Sakk: Fényesen csillog az ezüst

Magyar szempontból nem is végződhetett volna ennél jobban az olimpia zárónapja. A férfiaknak ugyan már majdnem biztos volt a dobogó második foka, de lazítani még mindig nem lehetett. Az utolsó ellenfél, Kína együttese nem okozott gondot a Kállai Gábor kapitány vezette csapatnak. Az előzetes taktika szerint mindennemű kockázatot kerülni kellett, mert bár a üldözők bőven le voltak maradva, egy esetleges botlás és Grúzia nagyarányú sikere igencsak kellemetlen lett volna. Mint később kiderült, teljesen felesleges volt ez a kis aggodalom is, mivel minden táblán remekeltek a magyarok, ezenkívül az ezüstre még matematikailag leginkább esélyes grúz válogatott az örmények ellen vesztésre állt. Lékó Péter gyors remivel búcsúzott az olimpiától, majd kisvártatva Polgár Judit is hasonlóan cselekedett. A két Zoltán, Almási és Gyimesi viszont nem elégedett meg a fél ponttal. Előbbi sötéttel fantasztikusat produkált, Csang Csong úgy beszorult a saját térfelére, hogy lépni is alig tudott, így nem csoda, hogy szinte ellenállás nélkül kapitulált. Gyimesi partija kissé elhúzódott, ám ezt leginkább Ni Hua makacsságának lehetett köszönni, mert a kínainak semmi esélye nem maradt a végjáték megmentésére. A két diadal azt jelentette, hogy a magyar férfiak egy pont hátrányban végeztek az oroszok mögött, akik szinte rögtön a forduló kezdete után remire adták mind a négy meccsüket. Megtehették. A sorozatban immáron hetedszer győztes gárda a világranglista-vezető Kaszparov nélkül ült asztalhoz, mondván, hogy ha már négy remi, akkor ne a szupersztár veszítsen az Élő-pontjaiból. Ennél lényegesen izgalmasabban alakult a harmadik helyért folyó csata. A grúzoknak ehhez egy 2:2 is elég lett volna, ám az örmények jobban akarták a bronzot, és két győzelmet aratva felállhattak a dobogó legalsó fokára.
A férfiaknál tehát a fináléra csak egyetlen kérdés maradt, nem úgy, mint a nőknél.
De előbb a magyarokról! A játéknap előtti 13. pozíció jóval elmaradt a várakozástól, ami az első tízbe kerülésről szólt, kis bravúr esetén a legjobb hatról. Nos, a Horváth József vezette társulat a kicsiből nagyot produkált Moldovával szemben. Bár az értékszámok alapján csaknem egyenlő erősségűnek számított a két csapat, a valós játékerő már Vajda Szidóniáék sikerét jósolta. Ha lehet ilyet mondani: a magyar hölgyek huszáros hajrát vágtak ki, és mind a három játszmában leiskolázták ellenfelüket. A fölényes diadal azt jelentette – igaz, ehhez a többi mérkőzés megfelelően szerencsés eredménye is kellett –, hogy az ötödik–nyolcadik, teljesítményérték szerint a szenzációs ötödik helyen végzett a gyengébbik nem csapata.
Az érmek sorsáról elképesztő fordulatok döntöttek. A verseny hajrája előtt óriási fölénnyel élen álló sokszoros bajnok grúzok a hajrában megmagyarázhatatlanul visszaestek, ám még mindig meg tudták volna szerezni az aranyat, ha nagy arányban megverik a jugoszlávokat. Csakhogy két döntetlen mellett a rutinos Arahamija kikapott, ezzel úgy nézett ki, hogy csak a bronzot kapják meg. Nemsokára kiderült, hogy még azt sem. A lengyelek – ki tudja, honnan merítettek erőt – 3:0-val lelépték Vietnam legjobbjait, amivel éppen a grúzok elé kerültek. Az oroszok mindössze fél pontot adtak le a szlovákok ellen, amivel ideiglenesen az elsők lettek. Ott is maradtak volna, ha a bolgár Stefanova nem rontja el nyert állását a kínai világbajnok Csu Csennel szemben. De elrontotta, így az ázsiaiak megvédték címüket, és immáron sorozatban harmadszor kerültek a trónra.