Vajda Attila életét a fogorvosi tanulmányok és az edzések töltik ki

2008.10.28. 11:06
Vajda Attila nemrégiben tért haza Hawaiiról, ahol három hetet töltött el a Molokai sziget melletti tengeri kenuversenyre készülődve. A szegediek olimpiai bajnoka egy nemzetközi hajóban jutott főszerephez: Andreas Dittmerrel, Martin Doktorral és a Buday testvérekkel közösen fogott lapátot, és végzett a 21. helyen.
Vajda Attila fogorvosnak készül
Vajda Attila fogorvosnak készül
Fotó: Czagány Balázs (archív)
Vajda Attila fogorvosnak készül
Vajda Attila fogorvosnak készül
Vajda Attila fogorvosnak készül
Fotó: Czagány Balázs (archív)
Vajda Attila fogorvosnak készül

A viadal mellett igazi vakáció, feltöltődés volt ez a túra Vajda Attila számára, aki először rajtolt a magyarok által régóta látogatott hawaii erőpróbán.

„Felejthetetlen napokat tudhatok magam mögött” – mondta a sportoló, aki hétfőn sajtótájékoztató keretében adta át elárverezett lapátját, amely után befolyt összegből a Tűzoltó utcai Gyermekklinika onkológiai és hematológiai osztályát támogatja.

„Csapatommal négy nap után átköltöztünk egy magánházba, és igazán családias hangulatban töltöttük el ezt a három hetet. Reggelente edzettünk, napközben a szigeteket jártuk, hogy minél több élményt gyűjthessünk. Esténként pedig kikapcsolódtunk, húst sütögettünk a kertben és sokat beszélgettünk. Csak azt sajnálom, hogy Pearl Harborba nem jutottam el – ötször szavazták le az ötletemet a többiek.”

A hawaii napok elröppentek, hazatérte után Vajda Attila még rajthoz állt a Bécs–Pozsony–Budapest szupermaratonit záró félmaratoni versenyen, majd belevetette magát a tanulásba, hiszen az idén a szegedi egyetemen fogorvosi tanulmányokba fogott.

„Sokat gondolkodtam azon, hogy mihez kezdek majd a sport után” – magyarázta az olimpiai bajnok.

„Abban biztos voltam, hogy olyan szakmára vágyom, amely bizonyos szempontból hasonlóan kötetlen egy sportoló életéhez. A fogorvosi pálya ilyen, az ember a maga ura tud lenni, ő osztja be az idejét, és anyagilag sem rossz választás. Ugyanakkor tudok mellette edzeni, mozogni, hiszen a kenuzást, a sportot egyáltalán nem akarom kiiktatni az életemből.”

A TELJES CIKKET A NEMZETI SPORT KEDDI SZÁMÁBAN OLVASHATJA!
Legfrissebb hírek

Kajak-kenu: kezdődjék az egyéves élményutazás a szegedi vb-ig

Kajak-kenu
20 órája

Három érmet szereztek a mieink a világ egyik legnagyobb hosszú távú kajak-kenu versenyén

Kajak-kenu
2026.08.09. 11:36

Birkás Balázs nyerte meg a férfiak küzdelmét a kajak-kenu szlalom ob-n

Kajak-kenu
2026.07.31. 17:33

Kovács Katalin: Értem, hogy magas számok ezek, de csak a szakmaiság lebegett a szemem előtt

Kajak-kenu
2026.07.30. 10:58

Hofer Bianka és Tölgyesi Flóra nyerte meg a kajak-kenu vb szegedi pótválogatóját

Kajak-kenu
2026.07.28. 16:50

Kálnoki-Kiss Attila: Fizessen bérleti díjat a sukorói akadémia

Kajak-kenu
2026.07.27. 17:49

Kajak-kenu: huszonegy magyar érem vasárnap a szegedi korosztályos Eb-n

Utánpótlássport
2026.07.26. 21:07

Ifjúsági és U23-as kajak-kenu Eb: három arany és egy bronz Szegeden

Kajak-kenu
2026.07.25. 13:33