Argentína: a bajnokcsapatban folytatja a Lazio játékosa

2013.07.15. 18:57
Visszatér hazájába, és a Vélez Sarsfield labdarúgócsapatában folytatja a pályafutását Mauro Zárate, a Lazio argentin támadója. A 26 esztendős futballistának nem lesz ismeretlen a Vélez edzőkomplexuma, hiszen a regnáló argentin bajnoknál nevelkedett, sőt 2004 és 2007 között az első csapatot is erősítette.

Zárate 2008-ban hatalmas ígéretként érkezett a Lazióhoz, első szezonjában nem is teljesített rosszul, 36 bajnokin 13 gólt szerzett és hét gólpasszt adott, ám az idő – és az idények – előrehaladtával visszaesett a teljesítménye, ezért a 2011–2012-es évadban kölcsönadta őt a római klub az Internazionalénak.

Az argentin utánpótlás-válogatott támadó azonban a milánói egyletnél sem találta meg a számításait, 22 bajnokin csak két gól és két gólpassz fűződött a nevéhez, így a szezon végeztével visszatért a Lazióhoz, miután az Internél nem tartották rá igényt.

A mögöttünk hagyott idényben Záraténak már epizódszerep sem igen jutott, csak egy meccsen léphetett pályára a Serie A-ban a „kék sasoknál”, a nyáron pedig nem gördítettek akadályt a távozása elé a klubvezetők.

A Vélez honlapja arról egyébként nem számolt be, hogy Zárate mennyi időre kötelezte el magát az argentin bajnokhoz.

Legfrissebb hírek

Megvan Konaté utódja? A Barcelonától igazol belső védőt a Liverpool – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:29

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35

Szalah megérkezett Trabzonba, célegyenesben a Diomandé-üzlet – ez történt szerdán a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.05. 23:00

Spalletti al dente – készül az újabb nagy Juventus?

Olasz labdarúgás
2026.08.05. 13:42

Gakpo lehet a Tottenham következő „bomba igazolása” – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.08.03. 12:11

Cseh válogatott kapust szerződtetett a Newcastle United

Angol labdarúgás
2026.08.03. 11:13

Randal Kolo Muani visszatért a Juventusba, Alajbegovic is érkezett – hivatalos

Olasz labdarúgás
2026.08.02. 20:30

Két fiatal Real Madrid-játékos a Fulhambe tart

Angol labdarúgás
2026.07.31. 11:58