A DAC gólgazdag meccsen ért el döntetlent Zsolnán

Vágólapra másolva!
2021.04.04. 15:48
null
Nagy küzdelemben igazságos döntetlen született (Fotó: Lelkes Ernő)
A szlovák Fortuna Liga rájátszásában a sérülésektől sújtott DAC Zsolnára látogatott, és változatos, gólokban gazdag első félidő után 3–3-as döntetlent ért el. Ezzel megtartsa hatpontos előnyét a második helyen.

 

SZLOVÁK FORTUNA LIGA
RÁJÁTSZÁS, 25. FORDULÓ
Zilina–DAC3–3 (3–3)
Zsolna, zárt kapuk mögött. Vezette:
Michal Smolák.
Zilina:Petrás – Rusnák, Kopas, Kiwior, Sluka – Gono (Myslovic, 82.), Fazlagitj, Bernát (Slebodník, 62.) – Kaprálik (Goljan, 76.), Kurminowski (Jibril, 82.), Duris. Vezetőedző: Pavol Stano.
DAC:Jedlicka – Sommer, Müller, Kruzliak, Davis – Blackman (Moumou, 84.), Christie-Davies, Balic, Andzouana (Divkovic, 76.) – Nebyla (Friede, 69.), Ramírez. Vezetőedző: Bernd Storck.
Gólszerző:Duris (30., 41.), Kurminowski (36. – 11-esből), ill. Ramírez (22., 45+1.), Balic (33.)

ÖSSZEFOGLALÓ

Furcsa képet mutatott a pályára felvonuló dunaszerdahelyi csapat. Sem Kalmár Zsolt, sem Schäfer András, sem Vida Máté. Csak Veszelinov Dániel a kispadon. 2017. május 27. óta először áll ki magyar játékos nélkül a DAC.

A dunaszerdahelyiek mestere, Bernd Storck az előző találkozókhoz képest három helyen változtatta meg a kezdőcsapatot. A sérült Kalmár, Schäfer és az U21-es Európa-bajnokságon a Horvátországgal továbbjutó Divkovic helyett a Sommer, Andzouana, Nebylla hármas kezdett a zsolnai stadionban.

Az idényben a Zsolna szerezte a második legtöbb gólt (53 találat), a DAC pedig harmadikat (52), és ez meglátszódott a mai találkozó első félidejében is. Mindkét csapat maximálisan támadó felállásban játszott: kétszer vezetett a DAC, egyszer a Zsolna, a félidő 3–3 lett. Emlékezetes marad Andrija Balic bombagólja és az első videózás, a VAR-rendszer azonban megerősítette a játékvezető ítéletét a hazai büntetőnél.

A fordulás után visszább álltak a csapatok, kevesebb volt a helyzet. Az egyik oldalon Gono lövését kellett hárítania Jedlickának, a másikon pedig Blackman lökete után pedig a hazai kapus fogta a labdát. Maradt a 3–3 és a két csapat közötti hatpontos különbség.

„El kellett fogadunk, hogy ma Kalmár Zsolt és Schäfer András is hiányzott. Nem segít, ha siránkozni fogunk, dolgoznunk kell tovább. Úgy érzem, sikerült őket helyettesíteni” – kezdte a találkozó utáni sajtótájékoztatót Bern Storck, a DAC edzője.

A Nemzeti Sport kérdésére bővebben beszélt Kalmár Zsolt és Schäfer András sérüléséről.

