Új edzővel a sikerek nyomában

Általános meglepetésre semmit sem nyert a 2001–02-es idényben az Anderlecht, ami a várakozásokat ismerve kudarcnak számított. A brüszszeliek vághattak neki a legerősebb kerettel a bajnokságnak, náluk dolgozott a sokak szerint legjobb edző, Aimé Anthuenis, belga szinten a kiszolgáló személyzet is elsőrangúnak számított, az együttesnek mégsem jött össze semmi. Az ilyen jellegű bukást általában palotaforradalom, edzőváltás, alapos vérfrissítés szokta követni, mindez azonban elmaradt. Az edzőt például a többség nem akarta lecserélni, azonban az ország érdeke mást diktált: a bevezetőben említett világbajnokság után Robert Waseige vette a kalapját, és meg sem állt a Standard Liege kispadjáig. A belga szövetség (KNVB) elkezdett utód után rohangálni (ne feledjük, a "vörös ördögökre” szeptemberben már Európa-bajnoki selejtezők várnak!), helyesebben elkezdett dörömbölni a Constant Vanden Stock-stadion ajtaján.
A KNVB ugyanis egyetlen jelöltet tartott igazán alkalmasnak erre a feladatra: az 1999 és 2001 között rendre bajnoki címet szerző (egyszer a Genkkel, kétszer az Anderlechttel) Anthuenist. A klub és a szakvezető – utóbbi az első hívó szóra – kötélnek állt, így az Anderlecht is hozzáfoghatott az edzőkereséshez. A lila-fehérek sem sokat tétováztak, azonnal Mouscronba mentek, és megkörnyékezték Hugo Broost. A lépés nem volt váratlan – Broos már 1999 nyarán is jó eséllyel pályázott a fővárosi állásra –, mint ahogyan a válasz sem: Broos aláírta a szerződését, és sokak szerint így létrejött az a "házasság”, amely előtt az eljegyzésre már nagyon régen sor került.

Ha Broos hű marad eddigi szokásaihoz, akkor meglehetősen hosszú időre berendezkedhet Brüsszelben: korábbi állomáshelyei közül az FC Brugesnél hat, míg a Mouscronnál öt évet töltött el. Persze, azok más idők voltak, akkor nem kellett szembesülnie azzal az eredménykényszerrel, amely az Anderlechtet mindig is jellemezte. "Engem ez nem zavar – mondta az ezzel kapcsolatos felvetésre Broos. – Játékoskoromban folyamatosan bizonyítanom kellett, mindig hozni kellett az eredményeket, úgyhogy már régen békét kötöttem ezzel a lelki teherrel. Azt is tudom, hogy az Anderlecht egyetlen másik belga klubbal sem hasonlítható össze. Mouscronban például az elnök vakon megbízott bennem, egyszerre voltam vezetőedző és technikai igazgató, kis túlzással azt csináltam, amit akartam. Azonban abból most már nem kérek, csak edző akarok lenni, és ha kell, akkor a kritikákkal is hajlandó vagyok szembesülni.”
Vitathatatlan, hogy az új mester erős csapatot örökölt elődjétől, ráadásul Roger Vanden Stock klubelnök még az erősítési terveire is rábólintott. Broos a védelmet akarta szilárdabbá tenni, és a finn válogatott Tihinen érkezésével ezen álma valóra válhat. Papíron már a bal oldalon sem lehet gondja, lévén magával hozhatta előző klubjából Michal Zewlakowot, a lengyel válogatott futballistáját, aki szinte minden csapatrészben használható. Mellettük megmaradt a régi csapat magja, így a kapuban továbbra is De Wilde állhat majd, De Boeck vezényelheti a védelmet, a középpályán hemzsegnek a belga nemzeti tizenegy tagjai – Baseggio, Vanderhaeghe, Hendrikx –, elöl pedig van dél-koreai (Szol Ki Hjon), belga (De Bilde) és horvát (Mornar) válogatott futballista is.
Ugyanakkor jogos az a felvetés is, hogy a csapat tavaly óta szinte semmit sem változott, akkor pedig mitől lett hirtelen toronymagas favorit? Talán a legfontosabb érv, hogy újra rend van az öltözőben. Az elmúlt szezon második felében Anthuenis és több játékos – Crasson, De Boeck, De Wilde – nyíltan harcban állt egymással, és az ő párbajuk rányomta a bélyegét a csapat teljesítményére. Szintén fontos tényező lehet, hogy az Anderlecht ezúttal nem forgácsolja szét az erejét a hazai bajnokság és a BL taposómalmában, lévén csak az UEFA-kupában vehet részt az ősztől. Ennyi tartalékból pedig már építkezni is lehet!