Női NB I: Tizenegyes – nyolc méterről

Vágólapra másolva!
2002.10.24. 20:50
Címkék
A női NB I 8. fordulójában a bajnok Femina az Üllői útra látogatott. Jó iramú, küzdelmes mérkőzésen a rákospalotaiak kétszer is vezetést szereztek, de a zöld-fehérek lelkesen futballozva egyenlíteni tudtak, s végül pontot raboltak a mélyen tudásuk alatt teljesítő Femina ellen. Szombathelyen a vendég MTK játszott mezőnyfölényben, ám hiába támadták szinte végig a mérkőzést a kék-fehérek, a vasiak végül Markó Edina játékos-edző büntetőből lőtt góljával otthon tartották a három pontot. A budapestiek nehezményezték, hogy – mérésük szerint – a büntetőpont nyolc (!) méterre volt az alapvonaltól, s ezt hiába jelezték a bírónak, reklamálásuk süket fülekre talált. A budapestiek gondolkoznak azon, hogy megóvják a találkozót. A Renova Győrbe látogatott, s a papírforma szerint könnyű győzelmet aratott. A Miskolci VSC-Doka szabadnapos volt.László Kórház-Saturnus–1. FC Femina-Váczi-Toyota 2–2 (0–1)Üllői út, 300 néző. V: Urbán. LÁSZLÓ KÓRHÁZ: Gulyás – Schatz – Faigl, Németh Z. (Czum), Ádám – Lengyel (Szabó Sz.), Agócs, Selmeci, Fodor – Mayer (Fogl), Barna. Szaktanácsadó: Petike János. FEMINA: Kövesi – Kanta, Paraoánu, Erdei, Sümegi – Szekér, Bilicsné, Pádár, Jagicza (Laczkovszki) – Ruff, Sebestyén. Edző: Kiss László. G: Selmeci, Agócs, ill. Sebestyén, Pádár. Sárga lap: Ádám. Jó: Schatz, Agócs, Selmeci, Fogl, ill. Sebestyén Viktória-Szombathely-Solt-Mix– MTK Hungária 1–0 (0–0)Szombathely, 200 néző. V: Kulcsár. SZOMBATHELY: Bezsenyi – Péter, Markó, Kaczmarski, Tóth E. – Pintér, Fenyvesi, Horváth N. (Lukács L.), Weisz – Görög (Bauer), Szanyi (Tóth A.). Játékos-edző: Markó Edina. MTK: Rothmeisel – Pucsek – Molnár-Sáska, Farkas, Kovács – Méry, Nikandish K., Deli, Gál (Pelyva) – Krenács, Schumi M. (Bangó). Edző: Nikandish Hossein. G: Markó (11-esből). Sárga lap: Tóth E. Jó: Bezsenyi, Tóth E., ill. Farkas, Kovács Győri ETO FC–Renova SE 1–4 (1–2)Győr, 200 néző. V: Gaál Gy. GYÔR: Stóiber (Dévai) – Szórádi, Kuti, Csáky (Burnóczki), Jakab P. –Jakab R., Tóközi, Szakács (Nagy Z.) – Pintér, Fekete N., Szabó H. Edző: Papp Tibor. RENOVA: Sipos – Szabó I., Tóth J., Galgócz (Szabó A.) – Milassin, Smuczer, Lubai, Kovacseva – Papp (Bökk), Buj, Belső (Dörömbözi). Edző: Kiss Mária. G: Szabó H., ill. Milassin, Buj, Dörömbözi, Bökk. Sárga lap: Jakab R., ill. Smuczer. Jó: Jakab P., Szórádi, ill. Milassin, Szabó I., Lubai, Smuczer
Az állás
1. Szombathely 7 6 1 12– 7 18
2. Femina 7 5 1 1 29– 5 16
3. Renova 7 3 2 2 12–10 11
4. László Kórház 7 3 1 3 16–14 10
5. MTK 7 1 2 4 7–13 5
6. Miskolc 6 1 1 4 8–14 4
7. Győri ETO 7 1 1 5 5–26 4
Az állás
1. Szombathely 7 6 1 12– 7 18
2. Femina 7 5 1 1 29– 5 16
3. Renova 7 3 2 2 12–10 11
4. László Kórház 7 3 1 3 16–14 10
5. MTK 7 1 2 4 7–13 5
6. Miskolc 6 1 1 4 8–14 4
7. Győri ETO 7 1 1 5 5–26 4
Legfrissebb hírek

Magyar állampolgár lett a DVTK amerikai játékosa

Kosárlabda
9 perce

Két orosz síugrónak semleges státuszt adott a nemzetközi síszövetség

Téli sportok
23 perce

Humphries reméli, hogy nem ez volt Paul Lim utolsó meccse a vb-ken

Egyéb egyéni
32 perce

„Kemény döntések” jönnek Csíkszeredában – az egyik magyar támadó távozása biztosra vehető

Minden más foci
53 perce

Vitális Milán: A lehető legjobb helyen vagyok az ETO-nál

Labdarúgó NB I
1 órája

Barkóczi Benedeknek el kell hagynia Brazíliát

Légiósok
1 órája

Lyonban folytatja a Real Madrid brazil csatára – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2 órája

Arne Slot Kerkezről is beszélt a sajtótájékoztatón

Angol labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik