Frank Fredericks visszavonult

Frank Fredericks 37 évesen döntött úgy: elég volt a száguldásból. A namíbiai sprinter - mint szinte minden klasszis versenyző, aki a harmadik világból érkezett - az Egyesült Államokban tanult ösztöndíjjal. Neki éppen számítógépes ismeretek jutottak Utahban, hogy utána, 1991-ben tűnjön fel. A tokiói vb-n rögtön ezüstérmet szerzett 200 méteren. Akkor még mindenki örült, hiszen Michael Johnsontól nem szégyen kikapni, ráadásul Namíbia ezzel az eredménnyel került fel a világ atlétikai térképére. Akkor még senki sem sejthette, hogy ezzel hihetetlen pechszéria vette kezdetét az egykor tehetséges labdarúgónak tartott atléta életében. Senki sem tudta megállítani a futballpályán. Hihetetlen kezdősebessége volt már 13 évesen is, ráadásul kiválóan bánt a labdával, tartották róla a szakírók. De vissza az atlétikához!
Egy évvel később, a barcelonai olimpián 100-on és 200-on is újra ezüstöt akasztottak a nyakába. A klasszikus számban Linford Christie, 200-on Mike Marsh bizonyult a legjobbnak.

Az egyetlen szabadtéri sikerét a következő évben aratta, kedvenc távján, 200 méteren. A stuttgarti vb-n John Regis, a nagy Carl Lewis és az olimpiai bajnok Marsh is csak a hátát nézhette. 19.85-ös eredménye új kontinenscsúcsot ért, és persze világbajnoki aranyat. Ekkor csillant fel előtte a remény, hogy ezen a távon világrekordot is futhat egyszer. Habár két évvel később, a göteborgi vb-n ismét Michael Johnson mögött ért célba, rendkívüli módon készült az atlantai olimpiára. Élete legnagyobb formájában volt. 1996 telén Liévinben elképesztő eredményt ért el 200 méteren. A rendkívül gyorsnak tartott, mégis csak szűk kanyarokkal nehezített egy körön 20 másodperc alá szorította a világcsúcsot. Már ekkor látszott, hogy Pietro Mennea 19.72-es szabadtéri rekordja nem éli meg a következő évadot. Hiszen Fredericks 100-on szórta a jobbnál jobb eredményeket. Előbb 9.87-et ért el Helsinkiben, rendkívül hűvös időben, majd Lausanne-ban még ebből is faragott egy századmásodpercet. Minden reménye megvolt, hogy az olimpiai arany, sőt aranyak legfőbb várományosának tarthassa magát. Csakhogy Michael Johnson ismét borsot tört az orra alá. Előbb az amerikai válogatón megdöntötte a 200 méter világcsúcsát, majd Atlantában, az olimpiai döntőben 19.32-vel ért célba. Ha nincs az amerikai, Fredericksről beszél a világ még ma is. Hiszen 19.68 másodpercet futott, vagyis valóban megdöntötte Mennea idejét. Csak éppen megint akadt nála egy jobb. Mint ahogyan 100 méteren is: a kanadai Donovan Baileynek is világcsúcsra (9.84) volt szüksége a győzelemre.

Talán említenünk is felesleges, de az athéni vb-n megint második lett, és megint 200-on. Akkor éppen Ato Boldon volt a nyerő ember. Másfél évvel a sydneyi olimpia előtt viszont úgy érezhette, végre a legjobb úton jár: a maebasi fedett pályás vb-n győzött 200-on, és gőzerővel készült az ötkarikás játékokra. Mindent egy lapra feltéve edzett, csakhogy ez túl soknak bizonyult a számára. Éppen az olimpián sérült meg az előfutamok során. Achilles-ín-műtét várt rá és hosszú kihagyás. Ekkor már mindenki leírta, mondván: ilyen sérülés után, 33 évesen nem lehet visszatérni a világelitbe. Nos, neki még ez is sikerült! 2001 őszén jelent meg a rieti stadionban, ahol a közönség hosszan, felállva ünnepelte már a rajt előtt.
Amint a korábban leírtakból is kiderül, atlétagenerációk jöttek-mentek, ő jelentette az állandóságot a sprinterek között. Igaz, hogy világversenyen már nem szerzett érmet, de 2002-ben még 20 másodpercen belüli idővel nyert Rómában Golden League-viadalt, sőt az idén Madridban még mindig jó volt egy Super Grand Prix-diadalra, az olimpián pedig a negyedik hely jutott neki az amerikai trió, Shawn Crawford, Bernard Williams és Justin Gatlin mögött. Ambícióiról mindent elmond, hogy még a görög fővárosban is az aranyért szállt harcba. "Nem a felhajtás érdekel, hanem a győzelemig vezető út - mondta egy interjúban. - Hiába választottak tizenegyszer az év sportolójának a hazámban, és hiába neveztek el rólam utcát Namíbiában, ettől nem érzem magam különös lénynek. Igaz, hogy az esetek többségében csak a második hely jutott nekem, de nem kesergek ezen. Most már nem is lenne értelme, hiszen eljött a búcsú pillanata."
Még elindult néhány versenyen, legutóbb Jokohamában láthattuk versenyezni, ám hogy nem tűnik el a szemünk elől, arra biztosíték, hogy Athénban beválasztották a NOB sportolói bizottságába.