Karthágói Sasok a fellegekben

A szöglet után sem szabadult föl a marokkói kapu, még ugyanabban a percben Nafti kanyarította be a labdát jobbról, pontosan az őrizetlenül hagyott Santos fejére, aki középről, mintegy kilenc méterről a jobb alsóba bólintott. A brazil származású csatárnak ez volt a negyedik találata az idei ANK-n. A 8. percben megint a Lemerre-csapat veszélyeztetett: Dzsaziri törhetett kapura, de Najbet – a bíró szerint legalábbis – szabályos eszközökkel megállította. Akár Angliában is játszódhatott volna a jelenet: a marokkóiak 6-osa vállal lökte fel a támadót. A vendégvédelem ezekben a pillanatokban ingatag lábakon állt – pedig a sárga lapok miatt eltiltott Haled Badra nem is ebből a hátsó alakzatból hiányzott…
Ahogy a rádiós körkapcsolásokban mondani szokták, az iramra és a játékra sem lehetett panasz, ami elsősorban Tunézia válogatottjának volt köszönhető. Szemet gyönyörködtető akciók futottak a marokkói térfélen, és szép technikai megoldásokban sem volt hiány. A 20. percben például egy jobb oldali centerezést követően Sedli még véletlenül sem csetlett-botlott a büntetőterületen belül, jobbal levette a labdát, majd egy pattanás után ballal lőtt – nem sokkal a jobb felső sarok fölé.
Két perccel később a felfutó Trabelszit faultolták a tizenhatos oldalvonala előtt (a sérüléssel bajlódó jobbhátvéd először játszotta végig a kilencven percet a tornán), s a szabadrúgásból Clayton megpróbálta a majdnem lehetetlent, de Fuhami résen volt, jóllehet megfogni nem, csak kibokszolni tudta a kellemetlen lövés nyomán a labdát.
A marokkóiak, akik az első huszonöt percben csak elvétve jutottak el a túloldali kapuig, a játékrész hajrájában egyre többször törtek ki ellenfelük szorításából. Ezzel együtt váratlanul, ám annál szebb góllal egyenlítettek a 38. percben. Juszuf Hadzsi beadásából az elődöntőben duplázó Mohtari előrevetődve fejelt a háló jobb oldalába. Bumnidzsel tehetetlennek bizonyult, nem úgy néhány perccel később, midőn kollégájához hasonlóan ő is bemutatott egy bokszolást. Már a ráadásban jártunk, amikor a fehér mezesek a kapu torkából stukkolták ki a labdát, csakhogy nem az övékéből, hanem Fuhamiéból…
A szünetre is jutott esemény, a nigériai Jay-Jay Okocha átvette a torna legjobbjának járó díjat.
Sejteni lehetett, hogy Tunézia a második félidőben nem esik neki azonnal meccspartnerének, és valóban, a Karthágói Sasok kicsit visszafogottabban támadtak. De még így is sikerült újra megszerezniük a vezetést: az 52. percben Clayton "kedvenc" helyéről, azaz a büntetőterület sarkáról rászúrt labdája kijött Fuhamiról (kapitális kapushiba volt!), és a jó időben jó helyen tartózkodó Dzsazirinak öt méterről már csak az üres kapuba kellett paszszolnia.
A hátralévő időben történteket egy mondatban el lehet intézni: a hazaiak nemigen törték magukat, az Atlasz Oroszlánjai pedig hiába adtak bele apait-anyait, nem tudták feltörni a tunéziai reteszt, úgyhogy maradt a 2–1. Ami azt jelenti, hogy Tunézia nemzeti tizenegye – két ezüstérem után – története során először nyerte meg az Afrikai Nemzetek Kupáját, Marokkó meg első alkalommal vérzett el a torna fináléjában.
A Karthágói Sasok először 1965-ben, otthon (2–3 Ghána ellen), legutóbb pedig nyolc évvel ezelőtt mérkőztek a döntőben, s másodízben 2–0-s vereséget szenvedtek a vendéglátó dél-afrikaiaktól. Az 1996-os tunéziai társulatból Haled Badra, Riad Buazizi és Haisz Godban is megmaradt hírmondónak – ők nevezhetők az észak-afrikai ország legsikeresebb válogatott futballistáinak.

Afrikai Nemzetek Kupája, döntő
Tunézia–Marokkó 2–1 (1–1)
Radesz, 60 000 néző
V: Falla (szenegáli). G: Santos (5.), Dzsaziri (52.), ill. Mohtari (38.)
TUNÉZIA: Bumnidzsel – Trabelszi, Hagui, Dzsaidi, Clayton – Nafti (Mnari, 46.), Benasur (Godban, 57.), Buazizi, Sedli – Dzsaziri (Madebi, 71.), Santos MAROKKÓ: Fuhami – Rumani (Zairi, 74.), Uaddu, el-Karkuri, Najbet – Regragui, Kisszi, Szafri (Jakubi, 63.), J. Hadzsi (Baha, 87.) – Sammah, Mohtari

A 24. Afrikai Nemzetek Kupája végeredménye: 1. Tunézia, 2. Marokkó, 3. Nigéria, 4. Mali

Az eddigi győztesek
1957: Egyiptom; 1959: Egyiptom; 1962: Etiópia; 1963: Ghána; 1965: Ghána; 1968: Kinshasa-Kongó; 1970: Szudán; 1972: Brazzaville-Kongó; 1974: Zaire; 1976: Marokkó; 1978: Ghána; 1980: Nigéria; 1982: Ghána; 1984: Kamerun; 1986: Egyiptom; 1988: Kamerun; 1990: Algéria; 1992: Elefántcsontpart; 1994: Nigéria; 1996: Dél-Afrika; 1998: Egyiptom; 2000: Kamerun; 2002: Kamerun; 2004: Tunézia