Románia: felfüggesztett börtönbüntetést kapott a mentőorvos Ekeng halála miatt

MTI/H. D.MTI/H. D.
Vágólapra másolva!
2021.02.22. 14:26
Jogerősen másfél év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a bukaresti ítélőtábla hétfőn azt a román mentőorvost, aki 2016-ban nem részesítette megfelelő elsősegélynyújtásban Patrick Ekeng kameruni labdarúgót, így a játékos elhunyt – írja az MTI.

Mihaela Elena Dutát tavaly júniusban ítélték el első fokon másfél év felfüggesztett börtönbüntetésre, amit most az ítélőtábla megerősített és elutasította a fellebbezések többségét. A jogerős ítélet szerint a mentőorvosnak és az őt foglalkoztató SC Puls Medica SRL magán mentővállalatnak közösen több mint 200 ezer euró kártérítést kell fizetniük Ekeng családtagjainak. Emellett a mentőorvost 60 nap közmunkára ítélték.

A Dinamo Bucuresti egykori középpályása a Viitorul Constanta elleni bajnoki mérkőzés 69. percében lett rosszul. A labdarúgó hét perccel korábban állt be csereként, majd szívrohamot kapott. Az ügyészek szerint a mentőorvos nem tartotta be az ilyen esetekre előírt eljárást, és nem kezdte el már a pályán a játékos újraélesztését.

Duta a tragédia után azt állította, a játékosnak még volt pulzusa, amikor rosszul lett, ezért nem végzett rajta újraélesztést a pályán. A boncolási eredmények szerint Ekeng egy afrikai emberekre jellemző szívbetegségben szenvedett, és ez okozta halálát.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Történelmi idényen van túl az FK Csíkszereda női futballcsapata

Minden más foci
2025.06.12. 21:36

Videó: a „We Are The Champions”-szel ünnepelték a bennmaradást a román másodosztályban

Minden más foci
2025.05.24. 15:07

Újratervezés – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
2025.05.19. 23:59

Kikapott a Sepsi, és búcsúzott az élvonaltól

Minden más foci
2025.05.18. 17:01

Venusszal a fellegekben – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
2025.05.12. 23:46

Zsóri Dániel gólpasszának és góljának köszönhetően nyert az Arad – videó

Légiósok
2025.05.05. 19:19

Kézilabda: Rosta Miklós hét góllal segítette bajnoki címvédéshez a Dinamo Bucuresti-et

Kézilabda
2025.05.02. 18:17

Európai kézilabdaligák: Kajdon 12 gólt lőtt a német élvonalban

Kézilabda
2025.04.26. 22:36
Ezek is érdekelhetik