MLS: nyert a Galaxy, David Beckham bajnokként búcsúzik

Vágólapra másolva!
2012.12.02. 00:57
null
David Beckham újra az MLS bajnoka lett (Fotó: Reuters)
Akárcsak egy évvel ezelőtt, ismét a Los Angeles Galaxy nyerte meg az észak-amerikai profi labdarúgó-bajnokságot (MLS): David Beckham csapata tavalyi ellenfelét, a Houston Dynamót győzte le 3–1-re a szombati carsoni fináléban.

Az első félidőben a hazai pálya előnyét élvező Galaxynek volt több gólhelyzete, de játékosai mindegyiket elpuskázták, a legnagyobbat Landon Donovan, aki Robbie Keane nagyszerű passzát követően közelről mellélőtt.

DONOVAN: NAGYON IDEGES VOLTAM A TIZENEGYES ELŐTT
„Senkit sem szeretnék becsapni azzal, hogy azt mondom: nyugodt voltam a tizenegyes előtt. Nagyon ideges voltam, de minden csapattársam azt mondta egy-egy kimaradt helyzet után, hogy ne adjam fel, folytassam. Én pedig nagyra értékelem ezt – nyilatkozta az amerikai klasszis, aki a visszavonulását firtató kérdésekre is válaszolt. – Hosszú két év volt mindannyiunk számára. Nem volt egy szomorú történet, de meg kell hallgatnom a szívemet, amely most azt mondja, pihenjek egy darabig. Nagyon szép pillanat volt, amikor láttam, hogy a lelátón helyet foglaló húgom kisfia a karjaiban alszik. Ez ráébreszt arra, hogy most közel kell lennem a családomhoz, a foci pedig csak másodlagos.”

Nem sokkal az első játékrész lefújása előtt aztán Calen Carr élt a lehetőséggel a másik oldalon: Adam Moffat kitűnő indításával a szélső elrobogott, és a jobbösszekötő helyéről a rövid sarokba lőtt (0–1).

A szünet után Beckhamék fokozták a tempót, és a 60. percben egyenlítettek: Juninho jobb oldali beadásánál Omar Gonzalez nagyszerűen ugrott fel fejelni, két védő lepattant róla, a labda meg a fejéről a bal alsó sarokba vágódott (1–1).

Alig telt el öt perc, és Ricardo Clark kezezése miatt büntetőhöz jutottak a hazaiak: a letett labdának Landon Donovan futott neki, és magabiztosan a bal alsó sarokba lőtt (2–1).

A hajrában Robbie Keane-nek – aki korábban két lesgólt szerzett – is akadt egy ziccere, közeli lövését a houstoni kapus hárította. Az elrontott lehetőség nem bosszulta meg magát, pláne, hogy nem sokkal a lefújás előtt Robbie Keane kiharcolt és berúgott egy büntetőt (3–1).

A 3–1-es végeredmény a 30000 néző többségének nagy örömére egyebek mellett azt is jelentette, hogy az utolsó amerikai bajnoki meccsén jelentős mezőnymunkát végző David Beckham – akit a 95. percben nagy ováció közepette lecserélt Bruce Arena vezetőedző – 37 évesen másodszor is az MLS bajnoka lett.

A Galaxy negyedszer lett bajnok (2002, 2005, 2011, 2012), és utolérte a liga örökranglistáját vezető washingtoni DC Unitedet (1996, 1997, 1999, 2004). A Houstonnak egyelőre két bajnoki címe van (2006, 2007).

A döntő legjobb játékosának (MVP) a Galaxy első gólszerzőjét, Omar Gonzalezt választották meg.

BECKHAM: REMÉLEM, ÉLVEZTÉK, HOGY ITT JÁTSZOTTAM
„Remélem, az emberek élvezték, hogy itt játszottam, és figyelték a Galaxynél eltöltött időszakom. Mindig is abban bíztam, hogy az emberek szívesen nézik az én, illetve a csapatom játékát. Az emberek döntik el, hogy milyennek ítélik pályafutásom Los Angeles-i periódusát, de én azt gondolom, sikeres éveket töltöttem itt. Remélem, népszerűbbé tettem a labdarúgást Amerikában. Ha ezt sikerült elérnem, az már nagyszerű dolog lenne. Nyilvánvalóan jobb két bajnoki címmel távozni, mint eggyel. Hat év alatt három döntőn vehettem részt, amelyek közül kettőt megnyertünk. A második bajnoki cím még elégedettebbé tesz. Azt hiszem, élvezni fogom a ma estét” – összegzett Beckham.
MLS CUP
A MAJOR LEAGUE SOCCER DÖNTŐJE, CARSON
Los Angeles Galaxy–Houston Dynamo 3–1 (0–1)
Gólszerző: Carr (44. – 0–1), O. Gonzalez (60. – 1–1), Donovan (65., 11-esből – 2–1), Rob. Keane (94., 11-esből – 3–1)
A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik