Andorra–Magyarország: a koronavírus és a kapuskérdés miatt aggódnak a helyi lapok

Vágólapra másolva!
2021.03.31. 12:13
null
A koronavírus és a kapuskérdés miatt aggódnak az andorrai lapok (Fotó: Árvai Károly)
Négy stábtag és az Andorrai Labdarúgó-szövetség igazgatója is Varsóban ragadt az andorraiak közül, a legnagyobb feszültséget mégis a szövetségi kapitány fiának debütálása jelenti az Andorra–Magyarország világbajnoki selejtező-mérkőzés előtt – legalábbis a hercegségben megjelent lapok szerint. A Diari d’Andorra beharangozója három játékost – Szalai Ádámot, Kleinheisler Lászlót és Kalmár Zsoltot – név szerint is kiemelt a veszélyesnek ítélt magyarok közül. Az El Periodic Marco Rossi válogatottjának nyolcmeccses veretlenségi sorozatát állította a középpontba.

A Diari d’Andorra egész oldalas cikkben harangozza be az esti mérkőzést. Az összeállítás természetesen a 2017-es 1–0-s Magyarország elleni siker felidézésével indul, a szerző, Ivan Álvarez szerint a mérkőzés mindörökre „az andorrai kollektív tudat része” lett. A cikk külön kiemeli az egykor a Real Madrid utánpótlásában pallérozódó Szalai Ádámot, a középpálya két „magas szintet képviselő, kreatív” játékosát, Kalmár Zsoltot és Kleinheisler Lászlót. A beszámoló összefoglalja a hazai szövetségi kapitány Koldo Álvarez, valamint a csapatkapitány Marc Pujol keddi sajtótájékoztatóját, külön kiemelve, hogy mindketten arról beszéltek, bármilyen szép emlék is nekik a négy évvel korábbi győzelem, az „semmilyen előnyt, hasznos tapasztalatot nem biztosít” számukra.

Az egyik keretes anyagból viszont az is kiderült, az andorrai csapatnál felütötte fejét a koronavírus-fertőzés gyanúja. A Varsóba utazó csapat és stáb tagjai közül öten is pozitív mintát adtak. A cikk szerint közülük négyen stábtagok, illetve egyikük az Andorrai Labdarúgó-szövetség igazgatója. Hozzáteszik, a többieket hazatérés után újra tesztelték, ezeken a stáb többi tagja, illetve a játékosok egyike sem produkált pozitív mintát.

A lap megtippelte a kezdőket is, a szerkesztők kettő kivétellel ugyanazt a kezdőt „álmodták meg”, mint amelyről a Nemzeti Sport címlapján is írtunk. A különbséget Kleinheisler László és Hangya Szilveszter jelenti, a Diari d'Andorra szerint ők kezdenek majd szemben Sigér Dáviddal és Varga Kevinnel. Íme!

A Diari d'Andorra által valószínűsített kezdőcsapatok
A Diari d'Andorra által valószínűsített kezdőcsapatok

Az El Periodic megerősíti a pozitív koronavírus-teszteredményekről szóló híreket. A lap beharangozójában kiemeli, a magyar válogatott kifejezetten jó formában érkezett Andorrába, mivel a legutóbbi nyolc tétmeccsén veretlen. Hozzáteszik, a legutóbbi öt meccsből hármat is megnyert a Marco Rossi vezette csapat – s a győzelmek alkalmával mindig elért legalább két gólt. Ezzel szemben Andorra 13 tétmeccs óta nyeretlen.

A lap szerint Magyarország számára nemcsak a 2017-es kudarc jelent extra motivációt ezúttal, hanem az is, hogy három meccset követően hét ponttal akár a csoport élére álljon. „Rossi emberei erős pozícióba kerülhetnek, hogy 1986 óta először kvalifikálják a magyar válogatottat a világbajnokságra – ehhez el kell vinniük a három pontot Koldóéktól.”

A Pireneusok Rohonci úti stadionja

Bár a 2021-es Andorra–Magyarország világbajnoki selejtező zárt kapus lesz, ez korántsem jelenti azt, hogy ne akadhatnának nézők a helyszínen. A miniállam fővárosában, Andorra la Vellában lakóházak által közrefogott apró stadionra már-már a régi szombathelyi pályát, a Rohonci utat idéző belátás nyílik a környező erkélyekről. A 3300 fő befogadására alkalmas, műfüves pályán eddig kétszer vendégeskedett a magyar válogatott, 2012-ben 5–0-ra győzött, 2017-ben viszont – máig sajgó emlékként – 1–0-ra kikapott.


A Bondia arról ír, korántsem ideális a hangulat az andorrai válogatottnál, ennek pedig az az oka, hogy Koldo Álvarez Varsóban óriási meglepetésre nem az Albánia ellen (0–1) az első fordulóban remek teljesítményt nyújtó rutinos kapusát, Josep Gómest, hanem a Villarreal C-ben szereplő 19 éves Iker Álvarezt – azaz a fiát – védette. Az ifjú kapus a Lengyelországban elszenvedett 3–0-s vereség alkalmával lépett pályára először a nemzeti csapatban…

A nagy spanyol sportlapok közül a Sport az Anglia–Lengyelország összecsapásról ír bővebben a magyaros I-csoportból. Ebben eredményszinten tesz említést a mieink eddigi meccseiről, illetve a programok közt jelzi a ma esti, Andorra elleni találkozót.

Az As csak egy táblázatos összefoglalást közöl az összes mai csoportmeccsről. Magyarország ugyanakkor szerepet kap a hírek között – csak épp nekünk nem túl kedvező színben –: az U21-es Európa-bajnokságon Hollandiától elszenvedett 6–1-es vereség ért említést a szerkesztők szerint.

A Diari d'Andorra hosszas beharangozója
A Diari d'Andorra hosszas beharangozója

1. FORDULÓ, MÁRCIUS 25., CSÜTÖRTÖK
MAGYARORSZÁG–Lengyelország 3–3 (Sallai 6., Szalai Á. 53., Orbán 78., ill. Piatek 60., Józwiak 61., Lewandowski 82.)
Anglia–San Marino 5–0 (Ward-Prowse 14., Calvert-Lewin 21., 53., Sterling 31., Watkins 83.)
Andorra–Albánia 0–1 (Lenjani 41.)

2. FORDULÓ, MÁRCIUS 28., VASÁRNAP
Albánia–Anglia 0–2 (Kane 38., Mount 63.)
San Marino–MAGYARORSZÁG 0–3 (Szalai Á. 13. – 11-esből, Sallai 71., Nikolics 88. – 11-esből)
Lengyelország–Andorra 3–0 (Lewandowski 30., 55., Swiderski 88.)

3. FORDULÓ, MÁRCIUS 31., SZERDA
20.45:
Andorra–MAGYARORSZÁG
20.45: Anglia–Lengyelország
20.45: San Marino–Albánia

4. FORDULÓ, SZEPTEMBER 2., CSÜTÖRTÖK
20.45:
MAGYARORSZÁG–Anglia
20.45: Andorra–San Marino
20.45: Lengyelország–Albánia

5. FORDULÓ, SZEPTEMBER 5., VASÁRNAP
18.00:
Albánia–MAGYARORSZÁG
18.00: Anglia–Andorra
20.45: San Marino–Lengyelország

6. FORDULÓ, SZEPTEMBER 8., SZERDA
20.45:
MAGYARORSZÁG–Andorra
20.45: Lengyelország–Anglia
20.45: Albánia–San Marino

7. FORDULÓ, OKTÓBER 9., SZOMBAT
20.45:
MAGYARORSZÁG–Albánia
20.45: Andorra–Anglia
20.45: Lengyelország–San Marino

8. FORDULÓ, OKTÓBER 12., KEDD
20.45:
Anglia–MAGYARORSZÁG
20.45: San Marino–Andorra
20.45: Albánia–Lengyelország

9. FORDULÓ, NOVEMBER 12., PÉNTEK
20.45:
MAGYARORSZÁG–San Marino
20.45: Andorra–Lengyelország
20.45: Anglia–Albánia

10. FORDULÓ, NOVEMBER 15., HÉTFŐ
20.45:
Lengyelország–MAGYARORSZÁG
20.45: San Marino–Anglia
20.45: Albánia–Andorra

AZ I-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Anglia 2 2 7–0 +7 6
2. Lengyelország 2 1 1 6–3 +3 4
3. MAGYARORSZÁG 2 1 1 6–3 +3 4
4. Albánia 2 1 1 1–2 –1 3
5. Andorra 2 2 0–4 –4 0
6. San Marino 2 2 0–8 –8 0


A Nemzeti Sportot a helyszínről tudósítja
: Babják Bence, Kocsmár-Tóth István (szöveg), Árvai Károly (fotó)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik