Kajak-kenu: pekingi induló Janicsék négyese, Benkő is az olimpián

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2008.06.27. 23:02
A férfi K-1-esek 1000 m-es versenyét Benkő Zoltán, a női K-4-esek 500 m-es döntőjét pedig a Kovács Katalin, Kozák Danuta, Szabó Gabriella, Janics Natasa összeállítású hajó nyerte a szegedi kajak-kenu országos bajnokságon, amely egyben a második olimpiai válogató. Mivel ez a két egység az első fordulóban is győzött, pekingi indulónak tekinthető.
Benkő abszolút favoritnak számított a férfi kajakosok egykilométeres távján, már előzetesen tudni lehetett, hogy ha nem hibázik nagyot, simán begyűjti a győzelmet. A verseny aztán igazolta is a várakozásokat, a "Bio" becenévre hallgató lapátforgató már a táv elején az élre állt, s a hajrához egy hajóhossz előnnyel érkezett. Az utolsó métereken még az is belefért, hogy kissé kiengedett, így is magabiztosan utasította maga mögé a mezőnyt, s váltotta meg pekingi repülőjegyét."Nem izgultam nagyon, tudtam, hogy nagy gondom nem lehet. Persze nagy megkönnyebbülés, hogy immár ötkarikás csapattag vagyok, de az ob-n vár még rám két szám, a négyes és az ötszáz egyes, ezekre is nagyon készülök" - mondta az MTI-nek az eredményhirdetés után Benkő.A női négyeseknél a Fábiánné Rozsnyói Katalint elhagyó versenyzőkből álló kvartett szintén magabiztosan hozta második győzelmét, a továbbra is a sikertrénernél készülő Paksy Tímea, Benedek Dalma, Medveczky Erika és Fazekas Krisztina alkotta egységnek esélye sem volt ellenük a fináléban."Meg kellett ismételni a rajtot, második nekifutásra már nem tudtak olyan jól eljönni a lányok, de így is kiválóan mentek. Saját mérésem szerint 1:28 perc körüli idővel értek célba, ez nagyszerű eredmény" - értékelt a távirati iroda érdeklődésére a befutó után Sári Nándor, aki bő egy hónapja irányítja a négy kajakos felkészülését. Arra a kérdésre, hogy szerinte együtt marad-e ez az egység az olimpiára is, azaz Kovácsnak, illetve esetleg Janicsnak engedélyezi-e a szövetség a duplázást vagy triplázást Pekingben, a szakember azt mondta: "Együtt kell maradnia!".
Legfrissebb hírek

Csikós Zsóka 1000, Varga Ádám 500, Lucz Anna 200 méteren Európa-bajnok

Kajak-kenu
9 órája

Női kajak négyesünk Európa-bajnok, Kopasz Bálint bronzérmes

Kajak-kenu
11 órája

Ifj. Foltán László: A sportolóknak szükségük van rá, hogy »aranyozzák« magukat

Kajak-kenu
Tegnap, 12:51

Mind a 23 gyorsasági Eb-döntőben szerepel magyar sportoló

Kajak-kenu
Tegnap, 11:20

Hatból hat egység jutott döntőbe csütörtök délután a kajak-kenu Eb-n

Kajak-kenu
2025.06.19. 17:09

Kopasz Bálint futamgyőztesként döntős K–1 1000 méteren az Eb-n

Kajak-kenu
2025.06.19. 11:44

Abszolút rekorddal, 11 aranyéremmel 200 Eb-címig juthatnánk

Kajak-kenu
2025.06.18. 16:20

Kajak-kenu: fontos lépcsőfok előtt Tóth Petra KSI-s tanítványai

Utánpótlássport
2025.06.16. 19:15
Ezek is érdekelhetik