután kissé szétszakadt a mezőny, mi pedig előkelő helyen állunk, minél tovább ott akarunk maradni az élcsoportban.”

Exkluzív interjút adott lapunknak az Ománban zajló socca-vb-n a világbajnoki ezüstérmes, BL-győztes francia labdarúgó, Djibril Cissé, aki játékosként vesz részt a mostani tornán. „A lehető legkomolyabban veszem ezt a sorozatot is, ugyanúgy, mint az összes más versengést a profi karrierem során. Ha már úgy döntöttem, hogy eljövök játszani ide, és nem a gyerekeimmel töltöm az időt, nem dolgozom, hanem soccázom helyette, akkor száz százalékig erre összpontosítok, és a lehető legtöbbet szeretném elérni. Nem tudom, mennyi esélyünk van a végső sikerre, de miért ne nyerhetnénk meg a tornát?” A 43 éves csatár mesélt a 2005-ös isztambuli BL-döntőről és elmondta a véleményét Szoboszlai Dominikről is.

 

 

Legfrissebb hírek

Borbély Balázs már vendég Győrben...; ezek voltak a transzferpiac legnagyobb dobásai

E-újság
8 órája

Corbu Máriusz: Ha lehetett volna, a pályán alszom; Bolla Bendegúz: Mindig lesz olyan, aki kritizál valamiért

E-újság
2026.09.01. 23:40

Pizzáztunk Marco Rossival; Vancsa a svéd éllovashoz szerződött

E-újság
2026.08.31. 23:40

Három magyar világbajnoki cím; Az amerikai álom kapujában Odnoga Lotti

E-újság
2026.08.31. 00:12

Nate Reuvers újra a kosárválogatottban; Alessandro Chiappini értékelése a röplabda Eb-ről

E-újság
2026.08.29. 23:59

Megszoksz vagy megszöksz – Tóth Alex élvezi a Premier League-stílust; Matija Ljujics második, erőből megütött szervája

E-újság
2026.08.28. 23:50

Vörös török fejek, piros lapok, zöld-fehér gólok – El-főtáblás a Fradi!; Németh András: Újra fontos játékosnak érzem magam

E-újság
2026.08.28. 00:35

Fradi: az utolsó lépés; Inog a szék Infantino alatt

E-újság
2026.08.26. 23:50