Hollandia: már nem keresi az újat, befejezte a vb-ezüstérmes edző

Vágólapra másolva!
2022.03.15. 09:27
null
Bert van Marwijk befejezte (Fotó: AFP)
Egy hónappal azt követően, hogy kirúgták az Egyesült Arab Emírségek szövetségi kapitányi posztjáról, Bert van Marwijk, a Hollandiát a 2010-es világbajnokság döntőjébe vezető edző bejelentette, hogy befejezi a pályafutását. A 69 éves szakember úgy érzi, már nem tud mit hozzátenni a karrierjéhez.

Egy hónappal azt követően, hogy menesztették az Egyesült Arab Emírségek szövetségi kapitányi posztjáról, Bert van Marwijk bejelentette, hogy befejezi edzői pályafutását, mivel úgy érzi, már nem tud érdemben mit hozzátenni a karrierjéhez, amely egyébként is „azért elég szép volt” – kürtölte világgá a holland VI című lap.

Van Marwijk trénerként a legnagyobb sikereit a Feyenoordnál, illetve a holland válogatott élén érte el: előbbivel 2002-ben UEFA-kupát nyert, míg hazája szövetségi kapitányaként a 2010-es világbajnokságon a döntőbe jutott az oranjéval, ahol aztán a spanyolok 1–0-ra győztek.

„Ez volt az utolsó munkám edzőként, már nem keresek új kihívásokat. Azt hiszem, azért elég szép pályát futottam be” – fogalmazott vasárnap Van Marwijk a holland streamingszolgáltató, a Viaplay sportműsorában.

Van Marwijk játékosként egyszer szerepelt a holland válogatottban – középpályásként több mint 450 bajnoki mérkőzésen futballozott a holland élvonalban 1969 és 1987 között –, szakvezetőként pedig a Feyenoord és a holland válogatott mellett irányította a Borussia Dortmundot, a Fortuna Sittardot és a Hamburgot, valamint szövetségi kapitánya volt hazája mellett Szaúd Arábiának, Ausztráliának és – kétszer – az Egyesült Arab Emírségeknek.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik