Újra két gól és egy kis idegbaj

Az amerikaiak kapitánya mindig tud valami szakmai szagút mondani, valami jövőbe mutatót, amikor vereséget szenvednek. Itt, Athénben mindazonáltal visszacsengtek e mondatok, avagy Ratko papa sem sorsjegyen nyerte azt a három olimpiai aranyat edzőként, hiszen nem véletlen, hogy az amik velünk egyetemben begyűjtötték az első két meccs négy pontját. A tét már csak ezért is óriási volt, elvégre a győztes továbbjutónak érezhette magát.
Az mindenesetre az első hét perc során kiderült, hogy az olaszok helyébe - mellé - az amerikaiak léptek afféle új parti hatalomként, avagy Rudic és a náció, mint sport- és gazdasági nagyhatalom érezhetően kedves a FINA-nak. Tulgáék ugyanis becsülettel megszórtak minket nyitásképpen, kontrafaultok itt, három emberelőny ott, más kérdés, hogy álltuk a rohamot, sőt, Benedek lécről visszapattanó labdáját Fodor közelről besegítette egy kontra végén. Ezzel egyenlítettünk először, majd a negyed végén Madaras halálpontos lövésével másodszor is (2-2).
Indulhatott volna jobban is a második rész, minthogy Vári fölé kent egy emberelőnyt, szerencsére emitt Szécsi védett hátrányban, és amikor kettős fórba kerültünk, Madaras higgadt befejezésének hála már vezettünk. Ettől fogva aztán végig előrébb voltunk, igaz, végérvényesen nemigen sikerült leszakítani vetélytársunkat. Molnár négyest érő centerakciója után Kásás büntetett, ám Azevedo jóvoltából - fórból - gyorsan jött a válasz. A mérhetetlenül feszült meccsen hihetetlenül sokat számított, hogy a mi előnyünk is "ült": Varga Tamás, bár lógtak a nyakában, behúzta a labdát csapatunk legnagyobbja. Mégsem lehettünk nyugodtak a félidőben: Azevedo szabaddobása három másodperccel a befejezés előtt bepattant a felső lécről (5-4).

A harmadik negyed során a fedett uszoda egyik kiesőbb részén akár egy idegszanatóriumot is nyithattak volna a végképp elaléló magyar drukkereknek, együttesünk tagjai ugyanis a frászt hozták a lelátón amúgy masszív fölényben lévő, hazai hangulatot teremtő szurkolóseregre. Az efféle meccseken a kétgólos távolság nyugtatólag hat az agyakra, a mieink azonban hosszú perceken át a legjobb lehetőségekkel sem éltek - tán a legnagyobbat Biros hagyta ki, tőle szokatlan módon a kapus kezébe lőtt egy egy az egyes megúszás végén -, így a végén némi magyaros finesz is kellett ahhoz, hogy kissé fújhassunk egyet. Az amerikaiak az egyenlítésért adogattak emberelőnyben, Wigo el is engedte a labdát, amelybe egy védőnk kissé fura mozdulattal belekapott (épp felemelte a kezét, azaz nem egyenesen tartotta a karját), az ezáltal kissé megemelkedő labda a lécről fölészállt - a két játékvezető egy pillanatra a gólbíróra nézett, Kemény Dénes pedig félelmetesen gyorsan kapcsolt, és széles mozdulatokkal jelezte játékosainak, induljanak, kidobás következik. Tulgáék erre reagáltak, amikor kifelé mutattak, átellenben pedig ezúttal mi jutottunk előnyhöz, s Kiss Gergő valahára bevállalta a kapáslövést (6-4).

Az utolsó rész első fele annyiban hasonlított az előzőéhez, hogy ekkor a győzelmet érő háromgólos vezetés megszerzéséhez volt több helyzetünk is, ám sem Vári, sem Molnár nem tudta átpasszírozni a labdát az egyébként elég jól nyúlkáló Brookson. Így amikor Smith végül bepattintotta soros fórjukat, megint megnyílhattak az izzadtságcsatornák (6-5). Fújtunk egy nagyot, midőn Azevedo távolija visszajött a kapufáról, mígnem mi is kaptunk egy előnyt, Varga Tamás pedig az azonnali mattkísérletre szavazott - szét is lőtte a hosszú felső sarkot, másfél perccel a duda előtt voltaképpen eldöntve a partit.
Még kimaradt egy-egy előny, ami arra volt jó, hogy megállapíthassuk: ugyan eddig egyszer sem ment egyszerre a védekezés és a támadás, ettől függetlenül két góllal mindig jobbak vagyunk aktuális ellenfelünknél. Szerbek, horvátok, amerikaiak: meggyőző győzelmek mind. A mezőny pedig remeghet, mert előbb-utóbb a játékunk is meggyőző lesz. ---- Több is volt benne
Az első két meccs jó játéka után mintha elaltattuk volna magunkat, főként annak tudatában, hogy az amerikaiak ellen úgy is jobbak vagyunk papíron. Az első időszakban ráadásul akadt olyan időszak, amikor össze-vissza fújtak volna a játékvezetők, nehéz volt alkalmazkodni a felfogásukhoz, Molnárt pedig bevitték az amerikaiak centerbe védekezni, s Papesz gyorsan összeszedett két hibát. A harmadik-negyedik negyedben gatyába ráztuk magunkat, s bár ziccereket is hibáztunk, mégis nyertünk. Szerintem ez egy négy-ötgólos mérkőzés volt.

Kósz Zoltán (olimpiai és Európa-bajnok) ---- Virtuális csoportelsőségünk egyetlen másodpercen múlott: az orosz-horvát meccsen az orosz pontvesztés azt jelentette volna, hogy ma a kazahok ellen begyűjtendő két ponttal bizonyosan az élen zár együttesünk, s ezzel automatikusan a négy közé jut. Nos, a horvátok a második negyedben még jól álltak (4-2), aztán kicsúszott a kezükből a mérkőzés, s végül hét másodperccel a befejezés előtt egyenlítettek. Az időkérést követő középkezdés után azonban szinte azonnal emberelőnyhöz jutott az orosz gárda, és egy másodperccel a befejezés előtt Jerisov belőtte a győztes gólt.
Érdekes ugyanakkor, hogy uszodaszerte gyanúsnak minősítették a hajrát, avagy egy régi módszer szerint az efféle, "az iksz senkinek sem jó" találkozókon az a szokás, hogy aki az utolsó percbe érkezve vezet, az nyer a végén. A nagytotálos lassításon mindenesetre érdekes volt látni, hogy akadt horvát, aki a fejét fogta az egyenlítő gól pillanatában, majd eztán Simenc egy botrányosan feltűnő nadrágtépéssel állíttatta ki magát a középkezdés utáni első másodpercben, hogy aztán Stritof otthagyja az ellenfél legveszélyesebb lövőjét, akinek a labdáját aztán Vican, a horvát kapus a rövid sarokba ütötte. A horvátok ezzel csúnyán elszálltak, azaz nem juthatnak tovább, az orosz, a szerb és az amerikai gárda között viszont ádáz csata lesz a mögöttünk kiadó két helyért. ---- "A helyzetkihasználásunkon muszáj javítani, ettől függetlenül nagyon örülök annak, hogy újra megszereztük a két pontot" - fogalmazta meg reményeit és elégedettségét egyszerre Kemény Dénes, a magyar válogatott szövetségi kapitánya
"Az volt a baj, hogy az első negyedet követően nem tudtuk megtartani a vezetést, a magyarok ugyanis nem szeretnek hátrányban játszani. Attól fogva, hogy előnybe kerültek, már csak futottunk utánuk, márpedig ez egy ilyen csapat ellen rendkívül sok erőt felemészt. Egyáltalán nincs vész, minden mérkőzés külön fejezet, nekünk ebből is tanulnunk kell. Egyébként ha kölcsönvehettünk volna a magyaroktól egy balkezest, lehet, hogy már most győztünk volna" - vélekedett Ratko Rudic, az amerikai válogatott szövetségi kapitánya.
"Hál’ Istennek, sokat játszottunk az amerikaiakkal a Világligában, azaz pontosan tudtuk, mire kell vigyáznunk, mit kell tennünk ahhoz, hogy nyerjünk - mondta Kiss Gergely. - Az is igaz ugyanakkor, hogy a helyzetek kihasználása megint nem úgy ment, ahogy kellett volna, holott ennél az amerikai csapatnál három-négy góllal bizonyosan jobbak vagyunk."
Szécsi Zoltán annak örült, hogy ezúttal nem kapott kiadós ütést vagy rúgást a kobakjára: "Az egynapos pihenők alatt rendszeresen fel tudom építeni magam, azaz egyelőre nincs vész, nem érzem magam fáradtnak, és talán a védés is jól megy - vélekedett Szécsi Zoltán. - A mai meccsnek volt még egy pozitívuma: ellentétben az előző kettővel, most végre senki sem vágott fejbe."
"A koncentrációnkkal volt némi baj - közölte Madaras Norbert. - Jobban kellett volna összpontosítanunk támadásban, meglehet, talán az is jelent némi problémát, hogy az eddigi három meccset három különböző napszakban játszottuk: kezdtünk ugyebár délután, majd folytattuk késő este, most pedig délelőtt kellett mérkőzni. Optimizmusra adhat viszont okot, hogy ha minden jól megy, akkor elöl is, hátul is képesek vagyunk sokkal jobb teljesítményre."