Footgolf-vb: remekül kapták el a rajtot a magyarok

Vágólapra másolva!
2023.05.30. 15:24
null
Tajtyi Ákos legjobb tízben zárt a közel 600 induló közül a footgolf-vb első napján (Fotó: Footgolf Hungary/Fb)
Ígéretesen kezdte az Orlandóban zajló footgolf-világbajnokságot a magyar csapat, hiszen Tajtyi Ákos közel 600 induló közül a legjobb tízben zárta az egyéni kategória első szakaszát, míg Nagy Anett a nyolcadik legjobb eredményt produkálta a több mint százfős mezőnyben – olvasható a Magyar Footgolf Szövetség beszámolójában.

 

A szervezet kiemelte, hogy a vb-n résztvevő közel ezer sportoló öt pályán elosztva játszotta le az egyéni kategóriák első 18 szakaszát. A férfiaknál a legjobb magyar a tavaly olasz major tornát nyerő Tajtyi Ákos volt, aki a legjobb tízben zárt a közel 600 indulót felvonultató mezőnyben. A magyar induló lila pályán elért eredménye azért is volt fontos a magyaroknak, mert ez alapján állították össze a nemzetek rangsorát, ahol a legjobb 24 játszhat a kedden kezdődő csapatversenyben, a mieink pedig hetedik helyen kvalifikálták magukat.

A 11 fős magyar csapat kedden két, szerdán egy mérkőzést vív a csapatversenyben. A hat négyfős csoportból a csoportelsők mellett a két legjobb csoportmásodik jut negyeddöntőbe. A mieink kedden Olaszországgal, aztán Luxemburggal, szerdán Szlovákiával csapnak össze.

A szenioroknál az első világbajnok, Lengyel Béla volt kategóriája legjobbja, aki az első napot –6-tal zárta, de minden magyar par alatt teljesítette a pályákat. A hölgyeknél az első vb-jén induló Nagy Anett a több mint száz főt felvonultató mezőnyben nyolcadik lett, így készülhet a csütörtöki folytatásra.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik