„Nem gondoltam, hogy ekkora különbséggel nyerhetek"

Vágólapra másolva!
2009.12.01. 02:41
Címkék
Kedd hajnalban az Aranylabda-szavazást szervező francia szaklap, a France Football honlapján világgá kürtölték, hogy a labdarúgásban talán legnagyobb presztízzsel bíró díjat 2009-ben a Barcelona argentin klasszisa, Lionel Messi kapta meg.

Messi sikeréhez a BL-győzelem is jelentősen hozzájárult (Fotó: Reuters)
Messi sikeréhez a BL-győzelem is jelentősen hozzájárult (Fotó: Reuters)

Maga az érintett hétfő 21.20-kor tudta meg a jó hírt. Denis Chaumier, a France Football főszerkesztője kopogtatott barcelonai lakásának ajtaján, és átnyújtotta neki a keddi újságot, amelynek címlapján Messi saját maga Barcelona-mezes képét láthatta.

„Hatalmas megtiszteltetés elnyerni ezt a díjat, és annak is nagyon örülök, hogy én lehettem az első argentin, aki megkapta ezt az elismerést" – mondta Messi a szaklap újságíróinak. – Őszintén szólva gondoltam, hogy ott vagyok az esélyesek között, hiszen a Barcával az előző szezonban mindent megnyertünk. Azt viszont egyáltalán nem gondoltam, hogy ekkora különbséggel nyerhetek. Az Aranylabda nagyon fontos számomra, hiszen mindenki, aki ezt elnyerte, nagy játékos volt. És hány legendás futballista van, aki nem kapta meg!"

Messi újságírói kérdésre elmondta, hogy a családjának ajánlja a díjat, mert „mindig számíthattam rájuk, amikor szükségem volt a támogatásra".

A 22 éves klasszis a jövőről is ejtett néhány szót.

„Nem lesz egyszerű olyan teljesítményt nyújtani kétezer-tízben, mint amilyen az idei volt, de remélem, sikerül. Viszont az Aranylabdát kétszer egymás után elnyerni nem könnyű" – zárta gondolatait a boldog győztes.

AZ NSO AJÁNLJA

Portré az idei győztesről: Lionel Messi 2009 aranylabdása!

 

NSO-LEXIKON:  Az Aranylabda eddigi győztesei!

Legfrissebb hírek

Felkészülés: Szoboszlai a kezdőben, Pécsi és Kerkez a padon a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
34 perce

Korábbi másodosztályú gólkirállyal tuningolná fel halvány támadójátékát a Békéscsaba – NB II-es felvezetés, 3. rész

Labdarúgó NB II
1 órája

Norvég kézibotrány: dőzsölés a konferencián, klubok a tönk szélén

Kézilabda
1 órája

Farkas Erik a Liverpool U18-as csapatával készül

Angol labdarúgás
1 órája

Grappling-siker Varsóban: 26 érmet és csapatbronzot szerzett a magyar válogatott

Egyéb egyéni
1 órája

Schlekmann Márk a BJA-ban bizonyítani akarja, hogy magasabb szinten is megállja helyét

Jégkorong
1 órája

Felkészülés: cseh másodosztályú csapat győzte le a Diósgyőrt

Labdarúgó NB I
2 órája

Női vízilabda: az olaszok jöhetnek a mieinknek a vb-negyeddöntőben

Vizes vb 2025
2 órája
Ezek is érdekelhetik