MLS: Donovan keményen lázad saját döntése ellen

Vágólapra másolva!
2014.11.10. 13:27
A visszavonulásra készülő Landon Donovan mesterhármassal és egy gólpasszal járult hozzá ahhoz, hogy a Los Angeles Galaxy 5–0-ra legyőzze a Real Salt Lake legénységét vasárnap, és bejusson az észak-amerikai profi labdarúgóliga (MLS) elődöntőjébe.

A gól nélküli első mérkőzés után a Galaxy az „életben maradásért" játszott hazai pályán – a kiesés egyet jelentett volna a visszavonulását az idény végére tervező Landon Donovan búcsújával.

A 32 éves amerikai legenda azonban a jelek szerint még nem áll készen az elköszönésre: már a 10. percben befejelte a vezető gólt, majd – Robbie Keane találatának előkészítése után – a második félidőben lőtt még kettőt. Nemcsak ő villogott, hanem Keane is: az ír a gólja mellett előkészített további hármat.

A Los Angeles Galaxy a Seattle Sounders–FC Dallas csata továbbjutójával küzd meg a fináléba jutásért, míg a másik elődöntőben Thierry Henry csapata, a New York Red Bulls a New England Revolutionnel játszik. A finálét december 7-én rendezik meg.

Legfrissebb hírek

MLS: Gazdag döntetlennel tért vissza Philadelphiába, Sallói Dánielék kikaptak

Minden más foci
3 órája

Bognár György: Egy bíróval volt jobb a Ferencváros

Labdarúgó NB I
11 órája

Gazdag Dániel szerződést hosszabbított a Columbus Crew-val

Légiósok
2025.05.07. 21:39

MLS: Sallóiék történelmi győzelmet arattak a címvédő Galaxy ellen

Minden más foci
2025.05.05. 07:20

MLS: sérülés miatt nem játszott Gazdag Dániel

Légiósok
2025.05.04. 13:24

„Győzelmet érdemeltünk volna” – Robbie Keane a Puskás Akadémia elleni döntetlen után

Labdarúgó NB I
2025.05.03. 22:30

Sallói Dániel: A győzelmekre és a rekordokra vagyok a legbüszkébb

Légiósok
2025.04.30. 20:15

Világbajnok középpályás igazolhat az MLS-be

Francia labdarúgás
2025.04.29. 11:17
Ezek is érdekelhetik