Simóka Bea megvalósult álma

– Mi kellett ahhoz, hogy az idén végre megszülessen a remélt érem, de úgy is kérdezhetném: mi hiányzott korábban?
– Nem tudok mit mondani, csak azt, hogy igazán az idei év az első, amikor az agyam is "helyre került”. Eddig is jól lőttem az edzéseken, de 1997-ben megtört valami, és a versenyeken nem a régi Simóka Bea lőtt. Mostanra visszajött ez az érzés – vallja a magyar női öttusázás második egyéni világbajnoka.
– Ennyire fontos a jó kezdés, a jó lövészet? Ezen múlott eddig minden?
– Nekem mindenképpen szükségem van a jó kezdésre, hogy ne legyen bennem feszültség amiatt: az elhullajtott pontokat máshol kell megszerezni. Idén egyszer már lőttem 182 kört, de világbajnokságon ez a legjobbam. Nagyon feldobott a verseny elején.
– A kívülállók szerint az a nap az ön napja volt. Ezt megérzi egy sportoló?
– Megérzés? Elmesélek valamit, és döntse el, hogy ez megérzés volt-e. Versenyek előtt mindig nehezen alszom el, legyen az bármilyen viadal. Még ha kevésbé fontos is, akkor is előre "leversenyzek” mindent, és ezért nem tudok elaludni. Most viszont nagyon hamar elaludtam, és egész éjjel nyugodtan pihentem. Ez nálam szokatlan dolog. Szóval ha akarjuk, ezt felfoghatjuk egyfajta jelnek is, de szerintem egyetlen sportoló sem meri elhinni valamiről, hogy az volt az a bizonyos jel. A kiegyensúlyozottságomat jelzi, hogy a lövészetembe csupán egy hetes csúszott be, nyolcasom nem is volt. Szóval nem hibáztam nagyot, és mindig ez a lényeg.
– A jó lövészet után sem kezdett izgulni, hogy innen már van veszítenivalója?
– Tény, a vívás nehezebben indult, az első asszóban kikaptam Vörös Zsuzsitól, sőt négy forduló után még csak plusz egynél tartottam. De utána annyira jól ment a vívás, éreztem, hogy mindent meg tudok csinálni, nem volt bennem kétely. Amit az agyam mondott, technikailag megvalósítottam. A vívás után azonban nagyon fáradtnak éreztem magam, és nem tudom, ez fizikai vagy szellemi fáradtság volt inkább. ennek ellenére a medencében majdnem a legjobb időmet úsztam.
– A lovaglás előtt is az élen állt, és látszott, hogy izgul. Vagy rosszul láttam?
– Nem, tényleg nagyon izgultam, hiszen a nagy lehetőség kapujában álltam. Nyomasztott a tét, no és az is, hogy a lóról többféle információt kaptam: tudtuk, hogy fáj a háta, emiatt érzékeny volt. Balaska Zsolt lovasedző mondta is, hogy ne üljek rá, mert akkor vége, folyamatosan kirúg, így tiltakozik a fájdalom ellen. Furcsa emlékeim maradtak erről a lovaglásról. Szerencsésen sorsoltam, jó volt a ló, partner a feladatok megoldásában. A bemelegítés mégis életem legrosszabb melegítése volt, többször majd leestem a nyeregből. Aztán a pályán már tiszta volt a fejem, jól lovagoltam.

Javult az állóképessége

– Ezek után a futást is az első helyen várta. Nem akarok sebeket feltépni, de pályafutása során többször előfordult hasonló helyzet, hogy a futás előtt az élen állt, aztán…
– Mondja csak nyugodtan. Igen, olyan is volt, hogy az elsőről a 17. helyre estem vissza, méghozzá 98-ban a székesfehérvári Világkupán. Szörnyű volt, ahogy sorra előztek meg az ellenfelek. Az akkor reális volt. Azóta azonban sok minden történt. Le is fogytam, de inkább átalakultam. Jobb lett az állóképességem, jobban bírok minden fizikai munkát. Idén úsztam az egyéni legjobbamat, és a selejtező után is jól futok. Szóval most nem gondoltam a régi esetekre. Ötvenhét másodperc előnyöm volt, és ez olyan előny, amit már én sem tudok elveszíteni, illetve csak akkor, ha közben kifordul a bokám, vagy valami hasonló történik. Kicsit rossz is volt ez, mert úgy álltam neki a futásnak, hogy túl kell esni rajta, már csak a csapatért is. Nem is esett jól a verseny, önmagamhoz képest is görcsösen, feszesen futottam.
– A célba érés után viszont nagyon felszabadult volt, mosolygott, nevetett, integetett mindenkinek. Örömében nem is szokott sírni?
– De igen. És ha arra gondol, a dobogón is szerettem volna sírni. Gyönyörű a magyar Himnusz, most mégsem tudtam elérzékenyülni. Dühös voltam, mert az amerikaiak sajátos gyorsított ritmusban játszották le ezt a csodás zenét. Csak álltam a dobogón, és az járt a fejemben: erre vártam évek óta, és most elrontották az örömömet. A sírás nem olyan, hogy meg lehet rendelni, az vagy jön magától vagy nem. Tőlem most elvették. Persze így is csodás volt minden, különösen az hatott meg, ahogy az itteni magyarok szurkoltak nekünk, szinte otthoni hangulatot teremtettek. Már a megnyitóra is eljöttek magyar zászlókkal, aztán végig biztattak minket. Amikor megtudtam, hogy volt, aki három órát utazott azért, hogy velünk legyen, könnyeztem. Sokat segített ez a légkör. És volt egy kabalám is: a vívásnál Apu és Ákos (Simóka Bea férje, Kállai Ákos világbajnok öttusázó – a szerző) végig az emeleten állt, én minden asszó előtt felnéztem rájuk, ők kacsintottak, és mehettem a pástra. Ott pedig kislányomért, Nóriért vívtam.
– Alig több mint egy éve, tavaly május óta anyuka, és a kívülállók szerint is sokat változott azóta. Belül hogyan érzi ezt?
– Más lett a gondolkodásmódom, sokkal nyugodtabb vagyok. Ha valami nem sikerül a sportban, már nem fogom fel tragédiaként, hiszen ott van a gyönyörű kislányom. Rá gondolva még a kudarcot is könnyebb elviselni, feldolgozni.
– Két aktív öttusázó hogyan tudja öszszeegyeztetni a gyereknevelést az egész napos edzésekkel, a versenyekkel, az edzőtáborokkal és az utazásokkal?
– Szüleink nélkül nem tudnánk sportolni. Rajtuk kívül sokat segítenek Nóri lányunk keresztszülei és a Honvédban Boda Erzsi, aki napközben vigyáz Nórira. Edzés előtt nála hagyjuk a gyereket, közben ha van egy kis pihenő, beszaladunk hozzá, aztán este visszük haza. Ha nem lenne ennyi segítőnk, nem tudnánk megoldani a versenyzést és a gyereknevelést.
– A Kállai szülők nincsenek ott minden versenyen, ám egyes vélemények szerint addig el sem kezdődik egy viadal, amíg a Simóka szülők meg nem jelennek. Fantasztikus, ahogy édesanyja átél egy napot, nincs ember, aki úgy izgul, mint ő.
– Tudom, hogy belül Apu is ugyanolyan feszült, de ő mégis nyugalmat áraszt. Anyu viszont ideges, és ez nem jó, mert óhatatlanul rám is átragad. Most már megérzi ezt, és finoman eltűnik a látókörömből a versenyeken, csak a hangja hasít bele a levegőbe.
– Ugorjunk egy nagyot! Simóka Bea öttusában világbajnok lett. A háztartásban , a konyhában meddig jutna? Szokott például főzni?
– Nem sütök és nem főzök, mert nincs rá igény, ugyanis Ákos szülei segítenek ebben is. Valószínűleg bármit el tudnék készíteni, ha szükség lenne rá, de nincsen. Amikor hozzáláttam, és sütöttem-főztem valamit, azt dicsérték.

Később jogászként dolgozna

– Szóval konyhatudományból még nincs oklevele. Viszont 1998 óta dr. Simóka Bea a hivatalos neve. A diplomáját fogja valamikor használni?
– Kilencvennyolcban elkezdtem dolgozni ügyvédjelöltként, akkor azonban minden területen "padlót fogtam”. Rá kellett jönnöm, nem megy együtt a sportolás és az ügyvédkedés. A szakvizsgám van hátra, azt meg kell csinálnom. Nincs határidőhöz kötve, csak elhatározás kérdése az egész. De most mindig kimagyarázom valahogy, hogy miért nem tanulok. Ott a gyerek, a sport… De ha befejezem a pályafutásomat, szeretném hasznosítani a végzettségemet. Kislányom keresztanyja jogász, ő segítene is betanulni, vele szeretnék együtt dolgozni. Ez azonban még távolabb van. Most a legfontosabb vágyam, hogy ha hazamegyünk, egy kicsit úgy éljünk, mint más családok, élvezzük az együttlétet. Ez az év különösen rohanós volt, versenyről versenyre, edzőtáborból edzőtáborba. Alig várjuk, hogy jöjjön egy kis nyugisabb időszak.

Athénra fel!

– A világbajnoki siker után nem a legszerencsésebb feltenni a kérdést, hogy meddig csinálja még, meddig tervezi a pályafutását – mégis megkérdezem.
– Ki akarok jutni egy olimpiára. Ez az, ami miatt a szülés után visszatértem, ez vezérel. Hogy közben világbajnok lettem? Ez csak ráadás számomra, csak egy állomás. Pedig Apu mesélte, hogy hatéves koromban egyszer séta közben megkérdezte tőlem, hogy mi szeretnék lenni, én meg rávágtam, hogy világbajnok. Most, amikor a dobogó tetején álltam, eszébe jutott ez az eset, és elsírta magát. Ezek szerint a győzelemmel a gyerekkori álmom valósult meg.