Mindig a jók hagynak itt minket

A tragédia szerdán kezdődött. A bajnoki tabellát vezető Apollon Limassol futballcsapata kupameccset játszott az APEP nevű gárda ellen. Sima ügy. A limassoli fiúk 5–2-re győztek, ám a mintegy ezer szurkoló, no meg a klub vezérkara mégis dühösen távozott: megsérült a csapat egyik rutinos játékosa, Zavadszky Gábor. Szalagszakadást szenvedett, és kórházba szállították. Ott aztán kiderült, szerencsére nincs nagy baj, ha minden jól megy, tíz nap múlva ismét játékra jelentkezhet a magyar idegenlégiós. Az alapos kivizsgálás után hazaengedték a labdarúgót, akinek néhány napos szigorú pihenést írtak elő. Pénteken MRI-vizsgálat várt rá, amely után tanácskozott a csapatorvossal, majd nem sokkal később már újra otthon volt.
Péntek délután hat óra volt ekkor…

Van-e annál szörnyűbb pillanat, mint amikor hajnalok hajnalán megszólal a telefon, s valaki azt mondja: meghalt az, akit a legjobban szeretsz…
Fel lehet-e fogni abban a pillanatban, hogy lidérces álom-e ez, avagy valóság?
Móni, Zavadszky Gábor felesége sem tudta néhány pillanatig, hogy hol van, azzal sem volt tisztában, hogy felkeljen-e, és fusson, rohanjon a repülőtérre, avagy feküdjön vissza, húzza fejére a takarót, mondván, hess, halál, reggelre elfelejtem az egészet. De innen már nem volt visszaút, az asszony valami hihetetlen lelkierőtől vezérelve felöltözött, felhívta a bátyját, vele együtt elautózott Bécsbe, és a reggeli géppel Ciprusra repült. Ezt a légiutat soha, de soha nem felejti el.

Az év végi focin még minden csodás volt

Hrutka János hasonló élményt élt át ezen a napon. A korábbi 24-szeres válogatott hátvéd tizennégy éves kora óta ismerte Zavadszky Gábort, aki a legjobb barátja, egyik fiának a keresztapja volt. A válogatott menedzsere mélyen aludt, a telefonja kikapcsolva, így hiába kereste őt Móni, csak reggel szembesült a felfoghatatlannal. Ő sem sokat gondolkodott, és néhány óra múlva már ő is Cipruson landolt.
Mi történhetett?

Egyfolytában ez járt a fejében, hiszen pontosan tudta, barátja makkegészséges, sohasem panaszkodott, s még az év végén Budapesten rendezett haveri focin is kirobbanó erőben játszott – és ahogy tőle mindenki megszokta, jókedvű volt, nevetett, nevetett…
Mindig a jók hagynak itt bennünket.
Alighanem erre gondolt Hrutka János is, amikor Limassolba érkezve a kórházba ment, ahol találkozott barátja feleségével, akit a sors egészen fiatalon tett özveggyé.

A tragédia pedig egyre felfoghatatlanabb lett.
Kiderült, hogy Zavadszky Gábor a pénteki orvosi vizsgálat után otthon már rosszul érezte magát. Móni hívta őt Budapestről, de a férje csak ms-üzenettel válaszolt, amelyben jelezte, fáradt, kimerült, csak aludni szeretne, holnap majd beszélnek egymással.
Már soha többé nem beszélnek.
A halál péntek este hat és tizenegy óra között állhatott be. A magyar vendégjátékos remek kapcsolatot ápolt az Apollon szerb származású kapusedzőjével. Ez a férfi fogott gyanút: hiába tárcsázta barátja telefonszámát, ő nem válaszolt neki.

Nem érkezett válasz, betörték az ajtót

Riadtan kereste fel Zavadszky Gábor limassoli házát, s a félelme még inkább fokozódott, amikor látta, hogy ott áll a ház előtt a játékos autója, de választ a hívásra, csengetésre, dörömbölésre sem kap… Rendőrt hívott segítségül, betörték az ajtót, és beléptek az épületbe.
Zavadszky Gábor az ágyában feküdt, mozdulatlanul.
Mintha csak elnyomta volna az álom. De a kapusedző tudta, hogy nagy a baj, pontosan érzékelte, hogy az élet itt megint vereséget szenvedett a haláltól. Pokoli pillanatok voltak: egy fiatal, életerős, kétgyermekes családapa feküdt mozdulatlanul az ágyában.

Vérrög, Tüdőembólia és infarktus egyszerre

A kiérkező orvos akkor még nem tudott pontos diagnózissal szolgálni…
Szombat délután megkezdődött a boncolás, s ekkor már a kórház folyosóján várt az eredményre, a megmagyarázhatatlanra Zavadszky Gábor felesége és Hrutka János.
Vajon köze lehetett-e a a szerdai sérülésnek a tragédiához?
Vagy itt is kiderül majd, mint szegény Fehér Miklós esetében, hogy veleszületett rendellenesség okozta a halált? Enyhítheti-e bármelyik variáció is a fájdalmat?
A mély csönd volt az úr…

Senki sem szólt, sem a ciprusi klub vezetői, sem a hozzátartozók. A boncolás eredményére vártak, mintha az könnyíthetett volna a fájdalmukon.
És nyílt az orvosi szoba ajtaja… Elhangzott az első hivatalos magyarázat: Zavadszky Gábor halálát egyszerre fellépő infarktus és tüdőembólia okozta, mégpedig egy vérrög hatására… A magyarázat meglehetősen furcsának tűnt, főleg, hogy kiderült, újabb vizsgálatok szükségesek a valóban pontos eredményhez…
Zavadszky Gábor harmincegy évet élt – erős volt, egészséges…

Orvosi hiba? Lehetséges
Zavadszky Gábor sérülésével és annak ellátásával kapcsolatban több, futballban járatos szakember felvetette, hogy a szerdán szalagszakadást szenvedő és kórházi ellátásban részesülő magyar játékos talán nem kapott véralvadásgátló gyógyszert. Hogy ez a "feledékenység" netán közrejátszik-e a tragédiában, azt egyelőre nem tudni. Dr. Lejkó Dezsőt, a Sportkórház főorvosát a szomorú eseménnyel kapcsolatban kérdeztük.
"Előírás nincs a véralvadásgátló használatával kapcsolatban, de mi szoktuk alkalmazni a szereket a szakadásoknál, főképp akkor, ha valamilyen rögzítés kerül a sérült ízületre – mondta a főorvos. – Amikor hallottam a tragikus hírt, arra gondoltam, hogy embólia okozhatta Zavadszky Gábor halálát. Nem tudjuk pontosan, milyen kezelést kapott, de a korábbi rossz közérzet figyelmeztető lehetett volna az orvosok számára. Ha nálunk ilyen történik, akkor azonnal kórházba fektetjük a játékost. Nem hiszem, hogy az embólia és az infarktus egyszerre történt volna meg, előbbinek nagyobb a valószínűsége, de nem zárható ki, hogy a vérrög egy szív közeli eret zárt el." ---- Sokszor emlegették a Fradi-szurkolók: Zavadszky Gábor egy válságban lévő Fradin segített 1996 őszén. A szurkolók nem emésztették meg, hogy a csapata, nem jutott el a Bajnokok Ligájáig, elüldözték Novák Dezsőt, de a vezetők még nem nevezték ki az utódját, Varga Zoltánt. A vészterhes időkben fogadta az FTC az Olympiakoszt – és úgy nyert 3–1-re, hogy Zavadszky Gábor szerezte a – legtöbbször – kulcsfontosságú gólt: az elsőt. Korábban a Sopron elleni bajnokin Babos Gábor hasa alatt gurult be a labda a kapuba Zavadszky Gábor lövése után: ezzel nyert az FTC 1–0-ra; 1996 tavaszán hanyatt vetődve ollózta a labdát a BVSC kapujába, ezzel győztek a zöldek 2–1-re.

Dunaújvárosban többször parádézott: 1999–2000-ben 16 gólt szerzett, október 23-án a 88. percben szerzett találatával nyertek 1–0-ra a Vasas ellen, mesterhármast ért el a ZTE ellen (4–0). 2000 szeptemberében a mezőny legjobbja volt az FTC elleni 5–2-es diadalon (ez a meccs arról is emlékezetes, hogy a fürdőben az újvárosiak tombolva ünnepelték a sikert, és amikor a kórus az ellenfelet szidalmazta, Zavadszky Gábor elhallgatott: "Örülök a győzelemnek, de nem vagyok hajlandó pocskondiázni a Fradit" – mondta akkor a társainak). Egy évvel később már az MTK játékosaként volt eredményes az FTC ellen a Hungária körúton, majd az Üllői úton is betalált volt csapata hálójába. És mégsem szidták a Fradi-szurkolók…

A Ferencvárosban 130 bajnoki meccsen 20 gólt szerzett, dunaújvárosi mérlege 102 mérkőzésen 37 gól volt, az MTK-ban 98 találkozón 20 alkalommal volt eredményes.
2000 februárjában, Ausztrália ellen debütált a válogatottban (58 percig volt a pályán kezdőként), 2002 novemberében, Moldova ellen a szünetben állt be, 2003 áprilisában Luxemburg (11 perc), júniusban San Marino (12 perc) ellen lépett pályára címeres mezben – összesen több mint két órát, 126 percet tölthetett a pályán a magyar válogatott tagjaként. ---- Zavadszky Gábor tragikus halála kapcsán megszólaltattuk egykori játékostársait, edzőit.

Egervári Sándor, aki az MTK-nál és Dunaújvárosban az edzője volt: – A Dunaferr-rel és az MTK-val is sikerült közösen bajnokságot nyernünk, de nem csak emiatt érzem úgy, mintha "Zava" halálával családtagot veszítettem volna el. Nemcsak kiváló futballista, kreatív labdarúgó volt, hanem nagyszerű ember is, akinek talán soha nem volt haragosa. Mindig ott volt a mosoly az arcán, őszinteség, játékosság jellemezte minden megmozdulását, emberként és sportemberként is sokat tett azért a közösségért, amelyhez tartozott.

Lengyel Ferenc, aki a Dunaferrnél a csapattársa volt: – Olyan futballista volt, aki nagyon szeretett játszani, és akivel jó volt egy csapatban szerepelni. Rengeteget tett azért, hogy a Dunaferr-rel sikeresek legyünk, és amikor jöttek a győzelmek, akkor is szerény tudott maradni. Amikor meghallottam a halálhírét, egy régi emlék jutott az eszembe: Dunaújvárosban gólt rúgott az MTK-nak, örömében a fűre feküdt, és én értem oda elsőként köszönteni őt. Nem volt akkor boldogabb ember nálunk…

Salamon Miklós, akivel a Dunaferrnél játszott együtt: – Szinte mindig azonos hullámhosszon voltunk, s ha olykor rossz volt a hangulatom, ő azonnal képes volt felvidítani. Amióta Ciprusra szerződött, az internet segítségével napi kapcsolatban maradtunk, és nem tudom elhinni, hogy többé nem beszélhetünk, de mi, a társai, a barátai soha nem feledjük el őt.

Füzi Ákos, aki az MTK-nál a csapattársa volt: – Noha ő Cipruson futballozott, én pedig Ausztriában, folyamatosan tartottuk a kapcsolatot, mindig tudtuk, hogy mi történik a másikkal. Hatalmas szomorúság van bennem, és egyfolytában arra gondolok, mi lesz ezután a feleségével és az ikerfiaival.

Nyilasi Tibor, akinél az FTC-ben debütált: – Osztozom a család mélységes fájdalmában, nem találok szavakat… Annak idején Lisztes Krisztiánt, Hrutka Jánost és Zavadszky Gábort én hoztam fel a Ferencváros első keretéhez, és döntésemet egy pillanatra sem bántam meg. "Zaváról" futballistaként is csak jót mondhatok, emberként viszont egészen kivételes volt. Őszinte, nyílt szívű, mindig mosolygó fiatalt ismertem meg benne, akire mindig, minden helyzetben lehetett számítani.

Lipcsei Péter, akivel csapattársak voltak a Fradiban: – Az ünnepek előtt beszéltem Gáborral utoljára. Jó barátságban voltunk, összejártunk, a gyermekeink is gyakorta együtt játszottak. "Zava" olyan futballista volt, aki nem osztotta meg a labdarúgó-társadalmat, hiszen nem volt ellensége, mindenki szerette.…

Szeiler József, akivel az FTC-nél szerepeltek együtt: – Szűcs Lajos, a Ferencváros kapusa zokogva hívott fel az öltözőből a hírrel, tőle tudom, hogy sírt az egész csapat az edzés előtt. Nekem nem jött ki hang a torkomon, nem tudtam beszélni, hiszen nagyon jó barátok voltunk. Összejárt a család, "Zava" hasonló gondolkodású ember volt, mint én. A felesége három hete járt nálunk, meghívtuk vacsorára, hogy ne legyen egyedül, mert Gabi akkor még nem tudott hazajönni Ciprusról. Felfoghatatlan, hogy többet nem találkozhatunk.

Varga Zoltán, aki a Dunaferr csapatához hívta: – Kora reggel egy ismerősömtől hallottam a hírt, és képtelen voltam felfogni, hogy az egyik legrendesebb és legtisztességesebb játékosom nincs többé. Nem voltak kedvenceim, de Zavadszky Gábort mégis különösen kedveltem, egyrészt emberi tulajdonságai, másrészt a futball iránti alázata miatt. Olykor megmagyarázhatatlanul szörnyű az élet…

Bernd Stange, aki az Apollonnál volt a vezetőedzője: – Keresem, de nem találom a szavakat. A játékosokkal, a szurkolókkal és a vezetőkkel együtt teljesen meg vagyok döbbenve. Gábor a keret egyik legkedveltebb embere volt, még ha nem is játszott rendszeresen. A labdarúgás a háttérbe szorult nálunk. A szombat estére tervezett bajnokinkat már lemondtuk, senki sincs olyan állapotban, hogy a játékra tudjon gondolni. Felfoghatatlan, ami történt! ---- A közelmúltban több, váratlanul, tragikus hirtelenséggel elhunyt magyar futballistát gyászoltunk.

Zsiborás Gábor: 1993 őszén, az oroszok ellen készülő válogatott kapusaként egy Budafok elleni mérkőzésen rosszul érezte magát, az öltözőbe ment, kómába esett, és soha nem ébredt fel.

Fodor Imre: 1999. április 9-én az MTK, a Bp. Honvéd, majd a Ferencváros rajongott játékosa máig ismeretlen okból egy teherautóra kapaszkodott fel, majd arról leesve a kerekei alá került – 36 évesen hunyt el. (Mélypont az FTC történetében: az 1992-es bajnokcsapat irányítója tragédiájának másnapján a Debrecen 6–1-re verte a zöldeket.)

Simon Tibor: 2002 áprilisában egy budai szórakozóhely előtt halálra verték a Fradi legendás védőjét, a Sopron edzőjét - 37 éves volt.

Dárdai Balázs: 2002. július 20-án a Négy Város Tornája keretében rendezett Barcs–Körmend találkozón esett össze a válogatott középpályás, Dárdai Pál öccse – 23 évesen távozott.

Nagy Norbert: 2003 májusában a Nyíregyháza, a Stadler, az FTC egykori 16-szoros játékosa autóbalesetben vesztette életét.

Fehér Miklós: 2004. január 26-án hunyt el. A Guimaraes–Benfica találkozó hajrájában sárga lapott kapott, mosolygott, majd összeesett – a 25 éves válogatott csatár halálának oka szívelégtelenség. ---- "Ő Rolika. Ja, nem, Norbika…"
A Dunaferr bajnokijának összefoglalóját színesítő anyag arról számolt be, hogy a néhány hetes Zavadszky ikrek először voltak futballmeccsen – végig is aludták, persze. Egyfelől sugárzott belőled az apai büszkeség, másrészt akkor tudtuk: a tökéletesen egyforma (akkor először, és tudom, utoljára még Te is összekeverted őket) srácokkal lesz még gondod – ez a két fiú, a családod szerezte neked a legnagyobb örömöt.

"Üljetek csak ide, szépen!"
Az Üllői úti, Moldova elleni, 2002-es elleni válogatott meccs után jöttél ki az öltözőből, amikor a két srác rohant hozzád: "Apu, apu!", és te, hogy nyilatkozz, mint mindig, most is készségesen válaszoltál volna – feltéve, ha a két eleven ördögfióka hagy szóhoz jutni. A számodra oly fontos Fradi-pálya folyosóján a nagy sporttáskára ültetted a srácokat, majd, a pillanatnyi nyugalmat kihasználva fordultál felém: kérdezz bátran! Rolika és Norbika abban a pillanatban már szaladt is, két ellenkező irányba, Rolikát (vagy Norbikát?) a Springer-szobortól cipelték vissza, Norbika (Rolika?) a legnagyobb forgalom kellős közepén, nem messze a bírói öltözőtől feküdt hanyatt a földön. Nem is kérdezhettem mást, mint azt: hogyan bírod türelemmel? "Nem fárasztó, hidd el, kikapcsol, feldob, ha velük lehetek." Hittem is, meg nem is, amikor láttam, szép szóval sem bírod rá a fiadat, legyen kedves álljon már fel a padlóról…

"Legalább nem rajzoltál…"
Néhány futballista a két ünnep között mindig összejött egy activitypartyra, és azzal hízelegtem magamnak, nem az újságírónak, hanem a régi barátnak szólt az invitálás. Emlékszel? Az egyik vendég, akinek a társasjátékban beszélnie kellett volna, váratlanul mutogatni kezdett, s amikor finoman szóltak neki, valami nem stimmelt, újra mutogatni kezdett. Ekkor "dicsérted" meg ("Legalább nem rajzoltál…"), és mi a nevetéstől az asztal alá gurultunk. Milliószor eszembe jutott: sokan nem is tudják, mennyire jó kedélyű ember vagy, a másokat soha meg nem bántó, csipkelődő humorod milyen vidám perceket szerzett nekünk.

"Kihagytál?…"
2004 nyarán egy cikkben felsoroltam, kik az új Fradi-játékosok, és amikor találkoztunk, mosolyogva feltett kérdésednél esett le: a neved nem írtam oda. De te azonnal felmentettél, úgymint rengetegen mondták neked: hiába játszottál hat évig máshol, sokan mindig Fradi-játékosnak tartottak – még akkor is, amikor gólt szereztél nevelőegyesületed ellen.

Néhány hete kértem el a ciprusi számod, és azt terveztem, felhívlak, csak azért, hogy megkérdezzem: mi van veled? Rég beszéltünk…
Tudom, mindig marja majd a lelkem, hogy a hívással sokat vártam.
Megbocsáthatatlanul sokat.