Katar: már nem Carlos Queiroz a szövetségi kapitány – hivatalos

2023.12.07. 11:32
null
Carlos Queiroz (Fotó: Getty Images)
Egy hónappal a hazai rendezésű Ázsia-kupa rajtja előtt távozott a posztjáról Carlos Queiroz, a katari labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya. Az utódja a spanyol Tintín Márquez lett.

A portugál szakembert – aki korábban a Real Madrid, valamint a portugál és iráni nemzeti együttes edzője is volt – februárban négy évre nevezték ki a tavalyi világbajnokság házigazdájánál. A helyi szövetség most annyit közölt, hogy az együttműködést közös megegyezéssel megszüntették.

A lépést hivatalosan nem indokolták, de Queirozt korábban több helyről is kritika érte a válogatott túlságosan védekező stílusa miatt, és hogy nem építette be a keretbe az ország akadémiájáról érkező fiatal játékosokat.

A portugál szakember utódja a spanyol Tintín Márquez lett, aki korábban dolgozott az Espanyolnál is, most pedig a katari Al-Vakra csapatának kispadját cseréli a szövetségi kapitányi posztra.

Katar amellett, hogy házigazda, címvédőként indul majd az Ázsia-kupán, amelyre január 12. és február 10. között kerül sor.

 


 

Legfrissebb hírek

Kane fejjel villant, az angolok egyetlen góllal győztek Új-Zéland ellen

Foci vb 2026
2026.06.07. 00:02

A himnusz, amely ellen tüntetnek a szurkolók, és amelyiknek kétféle szövege van – ezek csendülnek fel a B-csoportban

Foci vb 2026
2026.06.03. 18:27

Vb 2026: az utolsó pillanatban hirdette ki a ghánai keretet Carlos Queiroz

Foci vb 2026
2026.06.02. 10:23

Vb 2026: az Ázsia-bajnok csapatra épül Lopetegui katari kerete

Foci vb 2026
2026.06.02. 09:49

Szalah csak nézte, az újonc befejelte, Egyiptom legyőzte az oroszokat

Foci vb 2026
2026.05.28. 22:48

Vb 2026: veterán katari támadó lehet a vb-k történetének legidősebb mezőnyjátékosa

Foci vb 2026
2026.05.12. 16:57

Carlos Queiroz irányítja Ghánát a nyári világbajnokságon – hivatalos

Foci vb 2026
2026.04.13. 22:19

Vb-selejtezők: Lopetegui szerint történelmet írt kijutásával a katari válogatott

Minden más foci
2025.10.15. 10:52
Ezek is érdekelhetik