Vívás: a női kardozó Nagy Orsolya is indulhat az olimpián

MTI MTIMTI MTI
2008.03.21. 23:33
Címkék
Nagy Orsolya a 19. helyen végzett a női kardozók algériai Grand Prix-viadalán, de mivel már korábban kedvező pozíciót vívott ki magának, a kvalifikációs sorozat utolsó versenye után olimpiai indulónak tekinthető.
"Gyakorlatilag nem változott semmi a két héttel ezelőtti állapothoz képest, ami az én helyzetemet illeti. Mindenképpen ott leszek az olimpián, csak az a kérdés, hogy hányadik helyen jutok ki" - mondta a távirati irodának Nagy.Algírban szombaton csapatversenyt rendeznek, de azon a kvótaszerzési esélyüket már korábban elvesztő magyarok nem indulnak.Ebben a szakágban lesz csapatviadal az olimpián, nyolc válogatott három-három fővel indulhat, s a nemzeti együttesek tagjai egyéniben is pástra léphetnek. Ennek nyomán az érintett országok valamennyi képviselőjét kihúzzák az egyéni világranglistáról, s az új sorrend alapján további vívók csatlakoznak majd a mezőnyhöz. Ebben a rangsorban második vagy harmadik Nagy Orsolya, aki Algírban - a nemzetközi szövetség honlapja szerint - a 64-es táblán előbb megverte a tunéziai Azza Besbest, majd 15-9-re kikapott a kanadai Olga Ovtchinnikovától.A mezőny másik magyar tagja, Sznopek Gabriella 36. lett, miután a nyitófordulóban 15-9-es vereséget szenvedett a dél-koreai An Mi Aétől.
Legfrissebb hírek

Szálló a kaszinóban – Csinta Samu publicisztikája

Foci vb 2026
11 perce

Mexikóváros utcáin már elkezdődött a futball ünnepe

Foci vb 2026
12 perce

Nem borult a papírforma, Florentino Pérez maradt a Real Madrid elnöke

Spanyol labdarúgás
5 órája

Oda az idény – Malonyai Péter jegyzete

Kézilabda
6 órája

Hétfői sportműsor: jön a 4. meccs a futsal NB I döntőjében

Minden más foci
6 órája

Lett magyar győztes a női kézi BL-ben, de nem a Győrből; Sallai és Kerkez nélkül lépünk pályára Debrecenben

E-újság
7 órája

Marokkó és Norvégia nem bírt egymással, az olaszok tíz emberrel győzték le a görögöket

Foci vb 2026
7 órája

Fodor Csenge: Saját magunkat vertük meg

Kézilabda
8 órája
Ezek is érdekelhetik