Kenteriszt és Tanut ellenőrizte a WADA

2004.12.07. 16:40
Címkék
Meglepetésszerűen ellenőrizték a doppingellenőrök Kosztasz Kenterisz és Ekaterini Tanu görög atlétákat, akik azzal hívták fel magukra a figyelmet az athéni olimpián, hogy a nyitónapot megelőzően állítólag motorbalesetet szenvedtek, ezért nem jelentek meg a doppingteszten. Később egyikük sem indult el az olimpián.A versenyen kívüli vizsgálatot vasárnap tartották meg az Athén közelében lévő nemzeti edzőtáborban a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) szakemberei. Az eredményt még nem közölték.A WADA ellenőreinek megjelenését összefüggésbe hozzák azzal, hogy a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) nem egészen két hét múlva dönt arról, hogy felfüggeszti-e a 200 méteres síkfutásban olimpiai bajnok Kenterisz és a 100-on Sydneyben ezüstérmes Tanu versenyzói engedélyét. Az IAAF doppingvétség miatt vonná felelősségre a két versenyzőt, valamint azért, mert a baleset napján félrevezető információt adtak a hollétükről.A görög nyomozati szervek csalással vádolják Kenteriszt és Tanut (illetve edzőjüket, Hrisztosz Cekoszt), azt állítván, hogy a motorbalesetet csak megrendezték. A bírósági tárgyalás időpontját még nem tűzték ki.
Legfrissebb hírek

Kovács István bekerült a nyári világbajnokság játékvezetői keretébe – hivatalos

Foci vb 2026
42 perce

Monte-Carlóban véget ért Sinner szenzációs sorozata

Tenisz
1 órája

Billie Jean King-kupa: tét nélküli magyar vereség Grúzia ellen

Tenisz
1 órája

Liverpooli lábnyomok: osztálykülönbség a PSG javára a BL-ben

Bajnokok Ligája
1 órája

Kézilabda: sima norvégok elleni siker az ifjúsági leányválogatottól

Utánpótlássport
1 órája

Verstappen versenymérnöke a McLarenhez szerződik – hivatalos

F1
1 órája

Asztalitenisz WTT: András Csaba férfi párosban is továbbjutott

Egyéb egyéni
2 órája

Gyász: elhunyt a szegedi labdarúgás meghatározó alakja

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik