Ha kell, üvölt is

– Kispesten most igen nagy a káosz, Piero Pini szokása szerint vidékre akarja költöztetni a klubot, önnek pedig hamarosan lejár a szerződése. Megy Dunaújvárosba, marad az esetleg alsóbb osztályban újrakezdő Honvéd edzője, netán irány Pisa?
– Elsősorban a Bozsik-stadionban képzelem el a jövőt, de ahhoz természetesen mindennek rendeződnie kell – mondta Aldo Dolcetti. – Úgy vettem észre, Piero Pini nem elégedetlen a munkámmal, hiszen az elmúlt hónapokban többször is kezdeményezte a szerződés meghoszszabbítását. Egy ideje viszont már nincs napirenden a kérdés.

– Mikor találkozott utoljára Pinivel?
– Hú, ezen gondolkodnom kell... Úgy egy hónapja lehetett.

– Gondolom, előző klubjánál, a Bresciánál is teljesen természetes volt, hogy az edzők havonta beszélgettek a tulajdonossal...
– Nem negatívumként említettem, hogy egy hónapja nem láttam Pinit. Megértem, hogy bizonyos dolgok miatt neki most nem túl szerencsés Kispesten mutatkoznia...

– Az ilyen bizonyos dolgok miatt kérdem: mikor bánta meg először, hogy Magyarországra jött dolgozni?
– Még most sem bántam meg. Ha valaha is eszembe jutott volna, hogy rossz döntés volt ideszerződnöm, akkor azonnal öszszepakolok, és hazamegyek. Tudtam, hogy lesznek nehézségek, de a problémák azért vannak, hogy megoldjuk őket. Úgyhogy összességében jó volt ez az egy év, mindenkitől tanultam valamit.

– Pinitől mit? Spórolást vagy gerinctelenséget?
– Nem az én tisztem minősíteni a tulajdonost. Ő tipikusan olyan ember, aki csakis a feketét és a fehéret látja. A lényegre koncentrál, és néha ezért bizony irigylem, mert én a szürkét is észreveszem.

– Az nem nehéz, hiszen sokszor láthatta a Honvédot játszani... A csodás őszt azért, lássuk be, jóval visszafogottabb tavasz követte.
– Nem tagadom, a téli felkészülést elszúrtuk, nem volt jó ötlet Szudánba utazni. Akadtak jó és akadtak rossz meccseink – na, és akadt egy nagyon rossz is... A szurkolóinkat nyilván nem vigasztalja, de egy pozitívumot azért észrevettem a Fradi és a tragikusra sikerült Újpest elleni meccsünkben. A két csapat ugyanis hihetetlen mértékben összeszedte magát a Honvéd ellen, gondolom, azért, mert tartottak tőlünk. És ez nagy szó, bár az összesen kapott tíz gól ettől még ugyanolyan fájdalmas.

– Kissé azért furcsa, hogy mindig magára vállalta a felelősséget. Kétségtelen, nemes gesztus, mindenki talpig úriembernek tartja Aldo Dolcettit, de azért árulja már el: a játékosok sohasem hibáztak?
– Egy: nekem az az alapelvem, hogy aki parancsol, annak mindig igaza van. Ugyanakkor, ha valami nem működik, akkor a parancsnoknak kötelessége elvinni a balhét. Kettő: a Honvéd játékoskerete nem lehetett az a közeg, ahol korbácsot kellett volna használnom. Nem panaszként mondom, de mindenki tudhatja, milyen körülmények között éltünk. Az elmúlt hónapokban nekem nem ütnöm, hanem támogatnom kellett.

– Ez azt jelenti, hogy ha jövőre egy bajnokesélyes klubnál dolgozna, akkor kőkeményen gatyába rázná esetleg gyengélkedő csapatát?
– Nagyjából igen.

– Képes ön egyáltalán üvölteni, kiabálni, teli torokból ordítozni?
– Miért ne lennék képes? Engem, tudomásom szerint, Magyarországon elkönyveltek viszszafogott, szelíd edzőnek. Valóban ezt az arcomat mutatom a külvilág felé, igyekszem kerülni a konfrontációt, mert még új vagyok itt, sokat kell tanulnom. Persze, azt nem állítom, hogy az öltözőben is mindig kedvesen viselkedem.

– Hallottam egy pletykát valami asztalról, ami meglepően könnyen összetört egy Dolcetti-féle kifakadás során...
– Na, ugye. Ami az öltözőben történik, az csakis a játékosokra és rám tartozik. Ahogy mifelénk szokták mondani, eddig a kispesti futballisták számára jobbára a répa került elő, de azért ott volt tartalékban a bot is.

– Amit mond, sokak számára szimpatikus. Talán nem is tudja, de az edzők meglepően nagy része tiszteli önt, és ha már régebben dolgozna Magyarországon, alighanem szóba kerül a neve a kapitányválasztásnál is.
– Ez természetesen nagyon jólesik, nem szokásom semmilyen feladattól megijedni. Kapitány már van, sok sikert kívánok neki, és remélem, a válogatott is előbbre tud lépni.

– Amennyire diplomatikus, gyanítom, odahaza is csak a legjobb hírünket kelti.
– A múlt héten egyszerre keresett meg több olasz újságíró, velük beszélgettem a magyar viszonyokról is. Nekik persze furcsa volt, amikor a kispesti helyzetről beszéltem, de úgy gondolják ők is, nyitni kell a világ felé. Én pedig rendkívül nyitott vagyok, nem véletlenül tanulok magyarul...

– Ennyire hosszú távra tervez?
– Miért ne? Szívesen maradok továbbra is az országukban, mert minden nehézség ellenére megszerettem a magyar focit. A minap már elgondolkodtam a jövőmről, és rájöttem, egész sok lehetőségem van. Egy: maradok Kispesten. Kettő: egy másik magyar csapatnál dolgozom. Három: egy külföldi bajnokságba szerződöm, mert azért ez sincs kizárva. Négy: hazamegyek Olaszországba. Öt: nem kellek sehova.

– Az ötödik nem hangzik túl kedvezően...
– Elhatároztam, ha sok lesz a szabadidőm, elmegyek Rómába, és beszélgetek egy jót végre régi barátommal, Luciano Spallettivel, majd átrepülök Londonba egy tanulmányútra a Chelsea-hez. Hát nem így járnék a legjobban? ---- Luciano Spallettinek, a Roma edzőjének a hangja egészen megváltozik a telefonban, amikor megtudja, hogy nem az olasz futballbotrány legfrissebb fejleményei miatt keressük, hanem azért, hogy elmondja a véleményét régi barátjáról, Aldo Dolcettiről. Még a gyereknevelést is félreteszi, így a kis Samuelének várnia kell a tusolással, amíg a Honvédnál dolgozó trénerről beszélgetünk.

„Aldo nagyon jó barátom, azt mondanám, hogy évtizedek óta ismerem, azóta, hogy a Pisában játszott – kezdte a Romával ebben az évben nagyszerű bajnoki rekordot, sorozatban tizenegy győzelmet felmutató Luciano Spalletti. – Ottani közös barátaink hoztak össze, és mind a mai napig tartjuk a kapcsolatot. Igazi irányító középpályás volt, aki elég sok gólt is szerzett, szeretett előretörni a támadásoknál. A mai mezőnyből a legjobban talán Fabio Liveranihoz, a Lazio volt válogatott irányítójához hasonlíthatnám.”

Persze Luciano Spalletti Aldo Dolcettit nemcsak játékosként, hanem edzőként is jól ismeri.

„Rendkívül éber, mindenre odafigyel, tartja a lépést a legfrissebb edzésmódszerekkel és taktikákkal, igazán jó szakember – dicsérte a kispesti szakvezetőt a bordó-sárgák mestere. – Ha jól tudom, akkor szereti ugyanazt a 4–2–3–1-es taktikát alkalmazni, amit én is játszom a Romával. Úgy hallottam, hogy a Honvédnál is jó munkát végez, remélem, hogy méltóképpen képviseli az olasz edzői kart. Ennél azonban sokkal fontosabb, hogy nagyszerű ember, akinek élmény a társaságában bármennyi időt eltölteni.” ---- Aldo Dolcetti Olaszországban is ismert: az volt játékosként és edzőként, ám az igazi áttörést két idénymunka hozta meg a számára. Az állami televízió, a RAI ugyanis szakkommentátorként számított rá a 2002-es világbajnokságon, majd a 2004-es Európa-bajnokságon is. A németországi tornára is hívják, de Aldo Dolcetti egyelőre gondolkodik: amondó, ha június ötödikén hazamegy végre Pisába, és mondjuk nyolcadikán elutazik a vb-re, az válóoknak minősülne...