Szuperliga: Meg akarjuk menteni a futballt – Florentino Pérez

Murányi DomonkosMurányi Domonkos
Vágólapra másolva!
2021.04.20. 06:46
null
Florentino Pérez, az európai Szuperliga elnöke (Fotó: AFP)
Hétfő este exkluzív interjút adott az El Chiringuito TV-nek Florentino Pérez, az újonnan megalapított európai Szuperliga (és a Real Madrid) elnöke. A 74 esztendős sportvezető gyakorlatilag mindenről szót ejtett, ami az elmúlt huszonnégy órában foglalkoztatta a közvéleményt: beszélt arról, hogy a sorozathoz csatlakozó klubokat kizárhatják-e hazájuk bajnokságából és a nemzetközi kupaporondról, a Szuperliga életre hívásának hátteréről, az UEFA-nál zajló folyamatokról, valamint a Bajnokok Ligája tervezett megreformálásáról is. Pérez kijelentette, a Szuperligával a céljuk, hogy „megmentsék a labdarúgást”.

 

Az előzmények a labdarúgás világát követők számára ismertek (keretes gyűjtésünkben megtalálhatják a hétfői cikkeinket a témában), az UEFA azzal fenyegette meg a Szuperligához csatlakozó klubokat, hogy kizárhatják őket a Bajnokok Ligája és az Európa-liga jelenlegi kiírásából. (És akkor még nem beszéltünk arról, hogy a nemzeti tagszövetségek milyen lépésekben gondolkodnak…) A BL-ben három (Real Madrid, Chelsea, Manchester City), a második számú európai kupasorozatban két (Manchester United, Arsenal) olyan klub jutott be a legjobb négy közé, amely tagja az új elitligának.

„Nem lesznek kizárva a Bajnokok Ligájából és az országos bajnokságból sem. Lehetetlen. Száz százalékig biztos vagyok benne. És ne aggódjanak, a Szuperligában szereplő játékosok sem lesznek kitiltva a válogatottak világversenyeiről” – jelentette ki Pérez, majd kitért rá, hogy miért látták szükségesnek az új elitsorozat megalapítását.

„Több neves spanyol, olasz és brit klub is szeretne megoldást találni a pénzügyi problémáira. Az egyetlen módja ennek, hogy több, a nézők számára érdekesebb mérkőzést rendezzünk. A Szuperliga segíti majd a klubokat az elveszett bevételeik visszaszerzésében. Mi, a Real Madridnál is rengeteg bevételtől estünk el, mindannyian nagyon nehéz időszakon megyünk keresztül. Amikor nincs profit, akkor hét közben több, valódi téttel bíró meccseket kell játszanod. A Szuperliga pénzügyileg megmenti a klubokat.”

„Mint minden másnak az életben, a futballnak is muszáj fejlődnie. Alkalmazkodnia kell azokhoz az időkhöz, amelyeket most élünk – folytatta Pérez. – A labdarúgás veszített a népszerűségéből, a televíziós jogdíjak csökkennek. A pandémia rávilágított, tönkre fogunk menni a futballban. Ezért akartuk a Szuperligát. A statisztikák szerint a fiatalok negyven százalékát nem érdekli a labdarúgás, mert túl sok az alacsony színvonalú mérkőzés. A tizenéveseket manapság jobban izgatják a videojátékok a futballnál. Tennünk kell valamit, hogy visszanyerjük őket.”

Szóba került az is, hogy a Szuperliga életre hívásával a gazdag sztárklubok és a kisebb költségvetéssel dolgozó csapatok anyagi lehetőségei között még nagyobb lesz a különbség. Pérez ezt nem cáfolta, de ezt a kérdést is igyekezett a pozitív oldaláról megközelíteni.

„A futballban a nagycsapatok közötti meccsek a vonzók. Azok által a televíziós jogdíjak emelkednek és több lesz a bevétel. A Szuperligát nem csak a gazdagok akarják. A nagy klubok több pénzhez jutnak majd hozzá, ebből kifolyólag több játékost tudnak vásárolni, amivel segítenek a kisebb egyesületeken. Az csak jó, ha a pénz áramlik. Ha a nagy klubok elesnek a bevételektől, akkor a futballpiramis összedől” – ecsetelte Pérez.

AZ ALAPÍTÓ TAGOK ÉS A LEBONYOLÍTÁS

A Szuperligát hat angol – Manchester United, Arsenal, Liverpool, Tottenham Hotspur, Chelsea, Manchester City –, három olasz – Juventus, AC Milan, Internazionale – és három spanyol – Real Madrid, FC Barcelona, Atlético Madrid – sztárklub hozta létre, első számú vezetője Florentino Perez, a Real Madrid elnöke lett.

A 20 csapatos sorozatnak 15 állandó résztvevője lenne, további öt együttes az előző idény eredményei alapján csatlakozhatna. A mérkőzéseket hétköznap rendeznék, így a részt vevő klubok ugyanúgy szerepelnének a nemzeti bajnokságokban. A tervek szerint két tízcsapatos csoportban kezdődnének a küzdelmek, minden gárda kétszer – otthon és idegenben – találkozna valamennyi riválisával, az első három egyenesen a negyeddöntőbe jutna, míg a negyedik és ötödik helyezettek egymással küzdenének meg a fennmaradó két helyért. Onnantól oda-visszavágós alapon folytatódna a sorozat, majd május végén semleges helyszínen tartanák a döntőt.

MTI

A Real Madrid első embere nem ért egyet azokkal, akik szerint a Szuperliga egy zárt bajnokság lesz. A húszcsapatos sorozatnak tizenöt állandó résztvevője lenne, további öt együttes az előző idény eredményei alapján csatlakozhatna.

„Nem lesz zárt liga, ez nem igaz. Aki elnyeri az öt kvalifikációs hely egyikét, együtt játszhat a világ legjobb csapataival. Ahogy a nyilatkozatunkban meg is fogalmaztuk, tárgyalni fogunk az UEFA-val, de ha nem jutunk egyezségre, akkor sem hátrálunk meg. Ha ők várni akarnak 2024-ig a Bajnokok Ligája megreformálásával, akkor várjanak. Mi nem fogunk várni senkire, mert a Szuperligára szükségünk van.”

Florentino Pérezt megkérdezték arról is, mennyire volt nehéz meggyőzni például Joan Laportát arról, hogy az FC Barcelona is csatlakozzon a Szuperligához. Illetve elmondta azt is, hogy a Paris Saint-Germaint egyelőre meg sem hívták az elitsorozatba.

„Nem volt nehéz meggyőzni Laportát. Így szokott lenni, amikor felelősségteljes emberekkel tárgyalsz. A Barcelona pénzügyi helyzete is rossz, tisztában van vele a klub, hogy ez a jövő. Anyagilag a futballt és mindenki mást is megment a Szuperliga. A PSG-t egyelőre meg sem hívtuk, és a német klubokkal sem tárgyaltunk még. Egyelőre tizenketten vagyunk, de tizenöten szeretnénk lenni. Ha a PSG és a Bayern München nem csatlakozik, a Szuperligát akkor sem töröljük el. Ostobaság ezt feltételezni” – szögezte le Pérez. Hozzátette, az alapító klubok képviselői múlt szombaton aláírták a szerződéseket, így innentől kezdve senki sem léphet ki büntetlenül a Szuperligából.

Nyilatkozatát követően nem sokkal a Der Spiegel által nyilvánosságra került egy dokumentum, mely alapján nem igaz, hogy a PSG-t nem hívták meg a sorozatba, sőt a Bayern München és a Borussia Dortmund is kapott 30 nap gondolkodási időt arra, hogy eldöntse, részt kíván-e venni az elitligában, de mindhárom klub elutasította az invitálást, s kiállt az UEFA és a szervezet tervei mellett.


Ha már UEFA… Pérez véleménye szerint az európai szövetségnek sokkalta átláthatóbban kellene működnie. „Az UEFA azt hiszi, hogy a tulajdonában vagyunk, és bármit megtehet velünk, de téved. Nem alakult ki róluk jó kép a történelem során. Miért nem nyilvánosak az alkalmazottainak a fizetései? Miért nem csökkentették a béreket a pandémia idején, ahogy mindenki más tette? Sokkal áttekinthetőbb szervezetre lenne szükség. LeBron James járandóságát ismerjük, de azt nem tudjuk, hogy az UEFA elnöke mennyit keres.”

Pérez elmondta, a Szuperliga megnyerése jóval több pénzt hozna a győztes klub konyhájára, mintha a Bajnokok Ligájában diadalmaskodna.

S hogy mikor indulhat el az új sorozat? Pérez reményei szerint minél hamarabb.

„Ha már augusztusban el tudjuk indítani a Szuperligát, akkor elindítjuk. Mindent megteszünk, hogy már idén el tudjunk rajtolni. Tárgyalni fogunk az UEFA-val, a FIFA-val és más érintettekkel is, szeretnénk velük megállapodni” – fejezte be Pérez.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik