Válogatott: Szoboszlai Dominik is kerettag lehet

2021.08.03. 10:48
null
Marco Rossi szövetségi kapitány dolga is könnyebb lehet, ha az Eb-ezüstérmes Anglia ellen már számolhat a sérüléséből felgyógyult Szoboszlai Dominikra (Fotó: Tumbász Hédi)
Marco Rossi a tervek szerint augusztus 23-án hirdet keretet a három szeptemberi mérkőzésre, ha minden jól megy, Szoboszlai Dominikkal is számolhat.

 

Jöhet a folytatás! Még élénken élnek bennünk az Európa-bajnokság legszebb emlékképei (telt ház és egyedülálló hangulat a Puskás Arénában, Fiola Attila gólja a világbajnok Franciaország ellen, fantasztikus teljesítmény Münchenben...), de már készülhetünk a soron következő nagy meccsekre. Olyannyira, hogy már egy hónap sincs hátra az Anglia elleni világbajnoki selejtezőig: szeptember 2-án az Eb-ezüstérmes Anglia lép pályára a Puskás Arénában. Három nappal később már Marco Rossi csapata hivatalos Albániába, újabb hetvenkét óra múlva pedig következhet a szeptemberi kör utolsó felvonása, a március 31-én idegenben 4–1-re legyőzött Andorra elleni budapesti „visszavágó”.

A három mérkőzés után hét ponttal az I-csoport második helyén álló magyar válogatott helyzetét nehezíti, hogy ezúttal nem gyakorolhat hetekig az előtte álló feladatokra, mint a kontinenstorna előtt, sőt ezúttal csak napok jutnak a felkészülésre. Az NB I 5. fordulóját augusztus 27. és 29. között rendezik, a szövetségi kapitány 29-én, vasárnap várja Telkibe kiválasztottjait. Onnantól minden bizonnyal a korábbi gyakorlatnak megfelelő menetrendet követi a csapat: hétfőn egy, kedden két edzés lesz, szerdán pedig már a másnapi mérkőzést megelőző utolsó foglalkozásra kerül sor. Pénteken Telkiben tartózkodnak majd a legjobbak, szombaton utaznak Tiranába, ahonnan a vasárnapi találkozó lefújását követően már vissza is repülnek Magyarországra, hogy minél többet készülhessenek hazai környezetben a szerdai összecsapásra.

Marco Rossi a tervek szerint augusztus 23-án hirdet keretet, de ismerve a kapitány válogatási elveit, nagy meglepetésre nem kell számítani, javarészt azoknak küld majd meghívót, akikben az Európa-bajnokságon is bízott. Az ugyanakkor biztos, hogy Sigér Dáviddal nem kalkulálhat az 57. életévét az Andorra elleni mérkőzés másnapján betöltő szakember, a Ferencváros középpályása keresztszalag-szakadás miatt hónapokig nem játszhat.

Van azért jó hír is: két, az Eb-t kihagyó futballista visszatérhet a keretbe. Ha minden jól megy, a ma még kisebb izomsérüléssel bajlódó Szobosz­lai Dominik ugyanúgy szóhoz juthat a szeptemberi meccseken, mint a térdsérüléséből felépülő, a Philadelphia Unionban hamar alapemberré váló Gazdag Dániel.

Ami Szoboszlait illeti, nemrég ő maga kürtölte világgá a hírt boldogan: az őt hosszú hónapokra a pályán kívülre kényszerítő szeméremcsont-gyulladása a múlté, ismét százszázalékos az állapota. Az Alkmaar
elleni felkészülési mérkőzésen játszott is egy félidőt, igaz, a Montpellier és az Ajax elleni edzőmeccset az említett izomsérülése miatt kénytelen volt kihagyni. Az RB Leipzigre szombaton már tétmérkőzés vár, a Sand­hausen elleni Német Kupa-meccsel indul az idény. Valószínűsíthető, hogy Gulácsi Péter és Willi Orbán – csakúgy, mint az Ajax ellen – a pályán lesz, az viszont csak remélhető, hogy Szobosz­lai is.

Abban is bízni lehet, hogy mire összejön a csapat Telkiben, több játékos klubot vált még. Az Eb óta eddig négy labdarúgó talált magának új csapatot, Kecskés Ákos Luganóból a Nyizsnij Novgorodba, Bolla Bendegúz Fehérvárról a Wolverhampton Wanderersbe (onnan pedig kölcsönben a Grasshoppersbe), a Ferencvárostól elbúcsúzó Lovrencsics Gergő a Hajduk Splitbe igazolt, míg Varga Roland az MTK mezét cserélte az al-Ittihad Kalbáéra. A hírek szerint lehetnek még követőik: hallani arról, hogy Botka Endre, Fiola Attila, Szalai Attila, Kleinheisler László, Nagy Ádám, Schäfer András, Sallai Roland és – a lapunk értesülése szerint a lengyel Piast Gliwice látókörébe került – Hahn János iránt is van érdeklődő. Konkrétum egyelőre egyikük esetében nincs – de még lehet.

Legfrissebb hírek

Szoboszlai már várja a találkozást Tóth Alexékkel

Angol labdarúgás
2026.09.18. 21:19

„Mindig is megvolt benne ez a képesség” – Szoboszlai kilenc évvel ezelőtti gólját idézte fel az UEFA

Magyar válogatott
2026.09.18. 17:20

Várkonyi Bence: Örülnék, ha bemutatkozhatnék a válogatottban, de már a meghívónak is nagyon örülök

Magyar válogatott
2026.09.18. 10:00

Rossi fiatalít: Nego és Nagy Zsolt is végleg kiszorulhat, Nagy Ádám aligha tér vissza

Magyar válogatott
2026.09.17. 17:00

Szoboszlai Dominik: Ahogy felpattant előttem a labda, arra gondoltam, „Miért ne?”

Angol labdarúgás
2026.09.17. 14:29

A Chelsea vár Szoboszlaiékra a Ligakupában

Angol labdarúgás
2026.09.17. 09:47

Szoboszlai Dominik, a bombagólok királya – VIDEÓK

Angol labdarúgás
2026.09.16. 16:50

Szoboszlainál egyetlen PL-játékos sem szerzett több gólt a tizenhatoson kívülről 2023 óta

Angol labdarúgás
2026.09.16. 12:48