ÖTTUSA

Helyszín: Gudi Olimpiai Központ
Befogadóképesség: 2000 fő (úszás), 5000 fő (lovaglás), 5000 néző (futás), 4500 fő (vívás és lövészet)
Távolsága az olimpiai falutól: 18.3 km
További sportágak: tollaslabda

Időpont: 2004. augusztus 26. (női) és 27. (férfi)

Versenyszámok (2): férfi és női egyéni verseny

Az öttusa olimpiai programja

A kvalifikáció útja: a férfiak és a nők 32-32 tagú versenyében országonként legfeljebb ketten-ketten vehetnek részt. Az olimpiai részvételt különböző világversenyeken lehet kiharcolni, 2003-ban a vb első 3-3 helyezettje, a kontinentális bajnokságok meghatározott számú helyezettjei és a Világkupa-döntő győztesei vívhatják ki a helyüket. 2004-ben három Vk-versenyen (köztük a budapestin) és a vb-n lehet kvótákat szerezni.

Magyar kvótások:
Balogh Gábor (férfi egyéni)
Kállai Ákos (férfi egyéni)
Füri Csilla (női egyéni)
Vörös Zsuzsa (női egyéni)

Címvédők:
Férfiak: Dmitrij Szvatkovszkij (orosz)
Nők: Stephanie Cook (brit)


Külföldi favoritok: Zadnieprovskis (litván), Capalini (cseh), ill. Corsini (olasz), Harland (brit), Boenisz (lengyel)

Esélyek:
Mivel a sportágban az európaiak játsszák a főszerepet, Athénban is ők vihetik a prímet. A férfiaknál a magyarok legnagyobb ellenfelei a litvánok (Andrejus Zadnieprovskis, Edwinas Krungolcas) lehetnek, de beleszólhat a harcba egy-egy német, cseh vagy svéd versenyző is. A nőknél brit, lengyel, olasz és magyar csata várható.

Magyar aranyérem: 50%
Magyar érem: 90%
Magyar pontszerzés: 99%

Ötkarikás múlt:

Korábbi olimpiai érmesek

A Pierre de Coubertin által megálmodott és életre hívott összetett sportág az 1912-es olimpia műsorán szerepelt először, akkor még csak egyéniben hirdettek bajnokot, és a svéd Gösta Lilliehöök lett az első. A svédek uralma sokáig jellemezte a sportágat. Mérföldkő volt az 1952-es helsinki olimpia, amikor az egyéni mellett (a svéd Lars Hall nyert) már csapatversenyt is rendeztek, amely a Benedek Gábor, Szondy István, Kovácsi Aladár összetételű magyar válogatott sikerével ért véget. Négy év múlva, Melbourne-ben új eredményszámítást használtak. Ezt az 1954-es világbajnokságon vezették be, és ma is életben van. Addig helyezéses pontszámítással állapították meg a sorrendet, vagyis a versenyző egyes számokban elért helyezési pontjait összeadták, s a legalacsonyabb összpontszámú nyert. Az 1954-ben bevezetett dekatlonféle pontozás alapja az, hogy minden tusában meghatároztak egy átlagosnál jobb teljesítményt, ez jelent 1000 pontot, ehhez adnak, illetve ebből vonnak le pontokat egységenként. Újabb határ az 1992-es olimpia, amikor utoljára rendeztek egyéni és csapatversenyt. 1996-ban Atlantában már csak 32 férfi - országonként legfeljebb három - indulhatott, majd 2000-ben színre léptek a nők is. Eredetileg 16-16 férfi és nő szerepelhetett volna Sydneyben, ám az 1999-es margitszigeti vb hatására a létszámot 24-24-re emelték. Athénban már ugyanúgy 32-32 versenyző szerepelhet, mint a világ- és Európa-bajnokságok döntőjében - vagyis az olimpia sem "lóg ki" a sorból. Magyar aranyérem egyéniben négyszer született: Németh Ferenc (1960), Török Ferenc (1964), Balczó András (1972), Martinek János (1988) állhatott a dobogó tetejére, és csapatunk 1952 után 1960-ban (Németh, Nagy Imre, Balczó), 1968-ban (Balczó, Móna István, Török Ferenc) és 1988-ban (Martinek, Mizsér Attila, Fábián László) tudott győzni.

Nemzetközi Öttusa Unio (UIPM)
www.pentathlon.org

Magyar Öttusa Szövetség
www.pentathlon.hu ---- Athénban a férfiaknál és a nőknél is 32-32 versenyző indulhat, de országonként legfeljebb kettő-kettő. A résztvevők reggel a lövészettel elkezdik csatájukat az érmekért, majd sorra következik a többi szám, egymáshoz közel fekvő létesítményekben. A záró futásnak az a versenyző vág neki elsőként, aki az előző négy számban a legtöbb pontot szerezte. Az élen állót a mezőny többi tagjától elválasztó pontokat átszámítják másodpercre, és ennek alapján indulnak a többiek. Ennek az úgynevezett hendikepes indításnak köszönhetően azonnal tudni lehet a végeredményt: aki elsőként halad át a célvonalon, az az olimpiai bajnok. ---- BALCZÓ ANDRÁS (1938. augusztus 16., Nyíregyháza)
Az olimpiai örökranglista első helyezettje 3 arany- és 2 ezüstéremmel. Mindössze három éve öttusázott, amikor 1958-ban az aldershoti világbajnokságon bemutatkozott, s a mezőny legfiatalabb tagjaként hatodik lett, csapatban pedig ezüstérmes. Olimpián 1960-ban szerepelt először, amikor is egyéniben 4., csapatban pedig aranyérmes lett. Az 1968-as olimpiára a legnagyobb esélyesként érkezett, de "csak" csapatarannyal távozott, mert egyéniben 11 ponton múlott a győzelme. Világbajnokságon öt egyéni aranyérmet szerzett (1963, 1965, 1966, 1967, 1969), és ezt a teljesítményt azóta sem szárnyalta túl senki, és valószínűleg nem is fogja. Nem túlzás, hogy 1972-ben az egész világ azért drukkolt, hogy a bámulatos pályafutásra felkerüljön a korona, és Balczó András egyéni olimpiai bajnok legyen. Sikerült!

LARS HALL (1927. április 30., Karleskrona-1991. április 27., svéd)
A II. világháború utáni idők első nagy egyénisége. Az öttusasport máig egyedüli kétszeres (1952, 1956) egyéni olimpiai bajnoka. Emellett 1950-ben és 1951-ben egyéni világbajnok lett, hét világversenyen összesen kilenc érmet szerzett, ebből nyolc az arany.

TÖRÖK FERENC (1935. augusztus 3., Csillaghegy)
1964-ben egyéniben a dobogó tetejére állhatott, csapatban bronzérmet vett át. Az 1968-as olimpián Balczó András és Móna István társaként tagja volt az aranyérmes válogatottnak, és az "aranycsapatban" 1963 és 1967 között négy világbajnoki címet szerzett - a triót világversenyen senki sem tudta legyőzni. Egyéniben szerzett érmeinek számát egy vb-ezüst és három vb-bronz egészíti ki. Pályafutása befejezése után 1977 és 1989 között a felnőttválogatott vezetőedzője, ezalatt versenyzőink 7 arany-, 10 ezüst-, és 4 bronzérmet szereztek világversenyen. 1993 és 1996 között a nemzetközi szövetség elnökhelyettese.

MARTINEK JÁNOS (1965. május 23., Budapest)
Első és egyetlen felnőttbajnoki címe (1987) után szerepelt első világversenyén, és Mizsér Attila, valamint Fábián László társaként a világbajnok csapat tagja volt. A trió a következő évben győzött az olimpián, Martinek egyéniben is a dobogó tetejére állhatott. Az 1996-os atlantai ötkarikás játékokon bronzérmet vehetett át, előtte két évvel a vb-n volt egyéni bronzérmes. Csapatban és váltóban négy vb-aranyat gyűjtött. ---- Az olimpia semmi más versennyel össze nem hasonlítható, ezért minden sportágban nagyon nehéz még csak megközelítőleg is megtippelni a végeredményt. Különösen igaz ez a megállapítás az öttusára, ahol öt versenyszámban kell összehangolni a szereplést, és így kiemelkedő teljesítményt nyújtani. Nem számít az egész évben nyújtott egyenletes jó produkció, azon a napon kell hibátlanul versenyezni.
Az élet már többször rácáfolt a várakozásokra, és olyanok tudtak nyerni az ötkarikás játékokon, akik se előtte, se utána nem hívták fel magukra a figyelmet világraszóló produkcióval. Igaz az ellenkezője is: voltak, akik sok-sok világbajnoki győzelem után sem vagy csak többszöri próbálkozás után tudták meghódítani az olimpiai dobogó tetejét. Utóbbira jó példa a legendás Balczó András, a meglepetésgyőzteseknél pedig említsük meg Alekszandr Parigint. Ki gondolta volna, hogy 1996-ban Atlantában a kazah sportoló a semmiből előbukkanva nyer az esélyesebbnek tartott Zenovka, Martinek, Szvatkovszkij és Hanzély előtt? Az olimpia után még indult, sőt ma is indul versenyeken, de már a dobogó közelébe sem jutott.
Ezután, ugye, elhiszik, hogy nehéz az athéni esélyekről bármit is mondani?

Fogalmazzunk tehát úgy, hogy az aranyérem legfőbb várományosai között mindenképpen meg kell említeni Balogh Gábor nevét. Az athéni olimpia idején 28 éves - tehát a legjobb öttusázókorban lévő - versenyző 1998-ban robbant be a világ élmezőnyébe, és azóta is ott található a neve. Kétszeres egyéni világbajnok (1999, 2001), vb-ezüstérmes (2000), no és a 2000-es olimpián, első nekifutásra, ezüstérmet szerzett. Szinte véget sem ért a sydneyi viadal, a sportág nagy tehetsége egyből kijelentette, hogy Athénban aranyérmes akar lenni. A következő évben ismét világbajnoki győzelemmel igazolta klasszisát, és bár a 2002-es vb-n a vártnál jóval gyengébben teljesített, csupán 19. lett, biztosak lehetünk abban, hogy ez a szereplés csak kisiklás volt. Balogh februárban térdműtéten esett át, ám újból elkezdte az edzéseket, sőt a versenyzéshez is visszatért. Az athéni a második olimpiája lesz, úgyhogy már az ötkarikás játékok okozta izgalom sem befolyásolhatja teljesítményét.
Ugyancsak átesett már az olimpiai tűzkeresztségen Vörös Zsuzsanna, aki Baloghhoz hasonlóan 1999-ben a Margitszigeten lett világbajnok. A székesfehérvári versenyző vb-sikere után Európa-bajnokként várta a legnagyobb versenyt, ám Sydneyben elmaradt a várakozástól. A gyengébb olimpiai szereplés (15.) okozta csalódás miatt sokáig "gödörben" volt, ám tavaly magára talált, ezüstérmes lett a világbajnokságon, és azóta is remekül szerepel a nemzetközi versenyeken. ---- Az öttusa egy kifejezetten katonai sportág, úgy elméletben, mint gyakorlatban. Az elméleti oldal úgy hangzik, hogy van egy futár, aki akadályt nem ismerve tör előre céljának elérése érdekében, hogy a címzetthez eljuttassa az üzenetet. Eközben fut, lovagol úszik és az útközben vele szembe jövő ellennel és rablókkal pedig megvív, esetleg pisztolypárbajt vív.
Eddig a sztori része, de ha versenyszámonként nézzük meg, a lovaglás, de különösképpen a vívás és a lövészet az úri, illetve a fejüket katonáskodásra adó férfiembere huncutságának és kiváltságának.
Az öttusa, mint önálló sportág életre hívása nem más, mint báró Coubertain ötlete volt, amely már korábban is prosperáló, öt különböző sportág egybeolvasztásából jött össze. A cél az volt, hogy legyen egy olyan versenyszám is, amelyben nem elég egyben jónak lenni, hanem kifejezetten számít a sokoldalúság. Az öttusa így egy annyira kifejezetten olimpiai sportág, hogy csak harminchét éves olimpiai jelenlét után, 1949-ben rendezték az első világbajnokságot.
Az öttusa először 1912-ben került fel az olimpia műsorára és indulásként svéd siker született, miként a folytatás is a skandináv állam öttusázóinak győzelmeiről szólt. Az első magyar indulót 1932-ben jegyezhetjük, míg négy ével később, Berlinben tört meg a svéd győzelmi-széria. Az aranyérmet a németek kitűnősége szerezte meg, míg a magyarok legjobbja ötödik helyezettként zárta az olimpiát.
Illik megemlíteni, hogy ekkor még csak egyéniben hirdettek győztes - hasonlatosan a mostanihoz -, míg a lovaglásban nem díjugratást rendeztek, hanem egyfajta tereplovaglást.
A második világháborút követően a svédek elveszítették vezető pozíciójukat és a továbbiakban a szovjet-magyar párharc vette kezdetét.
A sportág olimpiai léte azonban igencsak fenyegetve volt a közelmúltban, elsősorban a több szakaszos és versenyhelyszínt igénylő lebonyolítása miatt, amely nézők számára így követhetetlenné vált, nem beszélve arról, hogy nem lehet tudni, i hol áll a versenyben egy adott pillanatban, csak a versenyszám végén, de az sem jelent még semmit. Először a csapatversenyt vették le az olimpia műsoráról - 1992-ben rendezték az utolsót -, mondván, egy teljesítményért nem járjon két elismerés, lévén a csapat végeredményét az azonos nemzetet képviselő, három rajthoz álló versenyző összeredményéből számították ki.
De ellenérvként hangzott még el, hogy a lovaglás miatt tizenhat-húsz nemzetközi szintű lovat kell biztosítaniuk a rendezőknek - a lovaglóknál ugye mindenki a saját lován lovagol, míg az öttusázók helyi állatokon versenyeznek -, ami sok helyen problémát okozott. Úgy a szállítás, mint az elhelyezés és úgy egyébként, a lovak előteremtése.
A nagy nemzetközi felzúdulás és a hagyományok, így a courbertani eszmék véget azonban fennmaradt az olimpia műsorán, igaz rendkívül megkurtított változatban. Sydneyben először tizenhat fő részvétele gondoltak a házigazdák, ebből lett végül kétszer huszonnégy, hiszen időközben a női szakág is helyet követelt, majd nyert.
Athénben tovább emelkedett az indulók létszáma, bár a csapatverseny továbbra sincs műsorban, még az erre jó eséllyel pályázó váltóversenyt sem veszik fel.

A magyar hegemónia

Mostanság már elkönyveljük az öttusát kifejezetten magyar-sportágnak, ám az előbb, igaz még csak érintőlegesen, de már érintettük a magyar öttusa-sport kezdeti olimpiai lépéseit, amelyben eleinte inkább a részvételen, mint sem a győzelmen volt a hangsúly.
Ez a kocka akkor fordult, amikor igazából senki sem számított rá. Az 1952-es olimpiára a magyar csapat csak olyan sportolók utazását támogatta, akiknek reális esélyük volt egy jó szereplésre, mondjuk az éremszerzésre. Egy háború sújtotta, vesztes népnek nagy szüksége volt a nemzetközi színtéren szerzett dicsőségekre, elismerésekre, persze az anyagi lehetőségek, úgy a felkészülésben, mint a versenyeztetésben, az utaztatásban azért határt szabtak a vágyaknak.
Az ’52-es csapat azonban aranyérmet nyert és ezzel szinte egy csapásra megalapozta a későbbi magyar sikereket és hazánk meghatározó, egyben vezető szerepét a sportágban. A csapatversenyt olimpiákon keresztül felváltva nyertük a szovjetekkel, azzal a különbséggel, hogy ők Sztratovszkij 1980-as diadalát megelőzően egyesben nem szereztek aranyérmet. Ellentétben velünk.
Időközben generációk jöttek, generációk mentek, váltották egymást a csapatok, olykor csapaton belül a tagok, de bizton számíthattunk öttusázóinkra az éremszerző versenyben.
A szinte már aktív korukban, de mostanra biztos legendává lett Balczó-Móna-Török aranycsapat talán a földkerekség valaha volt legjobb öttusa triója volt. Benne azzal a Balczó Andrással, aki egymaga nyert három olimpiát - kettőt csapatban, egyet egyéniben -, illetve tíz világbajnokságot, amellyel a sportágban a mai napig vezeti az éremtáblázatot.
A nyolcvanas évek a Fábián-Martinek-Mizsér triótól volt visszhangos, de jelen pillanatban is aktív olimpiai ezüstérmesünk van Balog Gábor személyében.
A női mezőnyben ugyancsak felvesszük a versenyt a világ elitjével. Vörös Zsuzsanna immár kétszeres, míg Simóka Bea egyszeres világbajnok egyéniben, nem beszélve csapatban és váltóban elért egyéb sikereikről.