„Andris szerencsére csak könnyebben sérült meg. A MOL Akadémiánkon készül, nemsokára visszatérhet. Lehet, hogy már a jövő héten. Kalmár Zsolt sajnos más eset – vett egy nagy lélegzetet a német mester. – A sérülése óriási sokk. Neki és a klubnak is. Tudjuk, milyen fontos játékos Kalmár Zsolt. A Fortuna Liga legjobbja, ott vannak a statisztikai mutatói is. Nagy tervei voltak úgy a DAC-cal, mint a magyar válogatottal. Pár hónap múlva a nemzeti csapatban játszhatott volna az Európa-bajnokságon Németország, Portugália, vagy Franciaország ellen. Ma meg arról kell döntenie, hogy műteni fogják, vagy konzervatív módon fogják őt kezelni. Ma beszéltem vele. Szeretne még egy kivizsgáláson részt venni. Az első MRI alapján nem voltak elszakadva a szalagok, a másik alapján igen. Valószínű, hogy miután felszívódik a vér a térdében, még egy alapos kivizsgáláson vesz részt.”

PERCRŐL PERCRE

MÁSODIK FÉLIDŐ

90+3. perc: Vége a meccsnek, a döntetlennel a zsolnaiak nem tudtak közelebb férkőzni a DAC-hoz. 3–3
90. perc: Két perc a hosszabbítás.
83. perc: Blackman
maradt nagyon egyedül a zsolnai tizenhatoson belül, ellőtte de nagyon rosszul. Az eset után ápolni kellett a DAC támadóját, majd le is cserélték.
82. perc: A szabadrúgás ígéretes helyről jöhetett, de a kivitelezés pocsék volt.

81. perc: Müller kapott sárga lapot, mert felrúgta az őt kicselező Slukát.
74. perc:
A második félidő eddig jóval eseménytelenebb, mint az első volt, de a DAC valamivel veszélyesebben játszik.
66. perc: Blackman tesztelte egy újabb veszélyes lövéssel Petrás, aki kivédte az éles szögből megeresztett labdát.
63. perc: Andzouana lőtt egészen éles szögből, de Petrás könnyen védett.
58. perc: Nebyla kapott sárga lapot, mert felrúgta Kurminowskit.
54. perc: Ezt megúszta a DAC! Sokáig nem tudott felszabadítani a vendégcsapat, a zsolnaiak keresték a lövőhelyzetet, végül Gono meg is találta, csípős kis suhintását nagy bravúrral mentette Jedlicka.
50. perc:
Jobb oldali zsolnai szöglet után röviden fejelték ki a dunaszerdahelyi védők, de a hazaiak távoli lövése semmilyen veszélyt nem jelentett.
46. perc:Elkezdődött a második félidő.

ELSŐ FÉLIDŐ

45+1. perc: Vége az első félidőnek, potyognak a gólok, az állás egyelőre döntetlen. 3–3
45+1. perc: HIHETETLEN, EGYENLÍTETT A DAC! Ramírez került megint helyzetbe a tizenhatoson belül, majd 6 méterről kissé jobbról óriási, védhetetlen lövést küldött a léc alá. 3–3
45. perc: Ramírez
akrobatikus mozdulattal akart 5 méterről gólt szerezni, de az ollózása elpattogott a bal alsó mellett.
41. perc: Igazából három lehetősége volt a Zilinának, de a gyenge dunaszerdahelyi védekezés miatt mindegyikből gól lett.
41. perc: GÓÓÓÓL! MÁR A ZSOLNA VEZET! Megint a jobb oldalon sikerült megkavarni a DAC védelmét,Bernát egy csel után beadott, a beadásra érkezett Duris, aki egész egyszerűen lefejelte a jobb helyzetben lévő védőjét, Sommert, és 6 méterről a jobb alsóba bólintott. 3–2
36. perc: GÓÓÓL! MEGVAN AZ EGYENLÍTÉS!A tizenegyest Kurminowski végezte el, és roppant magabiztosan lőtt a jobb felsőbe. 2–2
35. perc: TIZENEGYES A ZILINÁNAK! Kaprálik
esett el Christie-Davis mellett a tizenhatoson belül. Videóztak... Jogos, jöhet a tizenegyes.
33. perc: GÓÓÓL! ÓRIÁSI DAC-GÓL! Balic hozta fel a labdát a zsolnai tizenhatos bal sarka közelében, nem léptek ki rá, ő pedig kicsit befelé húzott, majd 18 méterről, jobbról hihetetlenül pontosan csavart a bal felső sarokba. 1–2
30. perc:
Aki látta a DAC meccseit az utóbbi időben, az tudja, hogy meglehetősen „szellős” a védelem, ezúttal is hárman nézték a labdát, így maradhatott egyedül Duris.
30. perc: GÓÓÓÓL! EGYENLÍTETT A ZILINA! Rusnák tűnt fel a dunaszerdahelyi tizenhatoson belül, csatárokat megszégyenítő módon cselezett, majd laposan középre gurított, középen a védők nem tudtak menteni, így jutott el a labda Durishoz, aki teljesen egyedül maradt a bal oldalon, és könnyedén lőtt az üresen hagyott kapuba. 1–1
27. perc: Újabb nagy helyzet a zsolnai kapu előtt!
Előbb Balic passzáról alig maradt le Blackman, majdnem szabadult fel a hazai kapu, bal oldali beadás után Nebyla fejelt 6 méterről a lécre.
22. perc: GÓÓÓÓL! VEZET A DAC! Ramírez kapott jó labdát a tizenhatos bal sarka közelében, a keresztezni próbáló védő elcsúszott, Ramírez pedig 9 méterről a kifutó kapus mellett elcsavarta a labdát, amely a bal alsóban kötött ki. 0–1
20. perc:
Az utóbbi percekben főleg a DAC támadott, de inkább a középpályán küzdöttek egymással a csapatok.
12. perc: Megint Ramírez került helyzetbe, ezúttal 5 méterről gyengén fejelt, éppen Petrás kezébe.
9. perc: Ramírez tűnt fel a zsolnai tizenhatos előterében, kicsit dadogott nála a labda, de így is el tudta lőni, Petrás elkapta a pattogós lövést.
8. perc: Megint Fazlagitj volt aktív, a lövését Jedlicka biztosan fogta.
6. perc: Fazlagitjszép csel után 16 méterről kapura csavart, a labda talán arasznyival ment el a jobb felső mellett. Jedlicka szemmel irányította a labdát...
2. perc: Ramírez kapott jó indítást a jobb oldalon, betört a tizenhatoson belülre, de egyre inkább kisodródott, végül 7 méterről, elég éles szögből megeresztett egy lövést, amelyet Petrás védett.

1. perc: Elkezdődött a mérkőzés, a Zsolna sárga-zöldben, a DAC szürke-feketében játszik.

 

ELŐZMÉNYEK

2017. május 27. óta először áll ki magyar játékos nélkül a DAC, amely vasárnap a Zsolna vendége lesz a Fortuna Liga rájátszásában.

A jelenlegi keretben Kalmár Zsolt, Schäfer András és Vida Máté szerepel, csakhogy mind a hárman sérültek (mint beszámoltunk róla, szombaton eldőlt, hogyKalmár lemarad a nyári Európa-bajnokságról).Rendkívül fontos a hétvégi összecsapás, a hazaiak csupán 6 pontra vannak a második helyezett dunaszerdahelyiektől.

A zsolnai találkozó érdekessége lesz a videobíró használata. A Fortuna Ligában ezen a hétvégén vezették be a VAR-t, egyelőre fordulónként két tv-s meccsen alkalmazzák.A szombati Slovan–Aranyosmarót (4–1) csatánmutatkozott be, s vasárnap a DAC mérkőzésén lesz szerepe.

„Szerintem fontos a videobíró bevezetése, hogy a labdarúgás még igazságosabb legyen. A játékvezetőnek továbbra is úgy kell tevékenykednie, mint eddig, a videobírónak pedig támogatnia kell őt” –nyilatkozta a dunaszerdahelyiek honlapjánBernd Storckvezetőedző.    

 

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik