Az úszás művésze nem a csúcson búcsúzott

Ám hiába teljesített a közvetlen felkészülési időszakban kétezer kilométert, Athénban leszerepelt, 100 gyorson nem jutott döntőbe, 50 méteren pedig már az előfutamokat sem élte túl.
Sándor cár - ahogy a sportvilágban nevezik - azonban ettől függetlenül korszakos klasszis, akinek karrierje nemcsak Athénban ért véget - búcsúját már a játékok előtt bejelentette -, de 1991-ben ott is kezdődött. Azon az Európa-bajnokságon, amelyiken Egerszegi Krisztina mindmáig érvényes 200 hátas világcsúcsát úszta, az akkor nem egészen húszéves orosz megnyerte a 100 gyorsot. Csakúgy, mint rá egy évre a barcelonai olimpián, ahol 50 gyorson is győzött. Mi több, mindkét címét megvédte Atlantában, miközben kétszeres világbajnok is lett. Négy olimpiai aranya mellett hat világbajnoki és tizenkilenc Európa-bajnoki címet szerzett, hogy ezüstjeiről, bronzairól ne is beszéljünk.

Pályafutása egyszer már csaknem kettétört, máig nem tisztázott indítékból 1996-ban egy azeri dinnyeárus hátulról leszúrta, ha csak néhány centivel arrébb megy a penge, Popov belehal a sérülésbe. Szerencsére viszonylag gyorsan felépült, újból győzött és győzött - igaz, "kisiklásként" Sydneyben csak ezüstig jutott 100-on, 50-en meg hatodik, de tavaly a barcelonai vb-n még egyszer megmutatta: duplázott a sprintszámokban és a vegyes váltóval is világbajnok lett.
Popov - aki tagja a NOB sportolói bizottságának - sajátos felfogást vall a sportágáról. "Számomra az úszás művészet, s ezzel a művészettel szeretném még egyszer megörvendeztetni a szurkolókat " - mondta még az olimpia előtt.
Bár nem sikerült jól szerepelnie, az igazi "műértőknek" így is lesz mire emlékezniük. Mert ha Szása nem is úszott a leggyorsabban, de a legszebben mindig ő tempózott.