Labdarúgás: CR mintegy félmilliárd forintot kérhet egy Insta-posztért

KRASZNAI BENCEKRASZNAI BENCE
Vágólapra másolva!
2021.07.02. 10:40
null
CR 24 Instagram-bejegyzéssel többet keres, mint egy év alatt a Juventusban (Fotó: AFP)
Az ötszörös aranylabdás klasszisnak, Cristiano Ronaldónak 308 millió követője van az Instagramon. A közösségi médiával foglalkozó vállalat, a Hopper HQ a BBC-nek közölt elemzésében kiemelte, hogy a portugál sztár nagyjából 1.6 millió dollárt (körülbelül 475 millió forintot) kérhet el egyetlen szponzorált tartalomért az említett oldalon.

 

Szinte napra pontosan három évvel ezelőtt foglalkoztunk azzal, hogy az akkor még a Real Madridban játszó Cristiano Ronaldo egyetlen Instagram-posztért 400 ezer dollárt, azaz majdnem 110 millió forintot tesz zsebre – ez idő tájt nagyjából százmillióan követték a portugált.

Instagram-követőinek száma azóta háromszorozódott, és úgy fest, a bejegyzésenként járó reklámdíja megnégyszereződött: CR immár 1.6 millió dollárt (körülbelül 475 millió forintot) kérhet el egyetlen szponzorált tartalomért. A 36 éves világsztár éves jövedelme dollárra átszámítva körülbelül 37 millió a Juventusban, ami azt jelenti, hogy 24 poszttal már többet keres ennél.

Az oldal által Cristiano Ronaldo kérheti el a legtöbb pénzt a világon: a második helyen a színész Dwayne Johnson áll (1.52 millió dollár), a képzeletbeli dobogó harmadik fokára az énekes Ariana Grande fér fel (1.51 millió dollár). Ugyanezen a listán Lionel Messi a hetedik, 1.16 millió dollárt ér egyetlen bejegyzése.

 

 

Legfrissebb hírek

39 évesen tért vissza az olasz élvonalba Edin Dzeko – hivatalos

Olasz labdarúgás
10 órája

A magyar válogatott egy helyet visszaesett a FIFA-világranglistán

Minden más foci
14 órája

Japán videójáték sztárja lett a magyar ikon

Minden más foci
16 órája

Döntöttek a Lyonról, marad az élvonalban a klub

Francia labdarúgás
2025.07.09. 17:14

Egy év börtönbüntetést kapott Carlo Ancelotti

Spanyol labdarúgás
2025.07.09. 16:33

Klub-vb: drasztikus jegyárcsökkentés a kevés néző miatt

Klub-vb
2025.07.07. 13:44

A 13:1-es kiütés után Trianon jutott eszébe

Népsport
2025.07.07. 13:19

Méh, kutya, drón, pánik – félbeszakadt futballmeccsek nyomában

Minden más foci
2025.07.06. 07:08
Ezek is érdekelhetik