USA: Donovant érdekelné az amerikai szövetség elnöki posztja

Vágólapra másolva!
2017.10.19. 11:24
Landon Donovan 157-szeres válogatott játékos fontolgatja, hogy pályázik az Egyesült Államok labdarúgó-szövetségének (USSF) elnöki posztjára.

A Sports Illustrated magazin és az ESPN televízió értesülése szerint Donovan – aki Clint Dempseyvel holtversenyben gólrekordere az amerikai nemzeti csapatnak és sokak szerint minden idők legjobb amerikai futballistája – megkezdte az egyeztetéseket a sportág amerikai vezetőivel.

A 35 éves sportember tavaly fejezte be játékos-pályafutását, azóta televíziós szakkommentátorként tevékenykedett, illetve azt tervezi, hogy San Diegó-i csapatot indít a profi bajnokságban, az MLS-ben.

A hivatalos jelentkezést az elnöki posztra december 12-ig kell benyújtani, a tisztújítás február elején lesz Orlandóban. Eddig Steve Gans bostoni ügyvéd és Paul Lapointe üzletember jelezte indulási szándékát. A szövetséget 2006 óta irányító, azóta kétszer újraválasztott, de mostanában sokat kritizált jelenlegi elnök, Sunil Gulati egyelőre nem döntötte el, hogy újra versenybe száll-e a posztért.

Elsősorban amiatt bírálják őt, mert a válogatott – amely 1990-től hét egymást követő vb-n szerepelt – nem jutott ki a jövő évi, oroszországi világbajnokságra. Emiatt Bruce Arena szövetségi kapitány le is mondott posztjáról.

A bukás után Donovan amellett állt ki, hogy a képzési rendszert és a fiatal tehetségek felkutatását hatékonyabbá kell tenni.

„Elmegyünk a tehetségek mellett, aminek nem szabadna előfordulnia egy olyan nagy és gazdag országban, mint az Egyesült Államok" – vélekedett.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: kikapott az ukránoktól az U16-os válogatott

Utánpótlássport
20 órája

Labdarúgás: szombaton kezdődik az U10-es Bardolino Champions Cup

Utánpótlássport
2025.05.09. 08:59

Moldovában futballoztak kollégáink

Minden más foci
2025.05.06. 21:42

Labdarúgás: csaknem 1400 fiatalperc az NB I 30. fordulójában

Utánpótlássport
2025.05.06. 10:55

Futballindiánok – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
2025.05.02. 23:07

Marco Rossi elmondta, kinek szurkol a Puskás-Suzuki-kupán

Minden más foci
2025.05.02. 12:19

Labdarúgás: az ifi BL-ben sem tartoznak az elithez a magyar csapatok

Utánpótlássport
2025.04.30. 09:15

Football Forum Hungary: „Már csak a válogatott futballban győzheti le Dávid Góliátot”

Labdarúgó NB I
2025.04.29. 16:04
Ezek is érdekelhetik