Poznani emlékek: aki játékosként magyar, edzőként lengyel bajnok lett

Fogl II Károly (1895. január 18.–1969. január 12.) testvérével, Fogl III Józseffel Európában korának egyik leghíresebb védőpárját alkotta. Kettősüket csak így nevezték: a Fogl-gát. A szélvészgyors futballista a korabeli vélemények szerint kemény volt, de nem durva – más kérdés, hogy a csatárok rettegtek tőle.

Noha a háromhátvédes WM-rendszert 1925–26 táján találta ki Herbert Chapman, az Arsenal menedzsere, az UTE az első világháború után 1918 novemberében az MTK elleni mérkőzésen hasonló szisztémát alkalmazott. Az elképzelést siker koronázta, a klub történetében először legyőzte a kék-fehéreket! A rendszer kialakulás előtt a felállás alapján Fogl Károly és Fogl József volt a két védő (bekk). Az új elképzelés szerint az Újpest hátsó alakzatában, de még a támadások elindításában is kulcsszerepet kapott a középhátvéd posztját betöltő Fogl Károly.

A húszas években Európa-szerte ismert volt, ma emlékszik rá valaki is?

Pályafutása nagy részét az Újpestben töltötte (1914–1930), 1920-ban az Év játékosa volt, 1930-ban magyar bajnok, bár ekkor már kevésszer jutott szóhoz. A válogatottban is több mint egy évtizedet húzott le (1918–1929), 50-szer játszott címeres mezben. Ez szinte példátlan abban az időszakban, különösen, ha hozzávesszük, akkoriban kevesebb válogatott mérkőzést játszottak. (Zsák Károly és Orth György 30-30 válogatottságot mondhat magáénak, Schlosser Imre 68-szoros válogatott volt.)

Első meccsét 1918. június 2-án Bécsben, az osztrákok ellen játszotta (Ausztria–Magyarország 0:2), utoljára Svájc ellen lépett pályára (1929. április 14., Bern: Svájc–Magyarország 4:5), a találkozó érdekessége, hogy a ferencvárosi Toldi Géza ekkor mutatkozott be a nemzeti csapatban, akárcsak a pályafutása nagy részét később a Fradiban töltő Korányi Lajos (előbbi 46-szoros, utóbbi 40-szeres válogatott lett). A meccset bizonyos Stanley Rous vezette, aki akkor még nem volt Sir...

Ott volt az 1924-es párizsi olimpián, részese az Egyiptomtól elszenvedett 3:0-s vereségnek, amely „Egyiptomi csapásként" vonult a magyar futballtörténelembe.

Érdekesség, hogy a magyar–francia találkozón (1927. június 12., Üllői út, 13:1) egyszerre köszöntötték a 25-szörös válogatott Fogl III Józsefet és testvérét, aki azonban ekkor hivatalosan nem 50. válogatottságát ünnepelte, csupán 46. alkalommal volt válogatott (a tévedés abból adódott, hogy az országrészek elleni mérkőzéseket is beszámították a statisztikákba).

A pályán volt Schlosser Imre válogatottbeli búcsúmérkőzésén is, amely szomorú véget ért: 1927. április 10., Bécs: Ausztria–Magyarország 6:0.

Válogatottbeli két gólja közül az egyiket Lengyelország ellen (4:1) szerezte (1926. augusztus 20., Hungária út), 25 méteres szabadrúgásból.

Edzőként többek közt volt a bolgár válogatott szövetségi kapitánya. Magyarország története első vb-selejtezőjét éppen Fogl II tanítványai ellen vívta (1934. március 25., Szófia), a mieink 4:1-re győztek. Edzősködött Bukarestben Győrben, Poznanban, ahol a Warta csapatával 1947-ben bajnoki címet nyert.